Utálom a januárt… Az ember pörög november végétől, rááll egyfajta állandó zsezsgésre, ünnepek alatt tobzódik ezerrel minden földi jóban, aztán január 2.-ától lerántva a roló, és csak a nagy fene nihil… Az ember meg csak áll a nihil közepén, és csak les…
Egyébként az ünnepek nem teltek zavartalanul… Az egy dolog, hogy az utolsó pillanatig hajtottak bennünket a melóban, irdatlan minuszokban rendeztek nekünk karácsonyi partit, de meg kell vallani: már nem az igazi. Nincs feeling, nincs hit, nincs bizalom… Megy a nagy lelkesítő szöveg, de egyre kevesebb az ember, aki hisz is benne. Aztán a tömeg nagy része mocskosul leissza magát a sárga földig, és azt hiszi, hogy megint volt egy fasza bulink.. Jómagam éjféltájt le is léptem, mert nem voltam arra kíváncsi, ki meddig képes lealjasodni…
Dec. 23-ig kihajtottam magam alaposan, majd a fülemen is csomagokkal (annak ellenére, hogy előző hétvégén anyuékhoz egy adag ajándékot már hazacígöltünk) feltornáztam magam a szegedi IC-re, és 10 napra magam mögött hagytam mindent. 12 fokos tavaszi hőségben, nesze neked karácsony… „B”-éknek elküldtem egy jókora bevásárlólistát, és ebben csak a legszükségesebb kaját voltak benne, egy üveg üdítő, egy zacskó nasi nem sok, annyi sem…
A 24.-ét a temetőben kezdtük, hiszen pont egy éve volt, hogy „B” anyukája elment, ami még mindig, és valszeg igen sokáig fogja meghatározni a család karácsonyait, de sajnos ezen nem lehet változtatni… „B”-vel nem is nagyon lehetett karácsony délutánjáig beszélni, maga alatt volt szegényem…
Délutánra már alakult a hangulat, szép kis fát díszítettek a lányok, míg a legkisebbet becsaltam egy hajmosásra a fürdőbe, addig apja meg bátyja felcsempészték az ajándék bringáját a fa alá, meg nagypapa TV-je is odakerült valahogy…:) Ezek után családi vacsi halászlével, mákos gubával, és sült csirke-krumplisaláta kombóval, mert én semmilyen viziszörnyet meg nem eszek.:) Megsütöttem életem első bejglijét a Nők Lapja recept alapján, hát lett olyan rohadt kemény, hogy agyon lehetett volna csapni vele Conant, a barbárt, de akik kóstolták, azt mondták, finom… Jesszus, milyen lehet a rossz? :) Mindenesetre finomítani kell a recepten..:)
Mire ajándékozásra került a sor, már jól voltunk, a legkisebb odavolt a bringáért, nagypapát talán azóta sem lehet kirobbantani az új TV-je elől, szegény már évek óta nézett egy halálközeli állapotban lévő 20 éves rettenetet..:) Volt azért különbség a kettő között, na..:) „B” GPS-t kapott tőlem, mondván odaajándékozom neki a legfőbb riválisomat …:), én meg egy fincsi gyapjúbélelt bőrcsizmát kaptam tőle..:)
Itt indult a több mint egy hetes folyamatos zabálás… 25-26.-án punnyadtunk a TV előtt otthon, időközben beesett a fehér karácsony, majd 3 napig egyfolytában havazott, a kocsikat fél óra alatt sem lehetett kibányászni a hóból, ha igen, a ráolvadt hó fagyott rá, szóval durva volt..:) A hűtő annyira tele volt kajával, hogy a másnapi húslevest, meg a maradék halászlevet kint tartottuk a macskamentes teraszon a hóban, másnap csákánnyal lehetett volna kivakarni belőlük egy kis kővé fagyott levest.:) Erre a sorsra jutott életem megint csak első, viszont a bejglinél jobban sikerült töltött káposztája, a hatalmas fazék is kint dekkolt a hóban napokig.:)
Ja, a mákdarálás..:) Még a bejgli, meg a mákos guba előtt feltettem a nagy kérdést, mivel fogjuk megdarálni a mákot? Mákdaráló nem lévén, volt valami kivénhedt botmixer szerűség, ami végleg elhalálozott, a tartálykája, amiben a kés lett volna, forgatható cucc nélkül semmit sem ért. „B” legnagyobb, szintén gépész csemetéjével kitaláltuk, dugjuk bele a fúrót, az majd meghajtja a kést..:) Így is lett, a fúrót belevarázsoltuk a témába, forgott is, mint a barom, de darálni nem darált..:) Úgyhogy 24.-én délelőtt még futottunk egy kört egy kis kávédarálóért, amivel azonban pikkpakk megdaráltuk az összes mákot..:)
27.-én befutottak „B” nővéréék, nyári gumival, tökig érő hóban..:) Újabb ajándék kör, újabb zabaparti..:) Sajna „B”-nek annyira tud hóközelben fájni a lába, hogy szinte egész ünnepek alatt semmit sem aludt…. 28.-án indultunk anyuékhoz, át a pusztán, a hatalmas fehérségben, nagyon régen nem láttam ennyire fehér tájat, tény azonban, hogy nem volt egyszerű autókázni sem benne. Néhol beleszaladtunk olyan ködfoltba, hogy semmit sem láttál, csak naaagy fehér gomolyt, és mentél bele vakon..:)
Anyuéknál újabb ajándék kör, de ez sajna nem volt túl vidám, mert Petinek már napok óta 40 fokos láza volt, és az istennek sem akart lemenni. Sem gyógyszerre, sem hűtőfürdőre nem reagált, anyu kiborulva, mi megijedve, mi lesz a kis tökivel ilyen betegen… Addig-addig, míg a doktornő 28.-án délután be nem utalta a miskolci gyerekkórházba, így „B”-vel vissza a kocsiba, irány öcsiék, hogy visszük őket a kórházba.. Peti aludt, semmit sem sejtett még, de rettenetesen lázas volt szegényke… Anyja felébresztette, próbálta neki elmondani, hogy sajna kórház, na a gyerkőcnél elszakadt a cérna, ordított szegénykém, hogy nem akar kórházba menni, mikor ölembe vettem, tetőtől-talpig rázta a hideg, nekem meg a szívem szakadt meg…
Nagy nehezen el tudtunk indulni, szakadt a hó, sötétben kavartunk Miskolc felé, előre féltem, hogy fogja szegény kis pöttöm bírni a gyűrődést, mert egyfolytában emlegette, hogy nem akar szurit, mi meg tudtuk, hogy nem fogja megúszni infúzió nélkül..:( Nesze nekünk karácsony…
Beértünk a kórházba, gyereket elkezdték vizsgálni oda-vissza, majd egy órán keresztül vizsgálták, tény, hogy baromi alaposan… Sajna szegénykémet össze kellett szurkálni, két vérvétel, egy branül, és egy vércukor ujjbegyből, na azt az üvöltést!!! Én befogott füllel, a lehető legtávolabbi pontján a szintnek, „B” hátába bújva bőgtem, nem bírtam hallgatni… Egészségügyis létemre sosem tudnék megszúrni egy gyereket, belehalnék… Mire elcsöndesedett a hangzavar, bemerészkedtem a vizsgálóba, akkorra már kissé megnyugodott Pöttöm, lehetett vígasztalgatni.. Hihetetlen józan meglátással csak annyival intézte el: legalább ezen is túlvagyok… Leesett az állam, 5 éves a kölök… Kis szívem… Felmentünk vele az osztályra, legnagyobb megdöbbenésünkre tele volt a szint beteg gyerekekkel, azt hittük, az ünnepek miatt szinte senki sem lesz, egy fenét… Peti kapott infúziót, előtte azért letisztázta a nővérkével, hogy az kellőképpen óvatos lesz vele..:) Szárnyas tűt kapott a karjába, amit el is nevezett Pillangónak, amit néha meg kell itatni..:) Aztán a napok múltával már inkább azt jelezte a nővérkéknek, hogy a Pillangó már nem szomjas, vagyis tele volt a hócipője a gyógyszerekkel, meg az infúzióval..:) Meg tudtam érteni, viszont sajnos csakis így lehetett elérni, hogy ne legyen lázas, és az időközben kiderült masszív gennyes mandulagyulladása is gyógyulásnak induljon. A pech az volt a dologban, hogy Petinek egyszerűen nem fáj a mandulája… Más ilyenkor se enni-inni nem tud, nyelni nem tud, annyira fáj, neki semmi… Gennyes mandula mellett vígan csócsálta a ropit, meg a Pilóta kekszet…
Ha minden igaz, ma mennek haza a kórházból, egy durva Augmentin kúra, néhány üveg infúzió, és lázcsillapító után.. Szegénykémek anyjával együtt bent töltötték a szilvesztert is meg az új évet is, apja meg Nórával otthon… Nesze Neked szilveszter…
Mondanom sem kell, anyuék is teljesen kivoltak, öcsém ingajáratban a két nagyszülő, meg Miskolc között, Nóra hol itt, hol ott, picikém, Ő viszonylag jól viselte, hogy se anyja, se tesója pár napig, mondjuk tény, hogy így az összes nagyszülő Őt pátyolgatta. Petinek a karácsonyi ajándékát sem tudtuk odaadni, Ő ma kapja meg, szegénykém,… Nóra 29.-én velünk volt, kis dumagép, halálosan aranyos, be nem áll a szája, és már nem is olyan kis méregzsák..:) „B”-vel hatalmasat aludt, én nem értem, „B”-vel mindkét kölök imád aludni, tény, hogy ritka nagy bohóc tud lenni..:) Szóval a 3. körös karácsonyunk így telt, sajna nem éppen a legvidámabban…
30.-án indultunk vissza Pestre, színházjegyünk volt a Vígszínházba, igaz, jó kis nyugdíjas matinéra, de csak erre kaptunk jegyet, én meg jó ideje ígérgettem „B”-nek hogy elmegyünk a Vígbe..:) Jó kis buli volt, utána ebédeltünk egyet a kedvenc olasz éttermünkben, bevásároltunk szilveszterre, mintha anyu nem pakolt volna fel bennünket egy utánfutónyi kajával, de azért még kellett az-az..:) Viszont 30.-án délután bevettük magunkat az ágyamba, és szó szerint január 2.-án déltájban másztunk ki belőle..:) Csak kajáért, pisilni, meg zuhanyozni keltünk fel, a teljes szilvesztert és új évet átlustálkodtuk, én az életben ennyit nem pihentem, de nagyon ránk fért.:) „B” konkrétan bucira aludta a fejét, mondjuk volt is mit behoznia… Brutális zabálásokat rendeztünk, mintha 24.-e óta nem ettünk volna egyfolytában. Lesz mit ledolgozni..
Na és persze, annál nehezebb volt reggel dolgozni jönni… Ebbe a rohadt nagy, ünnep utáni nihilbe…. Ehh…
