Levander

Hétvégén otthon voltunk..:) Mostanában határozottan szeretek elmenni Pestről, pedig ezt az elmúlt 24 év alatt csak az utóbbi 3 évtől érzem.. És nem feltétlenül azért, mert vannak „B”-ék, hanem mert úgy érzem: elteltem Pesttel… Mindent láttam, mindent megéltem, mindent tudok, amit csak itt lehet, újat nagyon már nem tudnak mutatni. Viszont unom a tömeget, a sorokat,  a zajt, a dugókat. Tény, hogy ezekkel ellentétben ott van a hihetetlen mennyiségű programlehetőség, meg minden a számban, de ez a lakhelyem szerencsés földrajzi helyének köszönhető, mert abban biztos vagyok, hogy Pestlőrincről ezerszer meggondolnám, hogy bármerre elinduljak-e. Onnantól meg nem mindegy?

Szóval most hétvégén anyuék voltak a sorosak, meg kellett néznem Peti torkát, megmarad-e mandulaműtét után.. Csütörtökön „B” feljött, mert jelenése volt valami repirendezvényen, öltönyös-nyakkendős pofaviziten a Várban, egy csillivilli étteremben.. Előtte való hétvégén összeszedtünk a spájzukból anyunak fél tonna befőttesüveget, hozzá való fedelekkel, meg műanyag dobozt, meg nejlonszatyrot, mert ezekből mindig hiánya van, így mi látjuk el ipari mennyiségekkel, de sosem elég. Azt röhögtem magamban később, hogy „B” a csütörtök esti jelenésre úgy nézett ki, mint a legjobban szabott James Bond, (ilyenkor mindig pluszban beleszeretek, mert olyan dögös öltönyben, hogy csuda), és mivel kocsival ment, szépen felcsörömpöltette a Várba a tonnányi befőttesüveget fedelestül a macskakövön.::D Szép lett volna, ha valaki belekukkant a csomagtartóba..:D

Mindenesetre este 10-kor szegényem úgy esett be a fene nagy repivacsiról, hogy mi van a hűtőmben kaja, mert éhen hal..:) Röhögtem szegényt, mi van, nem adtak enni? Adtak, de olyan szar volt a kaja (azért elég gáz, egy elsőosztályú étteremtől), hogy éhes maradt..:) Na, vágtam neki kenyeret, meg kolozsvári szalonnát, és beteremtette az egészet mustárral.:) Lefojtotta negyed kiló eperrel, és már jól is volt…:)

Ja, „B”..:) Csak úgy tudom kinagytakarítani a lakást, hogy munka után naponta kisuvickolok valamit, és így lépésenként, de haladok. A múltkor a konyhám volt a soros, felezve egy-egy nap alatt végeztem vele, köztük a mikróval is. Kipucováltam, tányérját elmostam, száradt hétvégén a mosogatóban, amivel nem számoltam: hogy „B” vasárnap kocsival felhozott (ez a múlt hétre vonatkozik, nem a mostani, csörömpölős hétvégére). Reggelente Ő félvakon és félálomban kitapogatózik a konyhába, rutinból találja meg a hűtőben a tejet, a bögréjét, a kiskanalát, a kávéját, nyitja a mikróajtót, és teszi be a tejet melegedni. Az első két kávéjáig használhatatlan az ember, így én már csak akkor ugrottam az ágyból (ja, mert általában mindezt hajnali fél 5-kor nyomja, nálam meg ugye egy szoba-konyha van, így vele ébredek..:)), mikor jókora csörgés-csattogással a bögre megadta magát a mikróban egyensúlyozva a tányér nélküli vázon, és a fél konyhát el nem árasztotta a kiömlött tej...:) „B” félálomban cifra káromkodással nyugtázta a helyzetet, én meg röhögtem, hogy basszus, elfelejtettük azt a rohadt alátétet betenni, de megvallom, eszemben sem volt..:) Ennyit a kitakarított fele konyhámról, a mikróról, meg „B” reggeli első kávéjáról. Szegényemet kiterelgettem a körfolyosóra, ijedtében gyújtson rá, a többit rendezem én..:) Semminek nem lett semmi baja, 5 perc múlva a kész kávéja a kezében dekkolt, és a konyha is össze lett rakva..:) Azóta néha tejesembernek hívom.::)

Szóval pénteken mentünk anyuékhoz, előtte beugrottunk öcskösékhez, láttam gyerekek megvannak, bár Nóra is sánta volt (elrúgta anyáméknál a küszöböt), Petinek két lábujja eltörve, mert az meg lerúgta a vaskályhát, szóval a szokásos.. Öcsém vicce: négy lába van, mégis eldől, mi az? ….. Fél pók…. (hülye..:))))

Anyu szokás szerint megtömött minket kajával, másnap jöttek öcsiék is ebédre, a pindurok hihetetlenek, mint mindig, most már Nóra sem mufurc, úgy megölelgette a nyakamat, meg nyomta a kis nyálas pusziját, hogy szétolvadtam tőle.:)? Ja és félig szobatiszta, és baromira büszke volt magára, hogy csacsis bugyi van rajta (a Micimackóból Füles), és nem pelus, öcsém szerint, ha bepisil, éppen fejbepisili a csacsit..:)

Délután még elmentünk Demjénbe, meg Egerszalókra, megnéztük a két fürdőt. A demjéniben „B”-nek érdekeltsége is volt, és el voltunk ájulva, milyen klasszul megcsinálták, a kis hegyoldalba vájva, szépen természetbe illesztve, barlangfürdős résszel, hajnali 2-ig nyitva. A parkoló tömve, pedig röviddel azelőtt jókora zuhi lehetett, de tele volt a fürdő… „B”-nek repesett a kis lelke, az ilyenektől nagyon el tud lágyulni..:) Egerszalók más… Amióta legutóbb ott voltunk, és megszakadt a szívem a régi jó kis hajnali fürdésekért a fenyveserdő közepén, ami az itteni hatalmas, és a természetet szétbombázó építkezés után ugrott, kb. két éve nem láttuk… Szinte semmi sem változott, max romlott a helyzet. A szállodát ugyan befejezték, de ronda, abszolút nem illik a hegyoldalba, tiszta üveg meg fém. A fürdő sablonos, semmi hangulata, megfizethetetlen belépőkkel. A török Pamukkale-ra hajazó mészkőlerakódásos teraszok megvannak, amit mesterségesen mellé akartak pluszban barmolni, azt még évekig nem rakja tele a víz sóval, így az is ronda. A napozópázsit félig kiégve… A hihetetlenül értékes víz ócska vezetékeken elvezetve, pocsékba… Ronda-ronda-ronda… A parkolóban alig voltak autók, a szállodában vendégek. Demjén pár 100 méterrel odébb tömve volt.. Át is fogja venni azt a látogató közönséget, akik vesztve az egerszalóki feeling-et, átpártolnak Demjénbe. Megfizethető, szép, hangulatos, mindenkinek ajánlani tudom.

Szóval el tudom  képzelni most Pestmentesen az életem.. Vagy legalábbis felezve… Az lenne az egyelőre ideális…

Jah, és némi melós kompenzáció: páran premier előtti meghívást kaptunk a Másnaposok 2-re, mondván köszi a melót.:) Minimum..:)

No, familiám egészségügyi helyzetképe az alábbi:

„B” apukája túl van a nehezén, szépen alakul a cukra, a sebe először gyógyult, aztán egy kisebb „pingvinezés” alkalmával „B” kapta el, hogy el ne essen, na akkor felszakadt kicsit, és ki kellett takarítani alóla a keletkezett vérömlenyt, szóval nehogy simán menjen valami. Viszont azóta rohamosan javul, szépen gyógyul, eszik, alszik, hízik…

Peti is túlvan a mandulakivételen, hősiesen megegyezett a dokinénivel, hogy Ő maszkot kér altatószerrel, így a kölköt ki is lőtték éterrel, ami baromira büdös, de jobb, mint a helyi érzéstelenítés torokba.. Kezdetben a kis ovistársával duhajkodtak egy szobában, sőt egy rácsos ágyban is, anyáik legnagyobb örömére, de a másik kiscsávónak csak orrmandulatakarítása volt, így Ő másnap ment haza. Erre betesznek a frissen műtött gyerek mellé két fullon köhögő kisebbségi csemetét, na akkor sógornőm a sarkára állt, és azonnal másik szobát kértek, nem is értem, hogy lehet fertőző gyereket bepakolni egy friss sebbel küszködő manó mellé. Lett is kisebb hőemelkedése, de szerencsére nem volt vészes.. Pár nap múlva Ők is hazamehettek, addig szerzett egy újabb kis barátot a másik szobában.. Anyu főzte neki ezerrel a gyógyító húslevesét, na abból bevágott pár tányérral, de inni az istennek sem akart, mert neki is kivették az orrmanduláját is, és iváskor kicsit visszafolyik a víz az orrába.

Szóval az ivás külön küzdelem volt, ráadásul otthon még belázasodott, de most már nagyjából vele is minden rendben., ősszel mehet suliba…J Mert felvették a kis tökit az egyházi iskolába, amiről már írtam, hogy vicc, hogy a város 4 iskolájából 3-ban romaterror van, a maradék egyháziban meg háromszoros túljelentkezés, mert ott nincsenek… Volt olyan család, akik, mivel nem vették fel a gyereküket az egyházi iskolába, elköltöztek a városból… A polgármesteri hivatal meg ki van akadva, hogy a többi suliban nem maradt gyerek, és meg akarták fúrni az egyházi suli felvételét, de persze, tehettek, amit akartak, az egyházi fenntartású iskolában nem igazán van szavuk.. Mondjuk nem most kellene kapkodni, hanem előbb gondolkodni, hogy miért is megy az összes gyerek abba az egy suliba… Most főhet a fejük az iskoláknak is, mert ugrik egy csomó fejkvótájuk, meg pénzük, mert nem tudnak 1-nél több osztályt indítani, míg az egyházi 3 elsőt indít.

„B” köhögött, ami sprayt kapott, semmit sem használt, visszament kontrollra, kiderült a tüdeje 63%-os, konkrétan a harmada nem műkszik.. Hurrá. Kapott másik spray-t, ez úgy néz ki, most már jobb, nem köhög annyit, és nem is fullad. Ettől függetlenül próbálom nála protezsálni az elektromos cigit, mert jókat hallottam róla.

Mindenki más jól van, egyszer majdcsak lesz olyan időszakunk, amikor semmi komoly betegség nem lesz a családban. ja, és nekem gyönyörűséges, szép új fogaim vannak, igaz eddig a régiek nem voltak érzékenyek, de a csumáralecsiszolás óta az új korona ellenére megőrülök a hideg-meleg kajáktól... Tudom, Sensodyne...

Minden más változatlan, isteni idő van, hétvégén szalonnát sütünk, és berúgunk..:D

A mai napig meg tud döbbenteni az a kőkorszak, amit a MÁV-ot jellemzi. Jobban mondva a jegyeladási módokat, leginkább a pályaudvari jegypénztárakét. Ebből is elsősorban a Nyugatit…

Megváltottam előre a neten (már ez is csodaszámba megy, hogy ezt képesek voltak összehozni) a húsvét hétfőn Orosházáról vissza jegyemet, azonban „B” kitalálta, hogy neki kedden úgyis Pesten van dolga, így felhoznak a legkisebbel hétfőn este, nálam alszunk, és másnap meló, ők meg mennek a dolgukra..:) Úgyhogy vissza kellett váltanom a jegyet, amit sajna csak pályaudvari pénztárban lehet, azt is a Nyugatiban, mert oda érkeznék. Szerencsére közel van, ám a sorok minden ablaknál kilométeresek, a kiszolgálás tetű lassú. Az sem javít a helyzeten, hogy hajléktalannak álcázott mobil jegyárusok próbálják a nem túl bizalomgerjesztő külsejükkel rávenni az utazókat, hogy majd Ők adnak nekik jegyet, csak helyjegyet nem. Pár ember így megmenekül a kígyózó sortól, de a többi marad a helyén.

Azt sem egészen értem, hogy a XXI. században, a net mindent uraló világában mi a francért áll még mindig több ezer ember a pénztárnál sorban? Egy felnőtt ember tudja már betervezni az utazását úgy, hogy a neten rendelhesse hozzá a jegyet, akkor nem kell órákig ácsorogni a pénztárnál, sőt, a neten már számlát is lehet igényelni, szóval tényleg nem értem ezt a luserséget. Kb. ugyanez a posta is, de az más mese, az legalább képes fejlődni, pl. Orosházán sorszámhúzás van, és leülhetsz, míg sorra nem kerülsz. Pörögnek is rendesen a dolgok..

Mondanom sem kell, a MÁV, ahogy a BKV is, még mindig nem képes géppel kiállított számlát adni. A világ szégyene, amikor valaki számlát kér, és előveszik a kézi tömböt, és elkezdik körmölni, ami nemcsak gáz, hanem még plusz tetű lassú. Néha azt vizionálom, hogy visszafejlődünk abba a korba, amikor palatáblába, rovásírással veszik fel a számlát, és golyós számológéppel adják majd össze a fizetnivalót.

Az ember mire sorra kerül, egy könnyed idegrohamon már túl van, ahogy én is tegnap, adom be a nőnek a visszaváltandó jegyemet, ami Orosháza-Nyugati viszonylatra szól, erre elkezdi: ezt váltsam vissza Orosházán. Normális vagy? Említem neki halálos lelki nyugalommal, hogy mivel a neten vásároltam a jegyet, ami jól láthatóan rajta is van, talán most nem venném a nyakamba a világot, és pattannék le az orosházi állomás pénztárjába visszaváltás céljából. Na, nagy szájhuzogatással nekiállt megoldani a problémát, így én még viszonylag jól is jártam. Persze ehhez is tele kell körmölni kézzel valami nyomtatványt.

A mellettem lévő ablaknál azonban egy rossz passzban lévő pénztárost fogott ki az ottani sor, mert az élő fába is belekötött, de mindenki elhajtotta a fenébe. A velem egy vonalban álló fiatal pár 50%-os jegyet akart (közalkalmazottit), a nő meg elkezdett kekeckedni, hogy látnia kell az erre jogosító igazolványt. A csaj mondta, hogy az nincs nála (másnap utaztak volna, minek kellene nála lennie?), de majd a kalauznak bemutatja, eddig is mindig így vásárolt, és nem volt semmi gond. De a nő csak kötötte az ebet a karóhoz, fujta a hülyeségeit, és nem akart neki jegyet adni, a csajnak idővel elszakadt a cérnája, de még türelmesen emlegette, hogy a pénztárosnak ehhez nincs joga, adja ki a jegyet, és majd a kalauz ellenőrzi, arra való. A nyanya nem és nem. Mondtam, itt lincs lesz, mert a tömeg mögöttük már anyázott, a csaj elnézést kért, de egyik sem tágított. A hapsija ekkor elkezdett a nyanyával üvölteni, hogy mit szórakozik itt velük, végezze a dolgát, vagy menj nyugdíjba te vén kurva.. Én akkor már röhögtem, említettem a csajnak, hogy kérje ki nyugodtan az üzletszabályzatot, és mutassák meg nekik azt a pontot, ahol a pénztáros köteles bekérni a jegyhez az igazolványt. Tudtam, hogy ilyen pont nincs, közben előkerült egy főnök is, aki minden gond nélkül kiadta a jegyet, mondván csak rá kell írni, hogy milyen kedvezményre jogosít, ennyi. A csajszi ekkor megemlítette, hogy éppen erre volt szüksége, de a pénztáros hölgynek ma az a passziója, hogy mindenkibe beleköt. Mellesleg neki is eszébe jutott, hogy jogot végzett, és ja tényleg nincs semmilyen felhatalmazása egy pénztárosnak, hogy bármilyen igazolványt bekérhessen, ezt azért még a nő orra alá dörgölte, hogy annak se legyen jó estéje, de én akkor már végeztem, és eljöttem nagy vigyorogva.

Az egy dolog, hogy milyen mentalitás jellemzi a MÁV-ot minden téren (pl. ezért nem utazom mással, csak IC-vel, mert ott viszonylag normális a személyzet, és szinte sosem veszek pénztárnál jegyet), de az is megér egy misét, hogy a neten mindenféle kedvezménnyel is rendelhetsz jegyet, számlával, igazolvány bemutatása nélkül, szóval mind a két oldalnak fel kellene már nőni a lehetőségekhez… De itt még rohadtul nem tartunk…

Az utóbbi hetek egyet jelentettek a pokoljárással, komolyan mondom, néha már nem tudom, lesz-e valaha is egy nyugodt hónapunk..:(

 „B” apukáját nem engedték haza a kórházból, elkapott valami hasi fertőzést, hasmenés, amiből szép kis bélvérzése támadt… Tükrözés, diagnózis (jelzem, minden szövettani eredmény nélkül, szemre) vastagbélrák… „B” összedőlt, a kisöreget már harmadszor kiáltják ki rákosnak, ebből kétszer nem volt az. Most sanszos. Futkározás sebész után, sikerült Pesten megtalálnom egy régi sebész kollégámat, azonnal vállalta a műtétet, de az eredményeket meg kellett várni. Eredmény: negatív. A guta ütött meg, hogy lehet ezt egy 74 éves emberrel, plusz család harmadszor is elkövetni? Azt az idegeskedést senkinek sem kívánom. Mindezek mellett Pest le lett fújva, papóka nem megy sehova, majd Orosházán megműtik. Ő ezt eldöntötte.  Ettől meg én akadtam ki, mert Pesten minden lezsíroztam, de tény, hogy nem köthetjük a kocsi után, és húzhatjuk fel, ha nem akarja. Ráadásul még időközben a prosztatáját is megszúrták szövettanra, szóval csoda, hogy bírta, nekem hallomásra sok volt egyszerre.

Hétfőn volt a műtét. Előtte vasárnap „B” már tiszta ideg volt, nagyon nehezen tartotta magát, érthető módon. Én hetente műszerelten anno ilyen műtéteket, tudtam miről van szó, amit tudtam infót, elmondtam, próbáltam nem „B” idegeire menni, de én sem voltam nyugodt. Hétfőn műtét, átvizsgálták a teljes bélszakaszt, a kivett szöveteket elküldték szövettanra, ez lesz a biztos eredmény. Szerintem nem rák, áttét sehol sincs, az öreg meg gyógyul mint a kisangyal, szót fogadott, és már másnap felkelt, ahogy elrendeltük nála. Gyógyul is szépen, úgyhogy ez biztos nem rosszindulatú. Innen majd még varratszedés után vissza belgyógyászat megint cukorbeállításra, és egy plusz kör az urológián prosztatatuningra. Szegényem alapos nagygenerálon esik át, de ha már így alakult, akkor szedjék rendbe, amennyire csak lehet.

Én múlt héten végre rávettem magam arra, hogy elinduljak a frontális fogaimat rendbe rakatni, mert 4 fog 4 féle színben játszik, és töredezik, romlik, elég.. Jöhet a cirkónium korona. Eddig csak csillagászati árakkal találkoztam, a legolcsóbb 45 000 Ft volt per fog.

Találtam egy helyet, ahol 39-ért vállalták.:) Hűha, mi? Kedden este neki is estek, 5 adag Lidocain, (könnyem csorgott), majd csiszolás! Nem méznyalás, csiszolás… 4 fogra… 1 óra, némi kozmás szag, homlokig lezsibbadt fej, de egyszer élünk..:) Rakat mintavétel, másnap délután ideiglenes korona. Mikor készen lettem, belenéztem a tükörbe, mint a texasi láncfűrészes gyilkos, csak a láncfűrész a számban volt. Rettenet. Kis hegyes, vékony agyarak.

Másnap ki se nyitottam a számat, ráadásul iszonyú érzékeny volt a legkisebb légmozgásra is, se enni, se inni, se semmi. Délután felragasztották az ideiglenes koronát, hirtelen tele lett foggal a szám, mert ez vaskos és nagy korona, hogy kibírja a két hetet (elég törékeny), míg készen lesz a végleges. Baromi kényelmetlen, harapni nem nagyon lehet vele, enni se nagyon, de azért kibekkelem, és legalább már ki tudom nyitnia  számat, és nem érzékeny. Viszont végre ez a része rendben lesz a fogaimnak, utána még a töméseimet kell majd átnézetni.

„B”-nek is kiesett egy tömése, Ő már járja egy ideje a köreit, gyökérkezelés, gyógyszeres tömés, stb. Most kapott ideiglenes gyökértömést, erre kiderült: begyulladt az állkapcsa.. Ez még nem volt, bár lassan január óta már minden fájdalomforrást túlélt, de nem is a legegyszerűbbeket. Becsípődött bordaközti ideg, gyulladt állkapocs, pluszban még a műtött térde. Szerintem ennyi fájdalommal már egy kazal gyereket szülhetett volna. Mindezek mellet csumára tömve gyógyszerekkel, mert ugye most is újabb adag antibiotikum, meg fájdalomcsillapító… Sosem lesz vége.:( Szegény, nem elég január óta a kanossza, plusz az apukája,  a meló, a gyerekek, erő kellene és egészség, nem újabb bajok….

Ja, hogy az én családom se maradjon ki… Múltkor anyuval beszéltem telefonon, éppen a tyúkól tetején dekkolt, és rámolt valamit, mondtam, onnan még nem esett le. Mert minden évben lepottyan valahonnan, legutóbb a konyhaszekrényről.. Kisebb agyrázkódás, kék-zöld foltok. Most éppen nem esett le a tyúkól tetejéről, de tudhattam valamit, mert tegnapelőtt az öcsémmel beszéltem, aki meséli, hogy anyám lezúgott a spájzban a padlásfeljáró létrájáról, mert felmászott szalonnát vágni. Mondanom sem kell, nagykéssel a kezében, megcsúszott a papucsa, és leesett… Mázli, hogy a kés nem állt belé, de a fejét megint beverte, és a lábáról is lejött a bőr.. Öcsémmel kínunkban már csak röhögni bírtunk, de lehetett volna sokkal komolyabb is…. Még nincs vége. Apunak a véralvadásgátló miatt kisebb vérnyomás emelkedésre is bevérzik a szeme, szegény, mint a húsvéti nyúl ilyenkor. Mindezek mellett sógornőm anyukája a sámliról (!!) esett le, és verte be a szemöldökét, szóval a nagyszülők pár nap alatt totál leamortizálták magukat, mint a vert hadak. 14.-én volt Peti 6. szülinapja, (nagylegényem!! J), és mentek köszönteni, szegények, mint a zombik..:)

Szóval most így állunk. „B” január óta nem tud kilábalni a fájdalmasabbnál fájdalmasabb, válogatott bajokból, apukája kórházban inzulinnal, vastagbélműtéttel, prosztatával, én apám szeme bevérezve, anyu, öcsém anyósa összetörve, az én fogam szanaszét, Petit május 2.-án műtik mandulával. Rövid, de annál brutálisabb lista.

Melóban a helyzet változatlan. Bár most ez  a legkisebb gondom…

„B”-ék a XXI. század feltalálói..:) Mind a 3..:) Nem kajabálom el, de ha minden jól megy, akkor lesz fából vaskarika, szarból vár, sőt, szarból vaskarika, fából vár (bár az már volt egyszer régen valaha), szaros fából vasvár, fás szarból várkarika..:) Drukkolok, ezerrel, mert sok múlik rajta..:) És ez nem vicc..:)

Nálam egyre szarabb a melóhelyzet, most már a zsebemet is masszívan érinti, és azt baromira zokon veszem. A másik, amikor tudom, hogy hogyan dolgozom, időmet beosztom, munkámat szervezem, ez éveken keresztül mindig sikeres volt, és sosem voltak elmaradásaim, még a legvérzivatarosabb időkben sem. Pontos voltam, és tartottam minden egyes határidőmet.  Most arra kényszerítenek, hogy utolsó pillanatban mások elcseszett ügyeit rohammunkával lapátoljam, tartsam ügyfelek előtt a hátamat olyan dolgokért, amikért nem én vagyok a felelős, és reggeltől estig csicskázzak. Ez nekem nem megy.  Sajna megvolt az utsó csepp, minden téren, ami azt bizonyítja: gyökeres változásokkal kell számolnom. Viszont ha én nem lépek, akkor nem lép helyettem senki… Nem számíthatok senkire, ha akarok valamit, azt muszáj bekockáztatnom. Ésszel, idővel, türelemmel. Néha megmoccannak bennem bizonyos visszavágási ötletek, de úgyis tudom: az idő mindent megold helyettem is.. Mondjuk a legjobb egy lottó 5-ös lenne, nem kell sok, csak egy 5-600 milla. Egy csapásra megoldódna minden gondom, a családomé is, meg „B”-éké is.

Hála az égnek, legalább a család egyik felének pozitív irányba billent az egészsége, anyuék szíves gondjai jól reagálnak a gyógyszerekre, és Peti is ritkábban mandulás. Sajna „B” még mindig küzd ezzel az asztmás-allergiás köhögés témával, fűszerezve az oldalfájással,  ráadásul apukája toronymagas cukorral fekszik lassan egy hete a kórházban. Nem úszta meg a bökdösős inzulint, viszont jobban viseli, mint hittük, már meg is tanulta, hogyan szúrja saját magát. Hétvégére haza is engedik. Jó lenne, ha a betegségek egy időre elkerülnének már minket itt is ott is. Bár most már lassan én jövök, melóból kifolyólagos idegösszeroppanás, érvágás, emeletről kiugrás, sőt tömeggyilkosság képében.

Mint az egyszeri székely bácsi, aki 70 évet élt le egyetlen szó nélkül a házisárkány, örökké morgó felesége mellett, mígnem a 70.évforduló reggelén fogta a baltát, és agyoncsapta az asszonyt. Mikor a bíróságon feltették a kérdést, miért tette, ennyit válaszolt: Ölég volt….

Csak, hogy továbbra se legyen egyszerű életünk: "B" hetek óta durván (ahogy mondom: nagyon durván), és szünet nélkül köhögött.. Január vége óta. Azt hittük, alapos megfázás, egyszer volt lázas, nameg a cigi miatt nehezebben múlik.. Két hete pénteken dokihoz ment, kapott gyógyszert, szedte, de nem lett jobban..

Azt a péntek éjjelt végigköhögte, szombaton szinte felkelni sem tudott, estefelé elhaló hangon megszólalt: menjünk be a kórházba. Befulladt, nem kapott levegőt, szabályosan kék volt, még szinte öltöztetni is segíteni kellett. Kis "B" buliból hazarángatva,  legkisebb leugatva, hogy be ne pánikoljon nekem, apa gyógyszerei összeírva, irány este 9-kor az orvosi ügyelet. Ott kapásból rángattak be engem is a rendelőbe, mert „B” nem bírta elmondani, mi baja. Két spriccni a légutakba, oldódott a görcs, meg vénába finom kis szteroid, kanüllel együtt, irány a sürgősségi, mert így nem engedik haza. Átcsattogtunk egy folyosón, be is hívtak minket, alapos vizsgálat (meglepő módon egy kis kórháztól), vérvétel, röntgen, EKG, még szív ultrahangot is csináltak. Ott ültünk fél éjszaka, mire kiderült: bent tartják megfigyelésre, mert nem tudják mitől fulladt be.

Apát otthagytuk, mi mentünk haza, a legkisebb szerencsére már aludt, így csak mi dőltünk ki kis „B”-vel. Pocsék módon szar érzés volt „B” nélkül hazamenni, megtaláltam az asztalon az óráját, így azzal aludtam.. Aztán bevillant az agyamba, hogy ez biza hörghurut, és a rengeteg köhögéstől begörcsöltek a hörgői.. Attól fulladt. Másnap ezzel a diagnózissal is engedték haza, kapott még gyógyszereket, kicsit jobban volt… Ellenben a sok köhögéstől elkezdett fájni a bordája.. Namondom, király, valszeg a bordaközti ideg fáradt el.

Múlt hét végére a fájdalmat leszámítva jobban lett, így el tudtunk menni kis „B” koncertjére, ahol jómagam alaposan bejégereztem, mert meló téren kellőképpen tele volt (van) a bugyrom, és ki kellett csapni magam.. Pesten napsütés, odalent nyakig érő hó, jó kis rockzene, csápolás, hajnalra „B” is beviszkizett, így elég víg kis éjszakánk, nameg hajnalunk lett, reggel 4-ig pörgött, mint a zománcos lavór..:) Annak ellenére, hogy még mindig fájt az oldala… Másnap némi másnap, de annál jobb hangulat, punnyadtunk otthon egész nap, este kidőltünk, erre „B”-t megint elkapta egy köhögőroham, majd egyszer csak üvöltve ugrik fel az ágyban, mint akibe kést vágtak, és moccani se bír. Kis híján infarktust kaptam ijedtemben, szegényem kifeszülve ül az ágy szélén, és szinte vonyít a fájdalomtól, na már csak ez hiányzott, azt se tudtam, mit csináljak vele.. Csórikám kitámolygott a konyhába, és ott ült egész éjjel az asztal mellett, ami ugyan megtámasztotta, viszont alvás nuku… Reggel 6-kor felkeltette kis „B”-t, irány újra az ügyelet. Kábító fájdalomcsillapító, és nyugtató a fenekébe, attól pár órát tudott aludni, de vasárnap délutántól jött a karót nyelt állapot. Neten utánanéztem: bordaközti idegzsába, oka: hosszan tartó köhögés, megerőltetés, gyógyulási idő: 2-4 hét… MIIIII??? Jesszus, ezt nem fogja kibírni, pláne, hogy még mindig köhög, és az minden esetben felér egy késeléssel… El is gondolkodott szegényem az inkvizició alapjain…

Hétfőn vissza körzeti doki, az is felírt neki kábító fájdalomcsillapítót, amitől nem fájt ugyan, de lezsibbadt, mindezek mellett függőséget okozhat. Na, az még nem volt, gyógyszerfüggőség… Viszont legalább nem fáj neki, de a köhögés még mindig gáz… Ma visszamentek a dokihoz, most már beküldte a tüdőgondozóba, ahol újabb röntgenek, légzésfunkció, ahol kiderült: a 30 évnyi cigi meg se látszik a tüdején, de szívén se. Hihetetlen egy pasi, basszus, csak a köhögése múlna már el (itt is hörghurutot állapítottak meg), meg a gyógyszert ne kellene szednie…

A hab a tortán csak annyi, hogy a héten Peti is megint lázas lett, a maga piti kis 40 fokjával, és szokásos mandulagyulladásával… Néha csak nézek, hogy hogyan bírjuk még fizikailag, szellemileg, idegileg meghülyülés nélkül…

Alapból semmi gondom nem lenne, ha a melóm nem készítene ki teljesen. Az elmúlt pár hónapban annyi mindent nyomtak le a torkunkon, annyi pluszmelót raktak ránk, annyi követelést fogalmaztak meg, annyi mindent várnak el, ami nem alap, hogy az embert teljesen felőrlik. Csúnyán néznek rád, ha munka végén haza mersz menni, csak mert készen vagy aznapra. Csúnyán néznek rád, ha hétvégén nem dekkolsz bent, és nem hajtasz. Csúnyán néznek rád, ha hóvégi záráskor nem dekkolsz itt este 6-ig akkor is, ha mindennel készen vagy.  Az, hogy családod van, az, hogy magánéleted, lakásod, házimunkád, esetleg pihenni való időd, nem számít. Tudom, ez máshol alap. Tudom, hogy viszonylag jó a fizetés. És akkor már kuss van? És akkor már áldozd be a beleid a munka oltárán? De amikor a munkám EL VAN VÉGEZVE, elmaradásaim nincsenek, akkor rám semmilyen téren ne nézzen senki csúnyán. Alapból egyébként rohadtul el vagyok fáradva, és elegem van a multiszemléletből.

Néha az az érzésem, hogy elszúrtam az életem… Marketing-et, kereskedelmet, vállalkozást kellett volna tanulnom, nyelveket, külföldön dolgozni, saját lábamra állni. Vagy fogorvosnak tanulni… Tiszta hülye vagyok… Szerencsétlen generáció, nulla jövőképpel, belekényszerítve olyan helyzetekbe, amikből 40 felett szinte lehetetlen kitörni..

De azért nem adom fel… Csak „B”, a szüleim meg Peti gyógyuljon meg…

Ezer éve nem írtam, azt se tudom merre vagyok arccal előre… Szét vagyok esve…

Január végén, egy ismerősünk ajánlására elmentünk Tarcalra wellnesselni az ott lévő Andrássy kúriába. El kellett költeni az éves üdülési csekkemet, hát akkor adjunk neki..:)A hely gyönyörű, a szálloda fantasztikus, jó kis wellnes részlege volt, barlangfürdővel, mindenféle jakuzzival, sóbarlanggal. Igazi havas téli, hideg hétvége volt, dörgő minuszokkal, a legjobb ilyenkor a gőzben..:)A kiszolgálás is tök rendben volt, bár a veszprémi Medici hotel éttermét nem veri semmi. Meg is fogadtuk, hogy oda vissza fogunk menni, mert sehol olyan istenit nem ettünk.:)

Tarcalon viszont olyan bort ittunk, hogy a fülem  kettéállt, igaz 2*2 deci majd 3000 Ft-ba került, de kár lett volna kihagyni. Nagyokat aludtunk, punnyadtunk, csak az a gond, hogy az itt szerzett energia túl rövid ideig tart.:( Lehet, hogy jó ideig ez volt az utolsó kiruccanásunk, takarékoskodni kell, ki tudja mi jön még.

A melóm kiborít, átraktak minket egy szó nélkül csicskába, mondván: ez egy munkahely, és nincs más választásod. Ettől a baromira rossz szövegtől idegrohamot kapok. Most már két ember munkáját végezzük kevesebb pénzért. És esély sincs rá, hogy jobb lesz. Váltani képtelenség, földrajzilag pláne.  Anyuról kiderült, hogy a szíve betegebb, mint apué, egy raklap gyógyszert írtak fel neki, és megbíztatták, hogy örüljön, hogy nem kell műteni..:( „B” is kivan, mert nem haladnak a dolgai, és mindig másokon múlik minden.  És neki sem tudok segíteni, ahogy Ő sem nekem, hiába tennénk meg bármit, ha azzal változik valami...

Aludni hetek óta Valeriana Relax-szal alszom, mondjuk azzal baromi jókat, és nem vagyok tőle másnap kába. Viszont nem ez a megoldás, és hozzászokni sem akarok. Most abbahagytam, fel is ébredek vagy 3x minden éjjel. Reggel nyúzott vagyok, és fáradt, de addig nem nyúlok bogyóhoz, amíg a végemet nem járom.

Az a legbosszantóbb, hogy hiába teszel meg mindent a változásért. Senki nem mondhatja, hogy nem akarjuk, akarom. Nem ülök a babérjaimon, és várom tátott szájjal a sült galambot. Megyek a dolgaim után, lépek, intézkedem, keresem a lehetőségeket, de semmi. És ez annyira vissza tudja vágni az embert önbizalmilag, hogy csoda. Amikor magad előtt süllyedsz egyre lejjebb. Mikor magadnak teszed fel a kérdést: mit rontottam el?

De miért én legyek a hibás?

„B” hihetetlen.. Ő egyfolytában bizonygatja, hogy azok a dolgok, amiket az utóbbi időben tett velem és a családommal, neki teljesen természetes, nekünk viszont sosem volt az. Karácsonykor egy szó nélkül szaladt velünk a kórházba Petivel, szakadó hóesésben, hullafáradtan, és végigvárta velünk az egész tortúrát. Mostanában már kétszer vitt engem ügyeket intézni, amik nem is egy-két órásak voltak, megvárt, hurcolta a fenekemet annak ellenére, hogy azt beszéltük meg, nem kell értem jönni, vinni, mert nem akarom, hogy miattam futkározzon. Ő mégis jött, velem volt, mellettem volt, és ez hihetetlenül jól esett, és nagyon sokat jelent. Annyira értékelem ezt benne. Ahogy sok minden mást is.

Ő váltig állítja, hogy ez természetes… De én 24 éve Pesten élek, itt farkastörvények vannak,  láttam éppen eleget pasi oldalon ahhoz, hogy tudjam: iszonyú kevesen teszik ezeket meg más férfiak egy nőért, még akkor is, ha úgymond, szeretik. Még akkor is, ha az a másik a belét kihajtja a kedvedért. Egy haverom azonnal képes egy nőt lapátra tenni még a kapcsolat elején szimplán olyan okokból, hogy az illető csajszi kicsit morcosabb, rosszkedvűbb volt, mert menstruált éppen a szerencsétlen, és minden tagja fájt. Könyörgöm, nincs olyan nő, aki folyamatosan, és állandó hőfokon egy mintatündér, aki sosem rosszkedvű, aki sosem menstruál, aki sosem hisztis. Bár az is tény, hogy egy olyan pasi mellett, aki ennyitől is képes hátat fordítani a másiknak, nem szabad megmaradni. És mutassanak nekem egy mintapasit, aki mindig, mindenkor topon van. Nem is tudom, rohadtul unalmas is lenne… Arról nem is beszélve, hogy egyre több olyan férfit látok, aki csak elvárásokat támaszt egy nővel szemben, de adni nem ad semmit, sőt.. Randi? Vacsora? Mozi? Ááááá, kimegyünk a Duna partra romantikázni, a kavicsdobálás ingyen van… Akkor milyen alapon várják el a nőtől cserébe azt, hogy folyamatos üzemmódban mintatündér legyen? OK, tény, hogy nagyon sok nőt sem kell félteni, mert rámásznak a pasidra, és a legtöbb ilyen kis hegymászógyakornokról lesír, hogy pénzes pasit keres, akivel majd jól eltartatja magát, de egy tisztességes vacsorát sosem lenne képes összedobni.. A múltkor is „B” várt rám egy helyen, olvasgatott várakozás közben, mikor elvégeztem a dolgom, és kimentem hozzá, hát ott dekkolt mellette egy agyonszolizott, szilikonnal kitömött csöcsibaba, „B” arcába bedőlve telefonál,  „B” meg hátat fordítva neki zavartalanul olvas..:) Jót mosolyogtam magamban, aztán persze szívtam kicsit a vérét, hogy látom, újabb rajongóra tett szert.::D Mert pályázó, az mindig van..:)

Mondjuk ezek az emberek alkotják a magányosokat, akik aztán később folyton azon sírnak, hogy nekik miért nem is jön össze, miközben álszent módon hirdetik, hogy milyen fasza dolog szinglinek lenni… Megvallom, nem tudom őket sajnálni…

Petit továbbra sem engedik haza, ugyanis a bakteriális gennyes mandulája mellé még benyalt egy emésztőrendszeri vírust is csórikám, szóval tiszta idegbaj… Ha nem lesz a továbbiakban még lázas, akkor talán csütörtökön hazaengedik… Az ajándéka meg még mindig a fa alatt, és várja a kisgazdáját…

Hát az elmúlt év baromira nem a tesómék éve volt… Kezdte öcsém februárban, mikor beleállt a  bokájába a flex… Aztán folytatta nyáron, mikor eltaknyolt tenisz közben, és kiakadt a válla, aztán Nóra szeme a mosószerrel, akkor is napokig a kórházban dekkoltak, most Peti.. Nagyon nagyon remélem, hogy ezzel vége a pocsék periódusnak, és az örökös kórházjáratnak, bár az öcsém már kínjában röhögött, hogy lassan törzsbeteg-kártyát válthatnának, mert sógornőm kivételével a teljes family ott virít az adatbázisban…

Utálom a januárt… Az ember pörög november végétől, rááll egyfajta állandó zsezsgésre, ünnepek alatt tobzódik ezerrel minden földi jóban, aztán január 2.-ától lerántva a roló, és csak a nagy fene nihil… Az ember meg csak áll a nihil közepén, és csak les…

Egyébként az ünnepek nem teltek zavartalanul… Az egy dolog, hogy az utolsó pillanatig hajtottak bennünket a melóban, irdatlan minuszokban rendeztek nekünk karácsonyi partit, de meg kell vallani: már nem az igazi. Nincs feeling, nincs hit, nincs bizalom… Megy a nagy lelkesítő szöveg, de egyre kevesebb az ember, aki hisz is benne. Aztán a tömeg nagy része mocskosul leissza magát a sárga földig, és azt hiszi, hogy megint volt egy fasza bulink.. Jómagam éjféltájt le is léptem, mert nem voltam arra kíváncsi, ki meddig képes lealjasodni…

Dec. 23-ig kihajtottam magam alaposan, majd a fülemen is csomagokkal (annak ellenére, hogy előző hétvégén anyuékhoz egy adag ajándékot már hazacígöltünk) feltornáztam magam a szegedi IC-re, és 10 napra magam mögött hagytam mindent. 12 fokos tavaszi hőségben, nesze neked karácsony… „B”-éknek elküldtem egy jókora bevásárlólistát, és ebben csak a legszükségesebb kaját voltak benne, egy üveg üdítő, egy zacskó nasi nem sok, annyi sem…

A 24.-ét a temetőben kezdtük, hiszen pont egy éve volt, hogy „B” anyukája elment, ami még mindig, és valszeg igen sokáig fogja meghatározni a család karácsonyait, de sajnos ezen nem lehet változtatni… „B”-vel nem is nagyon lehetett karácsony délutánjáig beszélni, maga alatt volt szegényem…

Délutánra már alakult a hangulat, szép kis fát díszítettek a lányok, míg a legkisebbet becsaltam egy hajmosásra a fürdőbe, addig apja meg bátyja felcsempészték az ajándék bringáját a fa alá, meg nagypapa TV-je is odakerült valahogy…:) Ezek után családi vacsi halászlével, mákos gubával, és sült csirke-krumplisaláta kombóval, mert én semmilyen viziszörnyet meg nem eszek.:) Megsütöttem életem első bejglijét a Nők Lapja recept alapján, hát lett olyan rohadt kemény, hogy agyon lehetett volna csapni vele Conant, a barbárt, de akik kóstolták, azt mondták, finom… Jesszus, milyen lehet a rossz? :) Mindenesetre finomítani kell a recepten..:)

Mire ajándékozásra került a sor, már jól voltunk, a legkisebb odavolt a bringáért, nagypapát talán azóta sem lehet kirobbantani az új TV-je elől, szegény már évek óta nézett egy halálközeli állapotban lévő 20 éves rettenetet..:) Volt azért különbség a kettő között, na..:) „B” GPS-t kapott tőlem, mondván odaajándékozom neki a legfőbb riválisomat …:), én meg egy fincsi gyapjúbélelt bőrcsizmát kaptam tőle..:)

Itt indult a több mint egy hetes folyamatos zabálás… 25-26.-án punnyadtunk a TV előtt otthon, időközben beesett a fehér karácsony, majd 3 napig egyfolytában havazott, a kocsikat fél óra alatt sem lehetett kibányászni a hóból, ha igen, a ráolvadt hó fagyott rá, szóval durva volt..:) A hűtő annyira tele volt kajával, hogy a másnapi húslevest, meg a maradék halászlevet kint tartottuk a macskamentes teraszon a hóban, másnap csákánnyal lehetett volna kivakarni belőlük egy kis kővé fagyott levest.:) Erre a sorsra jutott életem megint csak első, viszont a bejglinél jobban sikerült töltött káposztája, a hatalmas fazék is kint dekkolt a hóban napokig.:)

Ja, a mákdarálás..:) Még a bejgli, meg a mákos guba előtt feltettem a nagy kérdést, mivel fogjuk megdarálni a mákot? Mákdaráló nem lévén, volt valami kivénhedt botmixer szerűség, ami végleg elhalálozott, a tartálykája, amiben a kés lett volna, forgatható cucc nélkül semmit sem ért. „B” legnagyobb, szintén gépész csemetéjével kitaláltuk, dugjuk bele a fúrót, az majd meghajtja a kést..:) Így is lett, a fúrót belevarázsoltuk a témába, forgott is, mint a barom, de darálni nem darált..:)  Úgyhogy 24.-én délelőtt még futottunk egy kört egy kis kávédarálóért, amivel azonban pikkpakk megdaráltuk az összes mákot..:)

27.-én befutottak „B” nővéréék, nyári gumival, tökig érő hóban..:) Újabb ajándék kör, újabb zabaparti..:) Sajna „B”-nek annyira tud hóközelben fájni a lába, hogy szinte egész ünnepek alatt semmit sem aludt…. 28.-án indultunk anyuékhoz, át a pusztán, a hatalmas fehérségben, nagyon régen nem láttam ennyire fehér tájat, tény azonban, hogy nem volt egyszerű autókázni sem benne. Néhol beleszaladtunk olyan ködfoltba, hogy semmit sem láttál, csak naaagy fehér gomolyt, és mentél bele vakon..:)

Anyuéknál újabb ajándék kör, de ez sajna nem volt túl vidám, mert Petinek már napok óta 40 fokos láza volt, és az istennek sem akart lemenni. Sem gyógyszerre, sem hűtőfürdőre nem reagált, anyu kiborulva, mi megijedve, mi lesz a kis tökivel ilyen betegen… Addig-addig, míg a doktornő 28.-án délután be nem utalta a miskolci gyerekkórházba, így „B”-vel vissza a kocsiba, irány öcsiék, hogy visszük őket a kórházba.. Peti aludt, semmit sem sejtett még, de rettenetesen  lázas volt szegényke… Anyja felébresztette, próbálta neki elmondani, hogy sajna kórház, na a gyerkőcnél elszakadt a cérna, ordított szegénykém, hogy nem akar kórházba menni, mikor ölembe vettem, tetőtől-talpig rázta a hideg, nekem meg a szívem szakadt meg…

Nagy nehezen el tudtunk indulni, szakadt a hó, sötétben kavartunk Miskolc felé, előre féltem, hogy fogja szegény kis pöttöm bírni a gyűrődést, mert egyfolytában emlegette, hogy nem akar szurit, mi meg tudtuk, hogy nem fogja megúszni infúzió nélkül..:( Nesze nekünk karácsony…

Beértünk a kórházba, gyereket elkezdték vizsgálni oda-vissza, majd egy órán keresztül vizsgálták, tény, hogy baromi alaposan… Sajna szegénykémet össze kellett szurkálni, két vérvétel, egy branül, és egy vércukor ujjbegyből, na azt az üvöltést!!! Én befogott füllel, a lehető legtávolabbi pontján a szintnek, „B” hátába bújva bőgtem, nem bírtam hallgatni… Egészségügyis létemre sosem tudnék megszúrni egy gyereket, belehalnék… Mire elcsöndesedett a hangzavar, bemerészkedtem a vizsgálóba, akkorra már kissé megnyugodott Pöttöm, lehetett vígasztalgatni.. Hihetetlen józan meglátással csak annyival intézte el: legalább ezen is túlvagyok… Leesett az állam, 5 éves a kölök… Kis szívem… Felmentünk vele az osztályra, legnagyobb megdöbbenésünkre tele volt a szint beteg gyerekekkel, azt hittük, az ünnepek miatt szinte senki sem lesz, egy fenét… Peti kapott infúziót, előtte azért letisztázta a nővérkével, hogy az kellőképpen óvatos lesz vele..:) Szárnyas tűt kapott a karjába, amit el is nevezett Pillangónak, amit néha meg kell itatni..:) Aztán a napok múltával már inkább azt jelezte a nővérkéknek, hogy a Pillangó már nem szomjas, vagyis tele volt a hócipője a gyógyszerekkel, meg az infúzióval..:) Meg tudtam érteni, viszont sajnos csakis így lehetett elérni, hogy ne legyen lázas, és az időközben kiderült masszív gennyes mandulagyulladása is gyógyulásnak induljon. A pech az volt a dologban, hogy Petinek egyszerűen nem fáj a mandulája… Más ilyenkor se enni-inni nem tud, nyelni nem tud, annyira fáj, neki semmi… Gennyes mandula mellett vígan csócsálta a ropit, meg a Pilóta kekszet…

Ha minden igaz, ma mennek haza a kórházból, egy durva Augmentin kúra, néhány üveg infúzió, és lázcsillapító után.. Szegénykémek anyjával együtt bent töltötték a szilvesztert is meg az új évet is, apja meg Nórával otthon… Nesze Neked szilveszter…

Mondanom sem kell, anyuék is teljesen kivoltak, öcsém ingajáratban a két nagyszülő, meg Miskolc között, Nóra hol itt, hol ott, picikém, Ő viszonylag jól viselte, hogy se anyja, se tesója pár napig, mondjuk tény, hogy így az összes nagyszülő Őt pátyolgatta. Petinek a karácsonyi ajándékát sem tudtuk odaadni, Ő ma kapja meg, szegénykém,… Nóra 29.-én velünk volt, kis dumagép, halálosan aranyos, be nem áll a szája, és már nem is olyan kis méregzsák..:) „B”-vel hatalmasat aludt, én nem értem, „B”-vel mindkét kölök imád aludni, tény, hogy ritka nagy bohóc tud lenni..:) Szóval a 3. körös karácsonyunk így telt, sajna nem éppen a legvidámabban…

30.-án indultunk vissza Pestre, színházjegyünk volt a Vígszínházba, igaz, jó kis nyugdíjas matinéra, de csak erre kaptunk jegyet, én meg jó ideje ígérgettem „B”-nek hogy elmegyünk a Vígbe..:) Jó kis buli volt, utána ebédeltünk egyet a kedvenc olasz éttermünkben, bevásároltunk szilveszterre, mintha anyu nem pakolt volna fel bennünket egy utánfutónyi kajával, de azért még kellett az-az..:) Viszont 30.-án délután bevettük magunkat az ágyamba, és szó szerint január 2.-án déltájban másztunk ki belőle..:) Csak kajáért, pisilni, meg zuhanyozni keltünk fel, a teljes szilvesztert és új évet átlustálkodtuk, én az életben ennyit nem pihentem, de nagyon ránk fért.:) „B” konkrétan bucira aludta a fejét, mondjuk volt is mit behoznia… Brutális zabálásokat rendeztünk, mintha 24.-e óta nem ettünk volna egyfolytában. Lesz mit ledolgozni..

Na és persze, annál nehezebb volt reggel dolgozni jönni… Ebbe a rohadt nagy, ünnep utáni nihilbe…. Ehh…