Levander

Talján röppentyűk 3.

2013.07.29 

A malcontentai campingben eljött az újabb reggel, csomagolással, cuccolással, és a bringások első napjával, ami bevezetésként csak 28 km. Padova-ig. Itt kezdett tudatosodni bennem a tény, hogy innentől majdnem minden nap más városban alszunk, másik hotel, másik szoba, oda fel kell cuccolni az összes csomagot, és erre két nő van, abból is az egyik 12 éves..:) Mindenesetre a hátsó ülésre betelepítve a bringaszállító, hogy ne kelljen azzal a kocsi hátában parkolnom, amiben amúgy sem vagyok valami tündökletes, csomagok be, indulás, amivel kis híján legázolom a két bringást rükvercben, mert azt hittem, már régen elmentek..:) Szépen indulunk, mekkora flash lett volna, ha az első napon a saját kocsinkkal lapítom ki a két gépészt..:) Volt egy sanda gyanúm, hogy igen rövid lett volna a nyaralásunk..:) Mindegy, első bakin túl, campinget kifizetem (a teljes admin, az összes szállodafoglalás, fizetés, rendezkedés az enyém maradt, de én élvezem az ilyesmit..:)), majd mi jobbra el a GPS szerint, a két kerekező meg amerre az Ő GPS-ük vitte..:) Végcél mindkét gépben benne, valahogy majdcsak odatalálnak, van rá egy napjuk, bár ebben még Padova-t is látni kellene..:)

Nekem az első napi vezetésem kicsit izgalmas volt, ugye az olasz úthálózat tele körforgalmakkal, de olyanokkal is, amiket még a GPS sem ismer, na itt matekoljál, merre kell menni. Kisebb városkákban nincs is gond, de azért Padova nem éppen tanyaközpont, és főleg ezektől rettegtem, nagyobb város, több hülye, köztük egy luser magyar nő telepakolt kocsival tök ismeretlen terepen..:) Megvallom, már nem emlékszem, hogy találtunk oda a szálláshoz, de egyben voltunk, és azt hiszem, egy-két eltévedésen kívül nagyobb galibát nem követtem el..:) Szállást egy kis utcácskában megtaláltuk, igenám, de saját parkoló nista... A szálloda előtt szabad hely se, kicsit odébb, 2.-nak tudok megállni, és kezdődik a vadászat, hátha elmegy a szálló elől valaki... Látom, motoz ott két fiatal az egyik kocsinál, mintha pakolnának, talán elmennek. Gyereket ki a kocsiból, figyelj szépen a járdán, ha elmentek, pattanj oda a felszabadult helyre, és oda utána senki se be, se ki..:) Gyerek leleményesen megoldotta a helyzetet, konkrétan nyakára állt a két indulni vágyónak, diszkrétebb nem is lehetett volna, én meg jókat röhögtem a kocsiban, mert azt meg nem hagyhattam magára..:)

Tény, hogy lett parkoló, igaz, hogy a szomszéd étteremből is vágyott rá már valaki, de hát így járt, kicsit morgott egy pasi mikor betoltam a kocsit, de aztán kiderült, hogy az Ő felesége is odafér valami matchbox-szal..:) Szállodában recepció, kedves idősebb hölgy, bocs, kicsit korán érkeztünk, nem baj, ideadta a kulcsot, szobákba fel, tök jó, teljesen megfelel.::) Na akkor boyszolgálat indul, csomagokkal fel (mondanom sem kell a legfelső emeleten voltunk), kellett ez nekünk? Mindegy, megoldottuk, a nők mindent megoldanak..:) Kifujtuk magunkat, letelepedtünk a lenti miniatűr teraszon, vettünk netidőt (mert nem minden hotelben van ám ingyenes WiFi), és vártuk a pasikat..:) Egész hamar be is futottak, jó időt mentek, és mivel borongós volt az idő, még csak meg sem főttek..:) Bringa teraszon kiköt, szobákba fel, nekik zuhany, átöltözés, irány a város, egész közel volt a központ..:) Persze mindenki éhes volt, találtunk is egy jó kis kajázós, üldögélős kajahelyet, daloló pincérrel, és persze pizzaval, paninikkel, és kávéval..:) Mire betermeltünk mindent eleredt az eső. Király... Azért valahogy meg kellene nézni a várost, egyszer vagyunk itt, és mégiscsak ősi egyetemváros, nem kéne kihagyni.. Mászkálunk a piactéren, esőben, kidobunk egy vagyont valami kápolna belépőre, ami tokától bokáig fel van állványozva belül, így a pénzünkért semmit se látunk, kezd lefittyedni a társaság, menjünk vissza a szállodába... Elindulunk, hogy vásárolunk valami vacsit, eső közben eláll, itt egy utca, itt az egyetem, jaj ez is érdekes, addig-addig, hogy alaposan belemélyedünk a városnézésbe, kezdve egy meglehetősen ortopéd fenekű női szoborral, amelyik minden oldalról máshogy nézett ki, nem bírtuk megfejteni..:) Egyetem, azért mégiscsak a világ legelső egyetemei a bolognaival, nagy emberek jártak ide, a hangulata most is kivételes..:)

Barangolunk, középkori városközpont, minden ház alatt árkádsor, addig-addig bóklászunk, míg egy ház mögül elénk nem bukkan egy hatalmas bazilika, váratlanul, ahogy az olasz városokban szinte mindig lenni szokott..:) Gyerünk! Kiderül, ez Padovai Szent Antal nyughelye, a bazilika, ami a sírját tartalmazza, Assisi Szent Ferenc szerzetestársa, áááá, odavagyok az ilyen helyekért, pedig nem vagyok vallásos..:) A sírnál látogatók, a koporsóra tett kézzel imádkoznak, segítséget kérnek, Szent Antal a szegények védőszentje. Kolostor kerengő, benne Szent Antal szobor, kis angyal érinti a kezét a levegőből, másik keze fényesre kopva a sok emberi simogatástól, én is megérintem.::) Hihetetlen nyugalom, csend, szerzetesek, ki tudja hány 100 éve ugyanaz az életforma, azért valahol csodálom ezt, de nem tudnék így élni... Térképen Szent Antal zarándoklatának útvonala, jééé, pont ezekbe a városokba megyünk (Ferrara, Bologna, stb.) de Rovigo nincs betervezve, na akkor majd ott is megállunk holnap. A bazilika után már kellőképpen kifáradva még megcsodáljuk a gumikerekű villamost (??!!), egy hatalmas téren körben szoborcsoport, szökőkút, vizes”árok”, újabb Bazilika, számomra ismeretlen Szent Justinianaé, de nem kevésbé kicsi, mint a Szent Antal. Ezt még megnézzük, utána indulás a szállodába, mert többet sem fizikailag, sem szellemileg nem lehet befogadni, de azért még veszünk valami kaját estére. Vissza a belvárosba, ott láttunk üzletet, apróságok, fiúknak sörike, idős néni magyarázza nekünk a pénztárnál, hogy kell a futószalagra tenni a cuccot..:) Édes pofa (mint minden idősebb ember Olaszországban), bár nem tudom, mit hisz rólunk, hogy még nem láttunk futószalagos pénztárat, lehet a Neandervölgyből jöttünk? Szépen mosolygok rá, fizetünk, majd „B” nagy lelkesedésében kiront egy hatalmas Behajtani tilos táblával ellátott, billenőzáras kétszárnyas ajtón, amire jókora betűkkel, igaz olaszul van felírva, hogy nem kijárat, de ez nem zavarja.::) Fél Padova azonnal beriasztva, jókora szirénázó hang veri fel a délutáni nyugalmat, morcos üzletvezető közelít kulcsokkal, mi bújunk, nem vele vagyunk, közben visítva röhögünk.::) Kimenekülünk az üzletből, a szemközti járdán két, nyakig Armaniban, csípőre tett kézzel minket vizslató rendőr, na ki volt ez a balfácán, aki a zárt ajtón megy ki? :) Jah, turisták.. :D

Hazafelé kicsit hisztisebb a társaság, fáradtak vagyunk, pedig még előttünk a java. Estére olyan vihar kerekedik, hogy csuda, sötét felhő, villámlás-dörgés, de nekünk már csak egy zuhany kell, és fejes az ágyba... Altatóra nincs szükség..:)

Talján röppenytük 2.

2013.07.28

Az első ájult éjszaka után nehézkes ébredés, kótyagos kávézgatás a mobilházikó előtt a kertiszékeken, reggeli, készülődés Velencébe. Éjszakai autózások után abszolút képes vagyok elveszíteni a teljes időérzékemet, így csak később tudatosult, hogy vasárnap van, jesszus, mi lesz Velencében!... A campingben lehetett retur buszjegyet váltani, így nem kell parkolással gyötrődni, csak azt felejtették el jelezni, hogy ez nem a camping saját busza, hanem biza ItaloBKV, a helyi járat... Kicsattogás a camping előtti buszmegállóba, ahol már tetemes hátizsákos tömeg főtt a napon, és várta a buszt. Anyám, mi lesz ebből!.. Pár perc pácolódás után meg is jött a menetrend szerinti járat, persze nem mi voltunk az első utasok, voltak már bőséggel. Campingesek felpréselődtünk, nyakamban egy kb. 190 centis, talán német srác, bordáim között a hátizsákja, előttem „F" próbált nem halálra nyomódni, háta mögött „B" és „J" billegtek fél lábon, de legalább klima alatt adtuk elő a szardinia halála című egyfelvonásost Velencéig... Próbáltunk nem a nyomorra figyelni, kellett ehhez a tenger látványa, rajta hatalmas luxushajókkal, és a közeledő város, ami azért mégiscsak nagy élmény na..:)

A végállomáson le, vééégre, és mivel „F" kivégezte a papír alapú, kínai kézi légkondimat (lö legyező), irány az első giccsárus bódé legyezőkért, mert anélkül egy lépést se. Némi piackutatás után leragadtunk egy árusnál, akitől potom 5 euroért kaptunk két csipkés, virágos, velencei ihletésű rettenetet, egyik fehér, másik krémszínű (de legalább nem dominaszexis fekete), ami később, teljes utunk során életmentő két eszköz volt, vagyis az egyik legjobb vétel.::) És főleg meglehetősen tartós..:)

Nem először vagyok Velencében sem, így tapasztalat, hogy minden sarkon hülyebiztosan ki van táblázva, merre kell menni a Szent Márk térre, meg a Rialto hídhoz, na hogy hogy nem, sikeresen és hülyebiztosan el is tévedtünk, és pont eme két nevezetességgel ellenkező végén lyukadtunk ki a városnak. Az viszont tény, hogy ilyen helyeken eltévedni a legjobb, mert akkor nem a szokvány helyeket látod, hanem mást is, életszagúbb, valósabb képet lehet kapni a helyről. Megestek végre az első, IGAZI olasz kávék, „J" most ivott először eme remekből, el is kerekedett a szeme tőle, utána hazatértünkig nem lehetett lelőni a kávékról.::) Velencei macskabámulás, hülyéskedés egy ivókútnál, amik ilyenkor aranyat érnek, kirakatbámulás a karneváli álarcokkal, muranói üveggel és igazi olasz divattal tömött méregdrága üzletek előtt, és gondtalan élvezete az olasz feelingnek, amit mindig is imádtam..:) Ebédnél sikeresen kikészítettem egy arab (!!??) büfést, mert kevéske olasz tudásommal nem igazán tudtuk megértetni egymással, ki mit akar enni, és Ő mit tud ebből adni nekünk..:D Megmaradtunk két pizzaszelet és két gyros között Coca-Colaval.::)

Jah, Coca-Cola... Ugye a nyár slágere: a nevekre szóló kólás üvegek, dobozok, amivel biztos nagyot kaszált a cég, elismerésem a marketingjüknek...:) Ámde az olaszok viszonylag egyszerűen rendezték a maguk dobozait, mert kevés kivétellel szinte mindenütt 3 -féle névvel ellátott kóla volt kapható: Amore, Felicita, és Ragazzi..:D:D:D Egyetértek, mit kell ezen variálni, az olaszok totál egyszerűen lerendeznek mindenkit a maguk, és valljuk be: a világ 3 legfontosabb dolgával: Szerelem, Boldogság, Barátok..:))) Hát nem igazuk van??? :)))

Ebéd után visszacsattogtunk a kiindulási ponthoz, a hülyebiztos táblákhoz, majd Rialto híd, Szent Márk tér, ahogy kell.. :) A tömeg leírhatatlan, mindenhová kilométeres sorok álltak belépőkért a tűző napon, így nem erőltettük túl, hogy akár a Bazilikába, akár a Doge-palotába, vagy a haragtoronyba felmenjünk. A gyerekeket annyira nem izgatta, hogy órákig álljunk sorba, mi meg „B"-vel már voltunk bent ezekben az épületekben. Akkor viszont Sóhajok hídja, előtte pici lábáztatás a tengerben gondolák mellett, szigorúan elkerülve a város két fő oszlopát, mert közöttük átmenni szerencsétlenséget jelent. Régen e közé a két oszlop közé akasztották fel a halálraítélteket, így ragadt rajta, hogy nem szabad közöttük átmenni..:) A Sóhajok hídjánál kisebb tolakodás árán kiverekedtünk magunknak egy szokásos kötelező képek végrehajtásához szükséges helyet, megvártuk, míg a tapintatlan túristatömeg nem mászott a gépünk, és a fotózandók közé, ellőttük a szokvány romantikus pillanatokat, majd már kellőképpen fáradtan elindultunk visszafelé a buszhoz.

Közben persze rengeteg sikátor, rengeteg látnivaló, hidak, csatornák, gondolák (hahh, fél óra 80 euró!!), csíkos pólós, szalagos kalapos gondolások, vizitaxik, luxusszállodák, kertek, kapuk, virágos teraszok, színes házak, koldusok, mutatványosok, árusok, festők, rajzolók, és tömeg, tömeg, tömeg... Meglepő, hogy mennyien képesek úgy nekiindulni Velencét megnézni, hogy mázsás hátizsákot, vagy éppen az agyhalálomat előidéző rángatós bőröndöt cibálnak végig a városon 40 fokban... OK, elhiszem, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy kényelmesen nézelődjön, de akkor legalább egy csomagmegőrző, vagy valami... Mindegy, csak csodálkoztam, hogy hogy bírják így élvezni az egészet, szakad róluk a víz, cibálják azt az ótvar bőröndöt a macskakövön, és még láss is valamit.....

Szerencsére a buszállomás is elég jól ki volt táblázva, odafelé már nem volt olyan húzós a gyaloglás, valahogy nap folyamán belerázódtunk. És persze a szokásos „mindenhol van legalább egy magyar rajtunk kívül" adagja hol dekkol Velencében? A McDonalds teraszán... Bravo... Külföldön sznob vagyok és a családom tagjai is azok, ha ott vagyunk valahol ami otthon nincs, vagy nem olyan, akkor próbáljuk ki azt, ami a helyi (fagyi, kv, pizza, tészta, stb), és nemááá Meki...Mindegy..:) (Sajna egyszer mi is rákényszerülünk Mekire később, bántuk is, mint a kutya, de az éhhalál határán álltunk..:)))

Visszatérve a buszállomásra, egy mogorva buszsofőrrel lettünk megáldva, aki nem akarta, hogy idő előtt felszálljunk az egyébként bent álló buszra, amit lenyomozni sem volt könnyű, hogy egyáltalán oda megy, ahova mi szeretnénk eljutni, vissza a camping felé..:) Aztán mikor a sofőr elment, és már a 10. turista társaság szállt fel a tiltott járatra, egyébként szabálykövető lényem fellázadt, és felparancsoltam kiscsaládomat a buszra, mert a végén mi leszünk az egyetlen luser banda, akik megint állnak hazáig..:))) Sofőr vissza, nem szólt semmit, elindultunk, ki a városból, luxushajók balra el, csak éppen azt nem jegyeztem meg, hányadik megállónál kell leszállnunk, így kicsit matekoltunk az ismerősebb helyeknél, hogy talán ez az, és téves riasztásokkal készítettük ki a sofőrt, mikor nem ott jeleztük a leszállást, ahol kellett volna..:) Ennek ellenére szerencsésen visszaértünk a campingbe, punnyadtunk kicsit, csapkodtuk a szúnyogokat, vacsi, zuhi, beájulás, másnap első bringás etap Malcontenta és Padova között, a'la 28 km. Jómagam „F"-el kocsiban, ééén, aki itthon is ritkán vezet, és elszoktam a pesti forgalomtól is, hogy is lesz ez az olasz forgalommal? Kisebb szorongással álltam a következő napok elé, de majd csak lesz valahogy..:D

OK, nincs mentség... Idestova majdnem 2 éve nem írtam... Most mit magyarázkodjak, így alakult... Címszavakban: 2011 novemberében felmondás, állásváltás Szegedre (!!!???), albérlőkeresés, decemberben karácsony előtt költözés Orosházára "B"-ékhez..:) 24 éves pesti létem egy csapásra csendes vidékibe ment át, imádott kis lakásom helyett kertes ház Combino helyett bringa..:) Azóta családi élet, háztartás, munka, ingázás Szeged-Orosháza között, nem mondom, nem mindig egyszerű..:) Túl egy iszonyú éven (NAV-zaklatás egy éven keresztül "B"-nek, nem részletezem, lényeg, hogy semmibe sem tudtak belekötni, de majdnem ráment az egészsége), nekem melóból fakadóan tanfolyam és vizsgahegyek, több bérlőváltás, gyakoribb futkározás Pestre, de erre a nyárra talán lecsihadtak a kedélyek..:) (Ja kezdek helyi szavakat hasznélni, ha valaki nem érti, majd fordítok.::) Egy évnyi masszív spórolás és egy évnyi szervezőmunka után eljutottunk oda, hogy ezen a nyáron el tudtunk menni nyaralni..:) Persze Olaszország, két hét, majdnem minden nap más város, más szállás, programok, látnivalók, és bakancslistáról Cinque Terre....

"B" és nagyfia "J" bringával keresztül a talján vidéken, míg én a legkisebb gyerekkel ("F"), kocsival az olasz forgalombam.::) Egy évig szervezkedtem, szállásokat foglaltam, autóutakat, benzint, autópalyadíjakat kalkuláltam, pénzekkel ügyeskedtem, euróval álmodtam, közben meló, tanfolyam, vizsgák, és végül eljött július 26..:) Alább indul a mandula..:):

Talján röppenytűk 1.

Szereplők:

"B"-párom

"J"-párom nagyfia, Ők ketten a bringás etap

"F"-párom legkisebbje, 12 éves kamasz...

Jómagam

2013.07.26. Lenyomtam még az utolsó munkanapomat, félig transzban, mert rengeteg elintéznivaló várt még indulás előtt, és hajnal 2-kor mozdulni kellett volna. A listám kilométeres volt, a bevásárlástól kezdve a szendvicsgyártáson keresztül a csomagolásig minden. Gyógyszerek, elemek a fényképezőbe, töltők, fülpucoló, papírzsepi, bögrék, vízmelegítő, jégakku, ki milyen szenyát akar, mit hova csomagolni, kinek mit kell még vasalni, szállások foglalása, melyik mennyibe kerül, különrakni a pénzeket, a benzinköltséget, költőpénzt, papírokat, ááááá..:)

Kb. este 10-re lettem készen, próbáltam még 2-3 órára kinyúlni, de ilyenkor nem lehet aludni na, két hét Olaszországban az eddigi csúcs, egy éve dolgozom az ügyön, nagyobb az előzetes frászkarika, mint amilyen maga az utazás lesz..:) Valahol olvastam, hogy a boldogító napokra várni sokkal jobb érzés, mint megélni azokat. Hát én már egy éve ezen pörögtem, az utolsó hetem még véletlenül sem volt egyszerű, egy kemény vizsga még befűszerezte a napjaimat, hogy nehogy már elengedjem magam utazás előtt, és hangolódjak a csendes őrületre, ami egy két hetes szabi előtt mindenkit elkap.::) A vizsga után még napokig nem is tudtam felocsúdni, és csak akkor kezdtem elengedni az egészet, mikor mindent begyömöszöltünk a kocsiba, és a rendszám is felkerült a bringaszállító végére..:) GPS-be Malcontenta cél, autópályák kilőve, Szlovénia kilőve (irgalmatlan drága az autópályájuk), indulás hajnal fél 3-kor. Mondanom sem kell, egy percet sem aludtam... És mondanom sem kell, úgy elkavernyáltunk Pécs környékén a faluvilágban, mint a huzat, azt hittem, sosem találjuk meg Letenyét..:)

Reggel 7 helyett 9-re átcsusszantunk Horvátországba, autópálya, csak éppen azt nem kalkuláltam bele, hogy szombat van... Turnusváltás a tengerparton, horror tömeg oda-vissza az autópályán, mi persze bele a közepébe.. Kb. a 3. dugónál levonultunk, tökörésszen, akinek 3 anyja van, mi megyünk a pusztába.. Ahham, falu falu hátán, mehetsz 50-el, kínunkban jókat vonyítottunk a Discont Pica és a Fas Center feliratokon (fogalmam sincs, voltaképpen mit jelent a horvát nyelvben, de mi persze szétrhumorizáltuk az egészet), majd egy reménybeli szakasznál vissza az autópályára. Az ám, de Isztria felé félúton az egyik emelkedőn beza felforrt a hűtővizünk, ott álltunk 40 fokos nyári hőségben, 120 fokos hűtővízzel, csumára tömött kocsival, 4 utassal és két bringával a hátunkban a hegytetőn... Na, a két gépésznek sem kellett több, agyalnak, mi lehet a gond, közben a fűtés maxra állításával próbáljuk hűteni a vizet, miközben zselévé főzzük magunkat még nyitott ablaknál is. Hengerfej rendben, ventilátor rendben, klíma rendben, mi a franc ez? Termosztát... Most volt a szerelőnél basszus, valamit elkúrtak... Az ideg vágott szét, ha ne adj isten vissza kell fordulni, istók zicsi, hogy felkötöm magam az első olajágra, mert én innen haza nem megyek... Pasik megállapítják, mehetünk tovább, de csak óvatosan, phü, akkor inkább főjünk puhára, leszarom..:) Még 2x forr fel a víz, de sikeresen elérjük az olasz határt, aminek a másik oldalán Horvátország felé vissza kb. 5 km-es sor kígyózik autókból, lakókocsiból, azok nem tudom,hogy meddig álltak ott, de abban a pillanatban döntöttük el, hogy hazafelé lesz ami lesz, autópálya Ausztria felé.

Trieszt: egyik kedvenc városunk "B"-vel, jómagam kb. 6-odszor járok arra, és imádom. Egyetlen út megy befelé, egy kb. 300 méteres meredek dombról lefelé, rálátni a tengerre valami elképesztő, és mindig akad egy tengerjáró luxushajó a kikötőben.::) Ez nekem mindig jel, hogy ennek még helye van a bakancslistámon, vagyis egy Földközi tengeri hajóútnak.::) Kocsi le a parkolóba, kisebb séta a városban, az első olasz fagyi, igazi olasz design a kirakatokban, alakul az életérzés, de annyira fáradtak és kimerültek vagyunk, hogy még megnézzük a Miramar kastélyt kivülről (Ferenc József császár testvéréé volt valamikor, és félelmetesen szép helyen van), és a szabadstrandon fetrengő néhány lógó mellű nudista matrónát (gyötrelem.::) majd irány az első szállás Velence-Malcontenta felé, ami még bősz 150 km... Azt hittem, sosem érünk oda, de valamikor este 7 felé félholtan bezuhantunk a camping kapuján, ahol kapunk is foglalásunknak megfelelően egy hercig kis mobilházat, két külön szobával, fürdővel, klímával..:) Egy gond van vele: bár le van fixálva, de gumikerekeken áll, és minden egyes lépésre, mozdulatra kileng, így éjjel pl. kellemes kis tengeribetegség fogná el az embert, ha nem lenne olyan hulla, hogy lefekvés után azonnal beájul..:) De itt még nem tartunk, üdvözöljük cseh szomszédainkat (hihetetlen nemzetköziség van egy campingben), végre kipakolhatunk, mert 2-őt alszunk itt, leütjük az első szúnyogokat, majd vacsi a camping éttermében a teraszon, és az első pizza, carbonara, és lasagne..:) Megérkeztünk..:)

Huhh, egy ideje kimaradt az írás, nem kicsit gyorsultak fel az események, le sem tudnám most írni... Ahol abbahagytam: Sirmione-Garda tó... Egy vékonyka földnyelv végén kastély, Scaglieri család épttítte, mint körben és a környéken az összes kastélyt... Biztosan nem voltak gazdagok.. Kacsák, hattyúk, akik félelem nélkül pózoltak a fényképezőgépeknek, villák, kertek, egyszóval nem éppen a nyócker... Arrafelé nem biztos hogy futotta volna szállásra, de látni mindenképpen kellett..:) Ott is full történelem, 1300-as évekbeli házak, és isteni fagyizók, meg némi cspergős eső, de mindenképpen megérte útba ejteni.

Milánó felé botor módon kihagytuk az autópályát, csak azt nem kalkuláltuk bele, hogy péntek délután volt, és a közlekedés ott sem egyszerű ilyenkor. A szállást viszonylag könnyen megtaláltuk, bár a GPS,szegény teljesen megzavarodott egy lezárt körforgalomtól, na azt nem olt egyszerű kikerülni. Itt rendesen melléfogtam a szállással, sajna egy hostel szerű valamit sikerült foglalni, ahol bár külön szobánk és fürdőnk volt, de ritka lepukkant, kicsi, és a személyzet sem volt éppen tökéletes. MIndegy, volt hol aludni, fürödni és ennyi. Este még nekivágtunk a városnak gyalog, miszerint "B" vacsorázni visz a 4. évfordulónkon, és azt mindenképpen vendéglőben. Csakhogy minden vendéglő este 7-kor nyit, így egyet sem találtunk 2 óra kavargás, és eltévedés után, pedig már kopogott a szemünk az éhségtől, fájt a lábunk a rengeteg menéstől, pláne, hogy el is tévedtünk. Szerencsére a szállás címe a fejemben volt, és egy kedves öregúr eligazított minket, maj ráébredtünk, hogy két saroknyira kószáltunk a szállástól.::) A másik poén az volt, hogy miután hazataláltunk, az utca másik oldalán végre találtunk egy nagyon kellemes, kedves éttermet, ahol a jól megszokott isteni kiszolgálás fogadott minket, a háziúr pezsgővel vendégelt meg minket, isteni borul volt, és hihetetlen finom sült krumplijuk..:) Desszertként persze tiramisut kellett enni, de csak egyet rendeltünk, és a háziúr pincérként dolgozó fia a háta mögött csempészett "B"-nek plusz egy kanalat...:) Nagyon jó kis este lett végülis, csak azon vihogtunk, hogy a fenébe, két órát tekeregtünk a városban, miközben az orrunk előtt volt a megfelelő étterem..:)

Aludtunk egy jót, majd másnap időre mentünk az Utolsó vacsorához a Santa Maria della Maggiore templomhoz. Imádom a neten időpontra rendelhető belépőket, rengeteg időt és sorban állást spórolunk vele, és szinte mindig tartják az időpontokat. Én nagyon izgultam, mint minden ilyen nagy mű látványa előtt, itt is zsiliprendszer, légkondi védi a freskót, én meg tátott szájjal álltam előtte, és hülye túristaként kerestem rajta a Da Vinci kódban írt jellegeket..:) Mindig megrendít egy ekkora mű valós látványa, "B" is mindig azon döbben meg ilyenkor, hogy anno, mikor ezekről suliban tanultunk, akkor azt hittük: ezeket sosem fogjuk valóban látni.. És lőn.. Nagyon jó érzés... Kinézelődtük magunkat, majd elsétáltunk a Sforza kastélyhoz, azt is körbejártuk bár én már harmadszor, de sosem unom meg..:) Onnan séta a Scala-hoz, útközben megcsodáltunk egy utcán ücsörgő, és zöldségekből gyönyörű virágokat, teknőst faragó fazont,  majd végre elénk tárul a Dóm, amit szintén harmadszor látok, de eddig mindig fel volt állványozva… Most nem. Lélegzetelállítóan hatalmas, gyönyörű fehér márvány, tiszta faragott csipke, irdatlan nagyságú üvegablakok, bronz ajtók. Nekem a kedvenc templomom, „B” még mindig a sienai dómra esküszik, de a milánói is beállt az elsők közé, abban biztos vagyok..:) A milánói hatalmas, őrült nagy tér, boltívek, szobrok, kincstár, 1300-as évek óta ép (!) festett üvegablakok, amelyek minden kockája más képet mutat, akár Jézus életét, akár a Biblia történeteit mutatja be, és sokan csak úgy elmennek mellette, anélkül, hogy kicsit belelátnának a részletekbe… Jó sokat nézelődtünk, mindent körbejártunk, megnéztük még a Galleria Victor Emmanuelle-t is, ami építészetileg szintén csoda, mellesleg egy luxus bevásárlóudvar..:) Ettől függetlenül gyönyörű.:J Ezek után „B”-t letettem egy helyen, mert tudom, hogy utál vásárolgatni, így nyakamba vettem én a környéket, hogy apróságokat vegyek az itthoniaknak.. Nem jött össze… Rengeteg minden van, de egyrészt drága, másrészt nem tudtam választani… Fél óra alatt feladtam, mentem vissza a Dóm térre „B”-ért, de nyoma veszett.. Persze a telefonom meg nála volt a hátizsákban, így hívni sem tudtam (igazi luserként), így nyakamba vettem a teret, ahol a hatalmas tömegben elég érdekes vállalkozás volt felkutatni… Kb. szintén fél órás és nem kicsit idegbajos keresgélés után végre tök véletlenül találtam rá egy napsütötte kandeláber talapzatán ücsörögve… Hihetetlen érzéke van néha váratlanul elveszni, bár szegényem azt hitte, nálam van a mobilom…

Miután megnyugodtam, metróval haza a szállásra, előtte még bevásároltunk másnapra a hazafelé útra, ahol is az üzletben egy bűbáj mamma magyarázott kézzel lábbal valamit „B”-nek, aki persze csak magyarul magyarázott vissza neki széles vigyorral, hogy nem érti… Aztán kiderült, hogy gyümölcshöz keresett a mami zacskót, majd miután a kezébe nyomtam, tőlem kérdezte, milyen nemzetiségűek vagyunk..:) Ungaresi..:) Nagyon édes kis mámika volt, és így már értette, miért nem tudott zöld ágra vergődni velünk.::)

Aludtunk még egyet, majd hajnalban indulás haza, a határ előtt még egy utolsó isteni olasz kávé, Szlovéniában a hegyekben hó, itthon meg 400 Ft-os diesel ár fogadott minket…:) Jó kis hétvége volt, 4 évesek lettünk, és itthon várt minket a szokásos mókuskerék…

Azóta új állást szereztem, felmondtam a régiben (előző főnököm két nappal utánam mondott fel..:)), beléptem az új munkahelyemre, tanulok gőzerővel, albérlőt kerestem és találtam a lakásomnak, decemberben költözöm Orosházára, most dobozolom be a dolgaimat, búcsúbuli, céges karácsony, stb.  És egyszerre dübörög bennem a brutális fáradtság, kimerültség, a káosz, de ezzel együtt, az öröm, a várakozás, kicsi félelem az újtól, és szakad meg a szívem lezárni, elhagyni a régit, 24 évet. De tudom, mit csinálok, és van miért. Egyszóval most volt kolléganőm szavaival élve: hihetetlenül szenzitív vagyok… És egyben pozitív is:) És azt hiszem, ez a lényeg:)

Verona folytatás..:)

Éjjel istenit aludtunk, reggel 8 körül ébredés, „B”-nek a szokásos körei, kényelmesen összekészültünk, reggeli:) Na, itt rendes reggelit kapunk, felvágottal, fincsi kávéval, narancslével, alaposan bekajálunk, erre elkezd esni az eső… :( Úgyhogy nem kapkodjuk el a pakolást, meg a városba készülődést, lassacskán rendezkedünk, kifizetjük a szobát, kipakolunk a kocsiba, lecsorgunk a városba, kicsit még üldögélünk a kocsiban, majd azért csak lankad az eső is, el lehet indulni…

„B” legnagyobb vigyorai mellett minden könyvárushoz betérek, és magyar utikönyvet keresek, de sajnos sehol sem találok.. A tegnap este zárás előtt még ingyenes Dóm-ba nappal már csak beugróval lehet bemenni, így a repetát kihagyjuk..:) A Füvek Terén rendezkednek az árusok, jópofa automata pultjaik vannak, ernyővel, önmagát bezáró funkcióval, így nem kell minden reggel, meg este ki- meg bepakolni, csak bezárják a „dobozt” és kész..:) A városháza kapuja felett mamutcsont függ, ilyet eddig csak Krakkóban láttam a székesegyházban. Ott az volt a legenda, ha ezek a csontok leesnek, akkor elpusztul a város..

A téren van még szökőkút, illetve középkori pellengér bilinccsel, elmaradhatatlan szárnyas oroszlán szobor és rengeteg turista. Szerencsére itt kevés a lángosképű..:) Elcsatangolunk az Arénához, jó kis antik belvárosban, naná hogy azonnal megtalálom a kedvenc táskaboltomat, ami ugyan már Pesten is van, de azért mégis az a feeling, hogy minden olasz városból van egy ilyen táskám  (Carpisa)..:) Előbb azonban jöjjön az Aréna, végre eláll az eső, az Aréna előtt itt is római harci díszben hülyíti a turista mammákat egy jókora ember, nagy vihogások közepette megy a fotózkodás. 

Bemegyünk az Arénába, ott most bontják el a nyári Operafesztivál nézőterét, meg színpadát, az évszázados márvány üléssorokon hatalmas csiga fossziliákat találok, kézzel fogható a történelem… Nézelődünk még a környéken, majd irány Júlia háza, de előbb „B” meglep a táskaboltomból egy szép kis tasival, mondván boldog 4. évfordulót..:D Készült rá, tudta, hogy nekem ez a gyengém, és azt is tudta, hogy minden nagyobb városban különös érzékkel találom meg ezeket az üzleteket, de mindig anélkül, hogy tudatosan keresném őket..:)

Júlia házánál tetőzik a tömeg… Verona persze szintén egy film, a „Levelek Júliának” révén került képbe, mindenkinek ajánlom, nagyon kedves, szép film, de film..:) Ebben a Júlia háza ugyanaz, de engem megdöbbentett, hogy egy XIII. században épült házat mennyire nem tisztel a turista horda… A kapubejárat, a kapu, a falak mindenütt összefirkálva a sok őrült szerelmes felirataival, a flimben ez a rész teljesen tiszta volt, ott papírcetliken üzengettek Júliának, aki állítólag nem is itt élt, hanem az egész sztori Sienában játszódott. Mindegy, az illúzió az illúzió, átverekedjük magunkat a tömegen, pár percembe beletelik, míg Júlia szobrát az Őt babonából csöcsörésző hímektől mentesen le tudom fotózni. „B” nem akar bemenni a házba, az erkély, és a szokásos kötelezők után nekem sincs kedvem a tömeghez tovább… Megható az egész, ott lenni, de mindig megtapasztalom: a turista egy külön állatfaj..:) Kifelé egy srác kapaszkodik fel a még viszonylag szabad falfelületekhez, hogy az odalentről drukkoló barátnője iránt érzett szerelmét felfirkálja a falra… Mi inkább kiülünk a közeli kávézó teraszára, ahonnan nem messze egy kicsit rastás srác énekel gitárral, olyan klassz hangja van, hogy simán nyerné az összes tehetségkutatót, van közönsége bőven,mert ezek mellett folyton mosolyog, mi meg kávézás közben hallgatjuk.. Van egy hangulat na..:) Miután elindulunk Rómeó házához, „B” pénzt dob neki, ilyet se nagyon láttam tőle..:)

Rómeó háza nem látogatható, de azért megnézzük kívülről, így teljes a kép..:) Még megnézzük a Szent Anasztázia templomot, csatangolunk kicsit a sikátorokban, majd kora délután kocsiba vissza, irány Sirmione a Garda tó mellett..

De azt majd legközelebb..:)

4 évesek lettünk..:) Ennek örömére fogtuk magunkat, és elmentünk megint kicsit Olaszországba, de most csak egy hosszú hétvégére. Ami még a listán volt: Verona-Milánó egy kis Garda tóval fűszerezve. Milánóban már 2x voltam, de imádom, és azt a Dómot „B”-nek még látnia kellett az eddigiek mellett..:)

Booking.com-on foglaltam szállásokat még nyár elején, összeraktam a szokásos menetrendeket, útvonalterveket, költségeket, megrendeltem a neten Leonardo Utolsó Vacsorájához a belépőket, és kivettem arra a hétre egy egész heti szabit..:) „B” előtte való hétvégén fent volt nálam, így vasárnap összecsomagoltam, és leköltöztem Orosházára..:) Szerdáig pihike, csütörtök hajnali 4-kor indulás..:) Igen ám, de akkor éjjel egy szemhunyásnyit sem bírtam aludni, „B” is csak ténfergett, ráadásul két nappal korábban megint becsípődött a háta, így az utsó pillanatig még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán felkelni fel tud-e az ágyból, nem 2400 km-t vezetni oda-vissza. Szóval volt izgalom bőven, csütörtök hajnali 3-kor keltem, „B” mélyen durmolt, szegényt sajnáltam felébreszteni, de muszáj volt, különben nem fértünk volna bele az időbe. Mondjuk neki könnyű,, fél óra alatt csomagolással, kávé-cigivel, fürdéssel együtt készen volt..:)

Orosháza-Pest-Nagykanizsa-Szlovénia-Trieszt..:) Trieszt útba esik jövet-menet, és kihagyhatatlan..:) Oda is lassan már hazajárok..:) Isteni idő, első utunk a kikötő, ahol megint hatalmas tengerjáró hajó orra nyúlt be a járda felé, piacon isteni finom, mézédes szőlő..:) Ja, és a tenger..:) Imádjuk..:)

Tovább Verona, „B” képes volt az egész utat egy pisivel lerendezni, komolyan egy teve..:) Veronában GPS alapján megtaláltuk a szuper kis szállásunkat, haláli kedves, fiatal kis házaspár üzemelteti, azonnal kaptunk kávét, rengeteg infót, mi hol van, térképet, mindent, le a kalappal. A szobánk is nagyon aranyos volt, kicsit keleties beütés, viszont egy folyton harangozó templomtorony kb. 5 méterre a háztól..:D Aznap este még begyalogoltunk (!!) a központba, felmásztunk egy dombra egy kastélyhoz, ahonnan az egész város előtted hever, alattad egy római kori színházzal, és naplementével, áááááá, ezt csak csöpögve lehet na… Mivel itt még én sem voltam, azonnal nagy kedvenc lett ez a város is..:) Lesétáltunk a belvárosba, át a folyón, be a hangulatos sikátorokba, ahol már eseteledett, 10 perccel zárás előtt még beszabadultunk a Dóm-ba, na az se volt semmi, ahogy egyik ilyen város Dómja sem kismiska..:) Busszal akartunk visszamenni a szállásra, kerestük a megállót, majd a már félsötétben és mesterséges fényben az egyik könyvesboltban örömmel fedeztem fel Verona utikönyvet magyar zászlócskával ellátva, gyorsan be is rohantam, és megvettem..:) Fóliaborítás volt rajta, hónom alá csaptam, majd irány a Füvek Tere, ahol a buszmegálló van… No akkor derült ki, hogy ez nem Pest, itt félóránként is alig jön busz, „B” hullafáradt, visszagyalogolni agyhalál…. Néztem egy másik buszt, az legalább félútig elvisz, és jön hamarosan.. Addig van még pár perc, nézzük meg az utikönyvet… Bontom ki a fóliából, olvasnám, valami nem OK…

Ahham… Ugyanis holland volt…J Első megdöbbenésemben nem hittem a szememnek, majd láttam, „B” a tér közepén hahotázik rajtam, aztán én sem tettem mást, mint sírva röhögve megállapítottam: ez is csak velem történhet meg. Alvás nélkül, félholtan, fáradtan, este, hiszek egy zászlócskának egy könyvön, ahelyett, hogy ott rögtön beleolvastam volna a könyvbe, nem, megveszek ész nélkül egy olyan nyelven írt utikönyvet, amire esélyem sincs, hogy valaha hasznát veszem, de poénnak sem utolsó. „B” sír, én dettó, megfogadom: akkor is találok magyart, ha az ég a földdel összeszakad..:)

Este, már otthon a szálláson a trieszti maradék szőlőt esszük, miközben megjegyzem, szép nap volt, és a korona rajta, hogy van végre gyönyörű, holland utikönyvem egy olasz városról magyar létemre, „B” úgy röhög, hogy félrenyeli a szőlőt, kis híján megfullad (mindezt a becsípődött hátával), a fürdőben próbál levegőhöz jutni, én a párnába röhögök, hogy ne hallja, majd csak annyit hallok két fulladás között a fürdőből: „Lement egy szem rizs…:)))” Na akkor már visítottam.:)

(Ez családi sztori, „B” apukája folyton félrenyel, és ezzel mentegetőzik, hogy lement egy szem rizs..:) És minden ilyen esetben ezt veszi elő, akkor is, ha „B” nagyobbik lánya szerint történetesen tarhonyát eszik. Ebből szállóige lett a családi félrenyelések esetére)

Szóval ez az első napunk története..:)

tot ziens! (viszontlátásra hollandul..:)

word vervolgd (folytatása következik..:)

És MŰKÖDIK!

A 3 "B" alkimista módjára megoldotta a "szarból várat" évezredeken keresztül megoldhatatlan problémáját...:D:D:D:D Egyelőre még nem jutott el az agyamig a jelentősége, csak az az öröm, hogy a 2 évnyi nem kevés belefeccölt munka meghozta, amit vártak. Mindezt ráadásul apukám 66. születésnapján..:) Istenke éltesse mindegyiküket! :D És csak annyi: jöjjön be mindaz, amit ettől a géptől várunk..)) Minden téren..:) Nagyon, de nagyon megérdemlik:) De egyelőre most még csak a siker van és az öröm...:) Csak azt sajnálom, hogy lemaradtam "B" cigánykerekéről...

Ezer éve nem írtam… Ezernyi dolog történt, jó is, rossz is, igazság szerint jobb most a múltat nem bolygatni… Volt egy nehéz egy évünk, aminek a vége még nehezebb lett, de ha végre sikerül előre nézni, és a jókat kivenni megint a történésekből, akkor nem fogjuk a múltat vakargatni. Semmi értelme…

No, akkor a jók: Peti teljesen meggyógyult, sőt annyit eszik, mint eddig sosem..:) Most kezdte az első osztályt, állítólag lesz csajozás bőven..:)) „B” kisebbi lánykáját felvették 6 osztályos gimibe, Ő is elkezdte a sulit, reméljük, tetszeni fog a két kölöknek az új környezet. Az augusztus 20.-át együtt töltöttük négyesben, felhoztam Petit, tök jól elvoltak „B” gyerkőcével, mentünk mindenfelé a Csodák Palotájától kezdve a Palatinus strandon keresztül a tüzijátékig. Mondjuk esténként egyik gyereket sem kellett nagyon altatni..:))

„B”-ék gépezete célegyenesben van, csuriba az ujjakat, hogy a  kísérleti üzem azt az eredményt hozza, amit remélünk..:) „B” apukája úgy néz ki, szépen megúszta a tavaszi vastagbélműtétes cécót, bár a sugárkezelést még mindig nem kezdték meg nála, ez ad némi okot a feszkóra a család és népegészségügyünk között, most éppen asztalborogatós fázisban kezdünk mocorogni, ha belátható időn belül nem történik előrelépés…

Mivel megérkezett a szánalmas nyugdíjpénztári reálhozam kifizetésem, bánatomban megleptem magam egy bringával..:) „B” és családja a nyarat aktív bicajozzással töltötte, ami kifejezetten jó hatással volt az egész családra, én meg le vagyok maradva, mint a borravaló..:) Igaz, kezdetben kézzel-lábbal tiltakoztam a bicikli ellen, mert fél gyerekkorom azzal telt, hogy A-ból B-be anyáméknál csak bicajjal lehetett eljutni, akár esett, akár fujt, akár hóvihar volt, akár dörgő minuszok, szakadó eső vagy durva szembeszél. Mindezt primitív, váltó nélküli alap kétkerekűekkel megáldva, így nekem szinte csak a negatív élmények ragadtak meg, és zsigerből utáltam a biciklizésnek még a gondolatát is. Azonban szembesültem a ténnyel, hogy: 1.) rohadt módon be vagyok rozsdásodva az egész napi monitor előtt való dekkolástól. 2.) Elkezdtek fájni az izületeim itt-ott. 3.) az egyre durvább napi robotból fakadó összes feszkómat hurcolom magamban, amikre csak rakódik a többi, és nem vezetem le sehol, aminek sosincs jó vége. 4.) Kimaradok egy csomó jó kis családi együttlétből 5.) futni nem..:) Tény, hogy hétvégente nem tudom lehurcolászni a bicajt Orosházára, de legalább hétköznapi fenntartó karikázásokkal kicsit edzésben tudom tartani magam, ami egyelőre még durva túlzás, mert semmilyen állóképességem nincs, de legyünk pozitívak..:) Most hétvégén azért lenyomtam „B”-vel egy laza 20 km-t..:) És még nem fáj semmim..:)

Nyáron nem nagyon voltunk sehol, viszont szülinapomra azt kaptam, hogy „B” elvitt magával hétvégén Németországba pár napra, mert mentünk ki a középső leányzóért, aki kint gyakorolta a német nyelvet, ha már germanisztika szakra jár az egyetemen..:) „B” barátja kint él, nála lakozott két hétig,  a barát csemetéje itthon volt a nagyinál, így aug.25. csütörtökön nekivágtunk, hogy kicseréljük a két utódot..:) 40 fokból indultunk neki, nekem munka után, „B” sem sokat pihent, és történetesen a németek másik oldalára mentünk, a svájci-francia határhoz… Pár rövidebb megálló után, hajnalban álltunk meg fél 2 tájban, mert „B” szétesett, amit nem is csodáltam… Vaksötét volt, nem lehetett nézelődni, én is fáradt voltam. (Mondjuk sosem láttam annyi leszállni készülő, ugyanazon légtérben egymás hegyén-hátán tobzódó repülőgépet, mint München felett éjféltájban…:) Fél órát pihentünk, ezek után negyed 5-re értünk Schopfheim-ba, ahol talpon várt bennünket az egész család..:) Kaptunk ágyat, zuhanyt, majd beájultunk, bár igaz: reggel 9-nél tovább nem bírtunk aludni..:) Elbóklásztunk még félkómában, délután megmásztunk egy közeli várat, nézelődtünk a környéken, Németország azért eléggé szépen össze van rakva..:) A Fekete-erdőben még a fenyők is elvágólag állnak, minden tiszta és rendezett..:) Találtunk egy üzletet, ahol pár euroért szétvásároltuk magunkat ruhából, mi nők, igaz, én mindezt ajándékba kaptam „B”-től..:)) Nagyon jól esett..:) Az is igaz, hogy az én méretem (36-38) arrafelé meglehetős ritkaság, 37-38-as cipő nincs is.:)

Másnap átmentünk a pár km-re lévő Franciországba egy kisvárosba szétnézni, fura módon sokkal kihaltabb volt, mint a németeknél egy kisebb falu..:) Szombat volt, és itthon is megszoktuk, hogy mindenki pörög, bevásárol, ügyeket intéz.. A németeknél sincs másképp. A franciáknál szinte ember nem volt az utcákon, pedig szép kis hely volt..:) Egy viszont tény: Franciaország iszonyat drága… Szerencsénk volt, hogy egy török vagy valami más mediterrán étteremben komplett gyros menüt kaptunk 5-5 euroért, és még finom is volt, különben egy vagyont hagyunk volna ott csak ebédre… Visszafelé érintettük a hármas határt, Németország-Svájc-Franciaország egy ponton érintkezik, tök buli..:) Nameg a Rajnán is átkeltünk párszor..:)

Néha rá kell döbbennem, hogy alapvető dolgokkal állok hadilábon, pl. a borsőrlőkkel állandóan, de hogy egy bevásárlóközpontban lévő mosdóban a kéztörlőket tartalmazó tartálytól azt várjam, hogy meleg levegőt fujjon, az túlmegy minden határon..:) Tény, hogy mindez egy francia mosdóban volt, de a lényegen semmit sem változtat..:) Nameg, ami itthon még szokatlan: a benzinkúton lévő mosdókhoz beléptetőrendszer van, ami 50 centtel műkszik, nehogy elfelejts fizetni. Tény, hogy a bedobott 50 centedet a shopban levásárolhatod a gép által kidobott cédula ellenében..:) Így sikerült nekem az első ilyen mosdónál a férfiszakaszba berongyolni, mert éjszaka is volt, fáradt is voltam, ebből kifolyólag vak is, így simán becsandáztam a rossz kapun, úgyhogy újabb 50 cent és már enyém is volt a női szakasz…:) viszont egy pisiért még sosem kaptam egy csomag rágót..:)

Vasárnap arrafelé semmi sincsen nyitva, így az ebédre házigazdánk által multitascban sütött palacsintahegyek után nekiindultunk a Fekete erdőnek, sétálgatni..:) Előbb még elzarándokoltunk ama helyre, ahol „B” lánykája belepottyant a Wiese vizébe, majd jó kis túrát tettünk a fenyveserdőben, ahol is a szomszéd faluig gyalogolva a német erdő szélén olasz étteremre akadtunk, és jól meg is ebédeltünk..:) Hazasétáltunk, még nézelődtünk Schopfheim-ban, ahol a régi börtönépület dettó úgy néz ki, mint a Psicho című filmben a horrorház, ahol vizimalom van, meg olyan első világháborús emlékmű, ahol egy érdekes külsejű hölgy üldögél egy ágyúcsövön, szóval kisvároshoz képest eléggé érdekes hely..:) Viszont a fagyi, mint olyan ízetlen, ellenben klassz kelyheket gyártanak belőlük..:)

Hétfőn hajnalban keltünk, indulás haza, de még útba ejtettük Donaueschingen-ben a Duna forrását, amitől én kicsit meglepődtem..:) Egy kör alakú kis medence egy kastélykertben, aminek alján bugyborékol valami, és ki van kiáltva, hogy az a forrás. Az más kérdés, hogy 200 m-re onnan van egy folyó, amibe ez a forrás valahol beletorkollik, de akkor most az a biz. folyó akkor ottan micsoda??? Nem az a Duna véletlenül? :) Egyszóval érdekes… Ahogy az is, hogy a GPS be akart minket vinni egy irányból, ami persze útépítés miatt le volt zárva, de hogy kitáblázzák a szerencsétlen turistának az elkerülő útvonalat, na azt nem..:) Ott kavirnyoltunk fél órát, mire találtunk egy másik irányt, ami bevitt…

Elautókáztunk még a Bodeni tó mellett, aztán dél tájban leparkoltunk München belvárosában, mert beterveztük, hogy ott kicsit szétnézünk..:) Szerencsére a legtöbb látványosság egy helyen van, a városháza a főtérrel, a piac, a főbb templomok, amiből egynek a tornyát természetesen megmásztuk..:) A városháza tornyában harangjáték, a téren egy hupikékre festett élőszobor akarja pénz ellenében vigyorogva lefejezni egy szintén hupikék karddal „B” középső leánygyermekét, valamint a toronyban megmászandó brutális mennyiségű lépcsőn tapasztaljuk meg, hogy a magyar tinikkel nincsen semmi baj udvariasság terén.. Ugyanis két tésztaképű, trampli germán tinilány lefelé tartva a lépcsőn simán letarolta volna  (velünk együtt) az általunk előzékenyen előre engedett, felfelé tartó idősebb házaspárt, és csak akkor torpantak meg, amikor „B” elővette a csúnyábbik nézését és szokása szerint magyarul kicsit rájuk nem mordult, de a hangsúlyból érthették, hogy jobban teszik, ha kivárják a sorukat..:))) Egyébként azt tapasztaltuk, hogy az udvariasság mint olyan, arrafelé nem igazán létezik…

Ezt leszámítva München tetszett, persze ott is rengeteg a turista, nagy a nyüzsi, ennek ellenére autóval simán lehetett közlekedni, hazafelés csak felcsúsztunk az autópályára, és Hegyeshalomig meg sem álltunk.::)

Este még megálltunk a budaörsi Tesco-nál tejért, mert a reggeli kv nélkül „B” életképtelen..:) Míg én bent vásároltam, addig „B”-ék beosontak a virágüzletbe, és egy gyönyörű szál vörös rózsával még tetézték nekem a másnapi szülinapot, hát teljesen meglepődtem, meg odavoltam..:) Imádom az ilyen húzásaikat, imádom, imádom, imádom.::) A nagyobbik leányzóval egyébként az utóbbi hónapokban sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, és ez tök jó..:) Eddig is nagyon csipáztuk egymást, csak ritkábban találkoztunk, és most nyáron még jobban közeledtünk… Ennek az volt az egyik első jele, hogy „legonoszmostoházott”, majd én lettem „Á-anyu”, majd a családi diktátor..:D Szerintem égen-földön nincs ember, aki ezeket bóknak veszi, nekem viszont virult a lelkem..:))

Hétfőn éjjel még ott aludtak nálam, fáradtak voltunk, mint a tök..:) Másnap indultak csak haza, nekem még maradt 2 nap szabim, hogy felszívjam magam a melós diliházra… Nem sikerült… Már most olyan vagyok, mint egy letaposott kaktusz…

Nóra brutál…:) Szerintem valamilyen biológus, vagy állatorvos lesz belőle, vagy egy új Darwin.. Meg van veszve az állatokért, konkrétan a békákat imádja feltételek nélkül, de azokat annyira, hogy a kis kezével jól megszorongatva őket, a békák amúgy sem mélyen ülő szemei még jobban kigúvadnak, és ha megússzák élve a szeretgetést, fejvesztve menekülnek a kertből, de tán még a szomszédokéból is..:)) Most éppen anyuék kertjét békátlanítja a krumpliültetvényben.::)

Ezen kívül nagy szeretettel puszilgatja a szintén a kertből összekukázott lótetűt, mondván milyen szép (??!!), szintén anyuéknál az esővizes kádból minden katicát, meg legyet ki kell halászni, még ha döglött, akkor is..:)) Csudapofa..:)) Peti meg a fullgyerekimádó pulinktól is be van tojva.:)

Tudom, ezer éve nem írtam… Nincs kedvem, energiám, mozdulnom kellene a dolgaimmal, amiket tervezek, de csak bámulok ki a fejemből, és tátott szájjal várom a sült galambot.. Igaz, a jelenlegi viszonyok (meló) nem igazán teszik lehetővé, hogy az ember nyugodtan körülnézhessen, MERT NINCS RÁ IDŐ… Túlórák, agyonhajszolt napok, mire hazaesek, csak lerogyok a TV elé, és csak pislogok bambán.. Esetleg állásinterju? Mikor??? 5. éve dolgozom itt, de minden egyes nyarunkat szétkúrták valamivel, ami miatt vagy fullra túlóráztattak 40 fokos nyári melegben, vagy hétvégén dolgozzál, vagy ne menj szabira, amikor tervezted… Jah, és az utóbbi időkben már semmi köszönet, csak basztatás, hogy nem vagy elég motivált, meg csapatjátékos.. Mi a f..sztól lennék az? Bár már nem is mérgelődöm, csak röhögök az egészen.:) Ahogy elnéztem a többieket, ugyanígy vannak vele… Ez azért megnyugtat.::) Már ott tartok, hogy keresek valami állást Pesten, és csak utána hajtok rá a déli régióra… Mert innen másként nem szabadulsz…

 „B” is ideges, feszült, a mostani állapotok nem igazán neki kedveznek, Ő az az ember, aki nagyon jó dolgokat tudna itthon csinálni, de ahogy az lenni szokott: ez senkinek sem kell, mert ezzel éppenhogy megtakarítani lehetne pénzeket, nem ellopni.. Ez itthon sosem volt szimpi.. Nem véletlenül mentek ki anno a nagy, később Nobel díjas tudósok, a Rubik Ernő, meg egy sereg feltaláló, újító koponya, orvos… És lettek milliomosok odakint.. Aztán itthon meg mindenkinek sír a szája…

Ráadásul nyaralni sem tudunk eljutni,  anyagilag nem igazán fér bele… Talán majd aug végén pár nap, meg a szokásos évfordulós pár nap, de ha így haladunk, lehet azt is halasztanunk kell…:(  Ez a nyár nem éppen sikeres…

Csak jönne össze az a bizonyos szarból vár… Rengeteg minden múlik rajta, úgyhogy csuriban az ujjak…

„B” köhögése nem javult, és az oldala változatlanul pingponglabdával van kibélelve, amik olykor önálló életre kelnek, és fáj… A tüdőgondozó tehetetlen, röntgenen nem látszik semmi, de kézzel kitapintható, hogy valami mozog a matrac alatt… Ultrahang… Azon sem látszik semmi, de ott a dokinő legalább letapizta az emberemet, és végre valaki elismerte, hogy ott tényleg van valami alien… nem folyadék, nem ciszta, nem tályog, de mozog és ropog…

Na, erre beutalták izotóp vizsgálatra Gyulára, hagy legyen még sugárzóbb a mosolya… Most várhatunk erre is.. Január óta várunk…

Viszont rászánta magát az e-cigire, és egyelőre úgy néz ki, tetszik neki… Ezzel legalább a kátrányt, meg a kormot kiiktatja a tüdejéből, és ha ezt meg tudja szokni, akkor azzal már nagyon sokat lehetne javítani az állapotán…

Meló ügyben toporgok. Családdal is összezörrentem, megint meg akarják nekem magyarázni, hogy éljem az életem, és el akarnak számoltatni… Mintha Ők anno valaha is elszámoltak volna bárkinek is a dolgaikkal, de az isten verje már meg, sem a tulajdonuk, sem a fogyatékos gyerekük nem vagyok.. Persze egy heti mosolyszünet után jött a szokásos „mi nem szólunk bele az életedbe, élj ahogy akarsz” frázis, ami kb. kitart fél évig.. Mindegy, kezdem megszokni, és úgy kezelni, mint az öcsém: nem veszek róla tudomást. Csak ahhoz meg túl lelkis vagyok, arra viszont az idegrendszerem megy rá. Ehh…

Ma szoliba akarok menni. Nem járja, hogy „B” minden nyáron eljátssza a fonák verziómat, vagyis ő a fekete én a fehér… És ehhez még csak napra sem kell mennie direktben…

Viszont a tavaly ősszel bekéredzkedett kis fekete macskának 3 kölke született, a negyedik szegényke elpusztult… Aranyos kis jószágok, kinyílt a szemük, de a kis pipaszár lábuk még nem bírja el a fejüket, így csak szopnak, meg nyivákolnak, meg alszanak..:)) Az egyiket már sikerült jó helyre adni a kolléganőm személyében, a másik marad a háznál, a harmadiknak gazdi kellene, de még nőniük kell..:) Szóval akinek kiscica kell, akkor van egy darab, strapabíró prérimacskánk, aki tuti, hogy a jég hátán is.::)

Várom a hétvégét mint a messiást. 3 napos pünkösdi hétvége…