Ezer éve nem írtam… Ezernyi dolog történt, jó is, rossz is, igazság szerint jobb most a múltat nem bolygatni… Volt egy nehéz egy évünk, aminek a vége még nehezebb lett, de ha végre sikerül előre nézni, és a jókat kivenni megint a történésekből, akkor nem fogjuk a múltat vakargatni. Semmi értelme…
No, akkor a jók: Peti teljesen meggyógyult, sőt annyit eszik, mint eddig sosem..:) Most kezdte az első osztályt, állítólag lesz csajozás bőven..:)) „B” kisebbi lánykáját felvették 6 osztályos gimibe, Ő is elkezdte a sulit, reméljük, tetszeni fog a két kölöknek az új környezet. Az augusztus 20.-át együtt töltöttük négyesben, felhoztam Petit, tök jól elvoltak „B” gyerkőcével, mentünk mindenfelé a Csodák Palotájától kezdve a Palatinus strandon keresztül a tüzijátékig. Mondjuk esténként egyik gyereket sem kellett nagyon altatni..:))
„B”-ék gépezete célegyenesben van, csuriba az ujjakat, hogy a kísérleti üzem azt az eredményt hozza, amit remélünk..:) „B” apukája úgy néz ki, szépen megúszta a tavaszi vastagbélműtétes cécót, bár a sugárkezelést még mindig nem kezdték meg nála, ez ad némi okot a feszkóra a család és népegészségügyünk között, most éppen asztalborogatós fázisban kezdünk mocorogni, ha belátható időn belül nem történik előrelépés…
Mivel megérkezett a szánalmas nyugdíjpénztári reálhozam kifizetésem, bánatomban megleptem magam egy bringával..:) „B” és családja a nyarat aktív bicajozzással töltötte, ami kifejezetten jó hatással volt az egész családra, én meg le vagyok maradva, mint a borravaló..:) Igaz, kezdetben kézzel-lábbal tiltakoztam a bicikli ellen, mert fél gyerekkorom azzal telt, hogy A-ból B-be anyáméknál csak bicajjal lehetett eljutni, akár esett, akár fujt, akár hóvihar volt, akár dörgő minuszok, szakadó eső vagy durva szembeszél. Mindezt primitív, váltó nélküli alap kétkerekűekkel megáldva, így nekem szinte csak a negatív élmények ragadtak meg, és zsigerből utáltam a biciklizésnek még a gondolatát is. Azonban szembesültem a ténnyel, hogy: 1.) rohadt módon be vagyok rozsdásodva az egész napi monitor előtt való dekkolástól. 2.) Elkezdtek fájni az izületeim itt-ott. 3.) az egyre durvább napi robotból fakadó összes feszkómat hurcolom magamban, amikre csak rakódik a többi, és nem vezetem le sehol, aminek sosincs jó vége. 4.) Kimaradok egy csomó jó kis családi együttlétből 5.) futni nem..:) Tény, hogy hétvégente nem tudom lehurcolászni a bicajt Orosházára, de legalább hétköznapi fenntartó karikázásokkal kicsit edzésben tudom tartani magam, ami egyelőre még durva túlzás, mert semmilyen állóképességem nincs, de legyünk pozitívak..:) Most hétvégén azért lenyomtam „B”-vel egy laza 20 km-t..:) És még nem fáj semmim..:)
Nyáron nem nagyon voltunk sehol, viszont szülinapomra azt kaptam, hogy „B” elvitt magával hétvégén Németországba pár napra, mert mentünk ki a középső leányzóért, aki kint gyakorolta a német nyelvet, ha már germanisztika szakra jár az egyetemen..:) „B” barátja kint él, nála lakozott két hétig, a barát csemetéje itthon volt a nagyinál, így aug.25. csütörtökön nekivágtunk, hogy kicseréljük a két utódot..:) 40 fokból indultunk neki, nekem munka után, „B” sem sokat pihent, és történetesen a németek másik oldalára mentünk, a svájci-francia határhoz… Pár rövidebb megálló után, hajnalban álltunk meg fél 2 tájban, mert „B” szétesett, amit nem is csodáltam… Vaksötét volt, nem lehetett nézelődni, én is fáradt voltam. (Mondjuk sosem láttam annyi leszállni készülő, ugyanazon légtérben egymás hegyén-hátán tobzódó repülőgépet, mint München felett éjféltájban…:) Fél órát pihentünk, ezek után negyed 5-re értünk Schopfheim-ba, ahol talpon várt bennünket az egész család..:) Kaptunk ágyat, zuhanyt, majd beájultunk, bár igaz: reggel 9-nél tovább nem bírtunk aludni..:) Elbóklásztunk még félkómában, délután megmásztunk egy közeli várat, nézelődtünk a környéken, Németország azért eléggé szépen össze van rakva..:) A Fekete-erdőben még a fenyők is elvágólag állnak, minden tiszta és rendezett..:) Találtunk egy üzletet, ahol pár euroért szétvásároltuk magunkat ruhából, mi nők, igaz, én mindezt ajándékba kaptam „B”-től..:)) Nagyon jól esett..:) Az is igaz, hogy az én méretem (36-38) arrafelé meglehetős ritkaság, 37-38-as cipő nincs is.:)
Másnap átmentünk a pár km-re lévő Franciországba egy kisvárosba szétnézni, fura módon sokkal kihaltabb volt, mint a németeknél egy kisebb falu..:) Szombat volt, és itthon is megszoktuk, hogy mindenki pörög, bevásárol, ügyeket intéz.. A németeknél sincs másképp. A franciáknál szinte ember nem volt az utcákon, pedig szép kis hely volt..:) Egy viszont tény: Franciaország iszonyat drága… Szerencsénk volt, hogy egy török vagy valami más mediterrán étteremben komplett gyros menüt kaptunk 5-5 euroért, és még finom is volt, különben egy vagyont hagyunk volna ott csak ebédre… Visszafelé érintettük a hármas határt, Németország-Svájc-Franciaország egy ponton érintkezik, tök buli..:) Nameg a Rajnán is átkeltünk párszor..:)
Néha rá kell döbbennem, hogy alapvető dolgokkal állok hadilábon, pl. a borsőrlőkkel állandóan, de hogy egy bevásárlóközpontban lévő mosdóban a kéztörlőket tartalmazó tartálytól azt várjam, hogy meleg levegőt fujjon, az túlmegy minden határon..:) Tény, hogy mindez egy francia mosdóban volt, de a lényegen semmit sem változtat..:) Nameg, ami itthon még szokatlan: a benzinkúton lévő mosdókhoz beléptetőrendszer van, ami 50 centtel műkszik, nehogy elfelejts fizetni. Tény, hogy a bedobott 50 centedet a shopban levásárolhatod a gép által kidobott cédula ellenében..:) Így sikerült nekem az első ilyen mosdónál a férfiszakaszba berongyolni, mert éjszaka is volt, fáradt is voltam, ebből kifolyólag vak is, így simán becsandáztam a rossz kapun, úgyhogy újabb 50 cent és már enyém is volt a női szakasz…:) viszont egy pisiért még sosem kaptam egy csomag rágót..:)
Vasárnap arrafelé semmi sincsen nyitva, így az ebédre házigazdánk által multitascban sütött palacsintahegyek után nekiindultunk a Fekete erdőnek, sétálgatni..:) Előbb még elzarándokoltunk ama helyre, ahol „B” lánykája belepottyant a Wiese vizébe, majd jó kis túrát tettünk a fenyveserdőben, ahol is a szomszéd faluig gyalogolva a német erdő szélén olasz étteremre akadtunk, és jól meg is ebédeltünk..:) Hazasétáltunk, még nézelődtünk Schopfheim-ban, ahol a régi börtönépület dettó úgy néz ki, mint a Psicho című filmben a horrorház, ahol vizimalom van, meg olyan első világháborús emlékmű, ahol egy érdekes külsejű hölgy üldögél egy ágyúcsövön, szóval kisvároshoz képest eléggé érdekes hely..:) Viszont a fagyi, mint olyan ízetlen, ellenben klassz kelyheket gyártanak belőlük..:)
Hétfőn hajnalban keltünk, indulás haza, de még útba ejtettük Donaueschingen-ben a Duna forrását, amitől én kicsit meglepődtem..:) Egy kör alakú kis medence egy kastélykertben, aminek alján bugyborékol valami, és ki van kiáltva, hogy az a forrás. Az más kérdés, hogy 200 m-re onnan van egy folyó, amibe ez a forrás valahol beletorkollik, de akkor most az a biz. folyó akkor ottan micsoda??? Nem az a Duna véletlenül? :) Egyszóval érdekes… Ahogy az is, hogy a GPS be akart minket vinni egy irányból, ami persze útépítés miatt le volt zárva, de hogy kitáblázzák a szerencsétlen turistának az elkerülő útvonalat, na azt nem..:) Ott kavirnyoltunk fél órát, mire találtunk egy másik irányt, ami bevitt…
Elautókáztunk még a Bodeni tó mellett, aztán dél tájban leparkoltunk München belvárosában, mert beterveztük, hogy ott kicsit szétnézünk..:) Szerencsére a legtöbb látványosság egy helyen van, a városháza a főtérrel, a piac, a főbb templomok, amiből egynek a tornyát természetesen megmásztuk..:) A városháza tornyában harangjáték, a téren egy hupikékre festett élőszobor akarja pénz ellenében vigyorogva lefejezni egy szintén hupikék karddal „B” középső leánygyermekét, valamint a toronyban megmászandó brutális mennyiségű lépcsőn tapasztaljuk meg, hogy a magyar tinikkel nincsen semmi baj udvariasság terén.. Ugyanis két tésztaképű, trampli germán tinilány lefelé tartva a lépcsőn simán letarolta volna (velünk együtt) az általunk előzékenyen előre engedett, felfelé tartó idősebb házaspárt, és csak akkor torpantak meg, amikor „B” elővette a csúnyábbik nézését és szokása szerint magyarul kicsit rájuk nem mordult, de a hangsúlyból érthették, hogy jobban teszik, ha kivárják a sorukat..:))) Egyébként azt tapasztaltuk, hogy az udvariasság mint olyan, arrafelé nem igazán létezik…
Ezt leszámítva München tetszett, persze ott is rengeteg a turista, nagy a nyüzsi, ennek ellenére autóval simán lehetett közlekedni, hazafelés csak felcsúsztunk az autópályára, és Hegyeshalomig meg sem álltunk.::)
Este még megálltunk a budaörsi Tesco-nál tejért, mert a reggeli kv nélkül „B” életképtelen..:) Míg én bent vásároltam, addig „B”-ék beosontak a virágüzletbe, és egy gyönyörű szál vörös rózsával még tetézték nekem a másnapi szülinapot, hát teljesen meglepődtem, meg odavoltam..:) Imádom az ilyen húzásaikat, imádom, imádom, imádom.::) A nagyobbik leányzóval egyébként az utóbbi hónapokban sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, és ez tök jó..:) Eddig is nagyon csipáztuk egymást, csak ritkábban találkoztunk, és most nyáron még jobban közeledtünk… Ennek az volt az egyik első jele, hogy „legonoszmostoházott”, majd én lettem „Á-anyu”, majd a családi diktátor..:D Szerintem égen-földön nincs ember, aki ezeket bóknak veszi, nekem viszont virult a lelkem..:))
Hétfőn éjjel még ott aludtak nálam, fáradtak voltunk, mint a tök..:) Másnap indultak csak haza, nekem még maradt 2 nap szabim, hogy felszívjam magam a melós diliházra… Nem sikerült… Már most olyan vagyok, mint egy letaposott kaktusz…
