Velem úgy néz ki, mindig történik valami izgalom, nehogy legyen egy nyugodt hetem... Pedig azt hittem, hogy a gázos móka után már egy darabig békén hagy az élet, de nem... (bazz, még rímel is)
Múlt héten pénteken mentem Orosházára, ahogy kell csütörtök este összepakolásztam a rohamtáskámat, reggel mindig a tetejére teszem a mobilomat, otthon ne hagyjam... Hétvégére le szoktam vinni a szemetet, táska a vállamon, szemetes a kezemben, indulás... Már a 4-6-oson utaztam, mikor az agyamba villant: hiányérzetem van... A telefonom hiányzott... Afrancba, innen már nem megyek haza, majd akiket kell bentről felhívok, tutira otthon hagytam... Későbbiekhez adalék: mindig rezgősre van állítva, egyébként is utálom, ha egy mobil csörög...
Ahogy beértem, hívtam „B"-t, hogy otthon hagytam a telómat, nem fog tudni elérni, majd én hívogatom bentről..:) OK, már keresett, nem is értette, miért nem veszem fel, de így már tiszta.
9 óra magasságában jön tőle egy mail (ugye a céges szám nem visszahívható), miszerint: Kedves, elhagytad a telefonod, továbbiak miatt hívj fel!" MI??? Hogyhogy elhagytam? Sosem hagyok el semmit, max otthon, de ez meg mi? Pillanatok alatt levert a víz. A telefonomban van a fél életem, adószámomtól a bankszámlaszámomig, jelszavak, stb... A telefonszámaimról, a képeimről nem is beszélve, még jó, hogy semmi kínos nincs benne, ugye mennyi celebnek titulált ribi mobilja veszett el mostanság, és lett abból főcím, hogy milyen pikáns képek vannak benne.. Na gratula ahhoz is, de én szerencsére celeb sem vagyok, max valóban szenilis.. Mert az istennek se jöttem rá, hol veszthettem el a telefonomat, útközben nem szoktam piszkálni...
Mindegy, lóhalálában hívtam „B"-t, aki akkor már vigyorogva mesélte, hogy megtalálták a mobilomat, és az illető „B" nagyfiát hívta fel, Ő riasztotta az apját, apja engem... Hogy hívogassam a telefonomat, és akkor ha a megtaláló felveszi, akkor le tudom vele egyeztetni, hol vehetem át a telómat... Először a döbbenet... Hogy az istenben vesztettem el. És hol? Aztán a sokk után a gondolkodás: miért éppen „B" nagyfia? Hiszen nem szoktam hívni, így a híváslistáimban nem szerepelt, csak a számok között, valahol középtájt. Ilyen alapon pár 100 embert felhívhatott volna a jóember, vagy akár anyámékat is, de szerencsé(m)re 3.-nak kis"B"-t hívta. Mert nagy"B" nem Nagy"B"-ként van a telefonomban, hanem Kedvesemként, és őt is hívta a jóember, de nem érte el. Nameg a csopvezemet, akinek le volt merülve a céges mobilja..:) Szóval isten áldja meg érte, egyrészt, hogy nem nyúlta le a megtalált telefonomat, hanem szegényem körbetelefonált egy csomó embert, hogy megtalálja a tulajdonosát.
A kollégáim csak lestek, hogy ez mekkora mázli! Mert hol van manapság ilyen sztori? Hogy egy megtalált mobiltelefont visszaadnak a trehány tulajdonosának? És ez már a 2. eset, az első az volt, amikor a Keletiben kirántottam a tárcámból 12 ezer Ft-nyi kajajegyet, és valaki utánam hozta, pont arra a vonatra, amelyiken ültem. Anélkül, hogy tudta volna, melyik vonaton ülök, és a jegyen lévő nevet kiabálta, így talált meg. Szóval döbbenet...
Na, mindenestre az első sokk után elkezdtem hívogatni a saját számomat, ami ugye rezgésre van állítva. Persze semmi, gondoltam, nem őrzi a megtaláló lépten, nyomon a telefonomat, és nem is túl hangos. Kolléganőm telefonjáról SMS-t küldtem a telcsimre, hol tud elérni. Ugyanis ha a céges számról hívom ki, azt nem tudja visszahívni. Szóval ördögi kör. AZ SMS-t meg diszkréten nem olvasta el..:) Mikor konstatáltam, hogy ebből nem lesz kommunikáció, felhívtam „B"-t, hogy hívogassa már az embert, és próbálja már meg letárgyalni vele a hogyanokat..:)
Na ez sikerrel járt, nem sokkal később jött is a mail, hogy na akkor megvan az adat..:) Csörgöm „B"-t, meséli, hogy állítólag a Podmaniczky-Körút sarkon hagytam el, (?????, ott szállok le a troliról, de még ekkor sem voltam képben), és a Nyugati nagyposta biztonsági őre találta meg, aki megadta a nevét, kit kell keressek, és mehetek érte, estig dolgozik... Óóó, drága ember!! Az életemet mentette meg, de ez is milyen paradox már, hiszen éltünk mi vígan mobiltelefon előtti időszámításban is, nem is értem... Viszont végre megnyugodtam, alig vártam, hogy mehessek már. Látszik, az embernek akkor hiányzik a legjobban valami, ha azt elveszítette...
Délután még félúton beugrottam egy üzletbe, vettem az embernek egy üveg Villányi Cabernet Sauvignon-t, vágtattam a Nyugati nagypostára, ahol már szóltak is a biztonsági őrnek, hogy keresem..:) Apu korabeli, kedves idősebb úr, egyszerű dolgos ember. Hozta a telókámat, és mesélte, hogy a falhoz volt beesve (még szerencse, hogy nem a járda közepén, szem előtt), és a telefon tokomat vette észre, mert nagyon megtetszett neki, csak ezért vette fel. Akkor vette észre, hogy telefon is van benne, és így kezdte a keresést. Drága ember, hát az ilyen annyira ritka már. AZ én telcsim viszonylag új, iszonyú jó kis cucc, mutatta, hogy neki is ilyen van, csak régebbi kiadás. Említettem, ha tudok, szerzek neki tokot is, ha annyira tetszett, aztán elköszöntünk, megszorítottam a kezét, még egyszer megköszöntem, és mentem az IC-mhez. Hatalmas kő esett le a szívemről... Tényleg: az ég áldja meg az ilyen embereket. Komolyan.
Végiggondolva az egészet, sejtésem szerint a táskámon hagytam a telcsit, nem tettem bele, vagy a zsebembe. Vállamon himbálózott egy darabig a táskával együtt, majd ahogy leszálltam a troliról, és felrántottam a vállamra a lecsúszott táskámat, akkor repülhetett le róla, és esett be a fal mellé. Csak azt nem értem, akkor ez a többi leszállónak nem tűnt fel? Mindegy, a lényeg, hogy egy becsületes ember megtalálta, és visszaadta. Mi lett volna, ha nem Ő találja meg?
Viszont megint egy dolog, amire fokozottan oda kell figyelnem, ez rövid időn belül a második eset a múltkori táskamizéria után, és nem igazán akarok ebből rendszert csinálni...
A hétvégém ezzel együtt már csak jó lehetett. „B"-vel kitört rajtunk a tavasz, ott bújtuk egymást, ahol értük, jókat csókolóztunk a lépcsőházban, hajnalban félálomban húzott magához, ami a legjobb dolog a világon, csak egy defektje van a dolognak, néha kispárnának néz, és begyűr ilyenkor maga alá.:) És a maga kis 80 kilóját nem igazán bírom el..:) Most megint hosszítok a húsvéton, kivettem a pénteket, legkisebb gyerkőc a tavaszi szünet első felét az anyjánál tölti, így „B" már holnap feljön, és szombaton megy vissza, akkor én meg haza tudok ugrani anyuékhoz is PetiNórázni..:) Nóra legújabb kedvtelése: nyomatja a lábbal hajtós motort, mint az őrült (még jó, hogy öcskösék utcájában szinte nincs forgalom), majd apja-anyja legnagyobb örömére „béka-béka" felkiáltással az összes, autók által kilapított, döglött békát összeszedi az utcáról..:D:D:D Nem szívbajos kiscsaj..:)
