Hol is hagytam abba.. Jah, a Szent Péter Bazilika kupolája.. Felmentünk, ameddig lehetett, lifftel. Kiderült később: jó ötlet volt… A lift letesz szó szerint a Bazilika tetején, onnan a kupola belsejéhez egy kisebb lépcsőn át tudsz felmenni.. És már bent is vagy a hatalmas magasságban lévő félgömb belterében, aminek falát, ami hatalmas felület, 1 cm x 1 cm-es darabkákból álló gyönyörű mozaikokkal rakták ki teljesen, odalent meg a Bazilikában sétáló emberek nem nagyobbak egy centinél, olyan szédítő a magasság… Hihetetlen látvány, körbe lehet sétálni, alaposan meg lehet nézni, zárt rácsok védenek, nehogy leess, vagy ne adj isten, leugorj. Utána kiültünk a Bazilika tetejére, a többi turista közé, „B” cigizett, én fotóztam, ez is milyen bizarr: a Szent Péter Bazilika tetején üldögélni, és bámulni Rómát fentről…
Kipihentük magunkat, majd indultunk volna lefelé a lifttel, de a fekete bőrű öltönyös liftesfiú kicsit furán, de kedvesen nézett ránk, hogy miért akarunk mi ott lemenni. Mi meg rá néztünk értetlenül, miért ne mehetnénk le? A kupola tetején voltunk már? Hol?? Hát a kupola tetején, mutatja a srác a falon lévő képet, miszerint a kupola tetejére is fel kell ám menni, egészen a kereszt alatt van még egy körkilátó, és onnan lehet lemenni a másik oldalon lévő lefelé szállító lifthez… Bazz, ezt majdnem sikerült kihagyni, mert bár „B”-nek feltűnt egy ajtó a kupola belterében, de azt hittük, az is kijárat… Na, futás vissza, megkerestük az ajtót, akkor derült ki, hogy az egy baromi hosszú lépcsősor kezdete, ami a kupola belsejében visz fel egészen a csúcsig.. Itt derült ki, mekkora ötlet volt lifttel eddig feljönni, mert ez volt eddig a legdurvább lépcsőmászás, amit az elmúlt évek alatt elkövettünk, pedig pár tornyot megmásztunk együtt..:)
Egyemberes lépcsősor, előttünk-mögöttünk tömeg, akik a tetőig is gyalog jöttek, brutális izzadságszaggal nyomulnak, mert ők már itt kinyúltak, de mennek tovább a tetőig, mi meg nosztalgiázunk egyet a régi tornaöltözőkkel, de ja vu-nk van… Mire felérünk, mi is kinyúlunk, viszont a látvány eszméletlen… Nameg a fent nyomorgó tömeg is… Nem lehet a korláthoz jutni, mindenki ott tobzódik, mert fotóznak… Ezzel semmi gond, én is azért megyek, de miért órákig teszik?? Kezdek türelmetlen lenni, fölényes hangon, mondván itt úgysem beszél senki magyarul, elkáromkodom magam, hogy takarodjon innen mindenki a picsába..:))) „B” nyugtat: gyere, menjünk, ne idegeskedj…:) Egy srác megfordul a korláttól, mosolyog… Én nem tágítok: én itt és most kivárom, hogy odaférjek a korláthoz, mondom, „B”-nek, erre az előbbi srác csak ennyit szól nagy vigyorogva: akkor talán cseréljünk helyet..:-o Aztabazz, ismét bemutatkoztál, gratula..:D Képen röhögöm a magyar srácot, most mit égjek, ez van, tudja Ő is, hálásan megköszönöm neki a hirtelen felszabadult helyet, végre fotózhatok én is a legjobb szögből, de nem tartom fel a tömeget órákig, nemsokára én is átadom a helyem..:)
Körbejártuk az egész kilátót, meglepetésemre egy lángosképű japán pár megkér, hogy csináljak róluk fotót, de fura módon a megszokott ellenérzésem nem jött elő, talán mert olyan kellemes mély hangja volt a japán pasinak, és magasak is voltak, ami nem szokvány dolog japánéknál..:) Természetesen megcsinálom a képet, nézelődünk még egy sort, konstatáljuk, hogy az a sor, amibe x idővel ezelőtt a Szent Péter tér szemben lévő legtávolabbi pontján beálltunk, már konkrétan körbeérte a teret, és a saját farkába harapó kígyót alkotott..:)
A kupola másik oldalán ismét le lehetett jutni a normál tetőre, de a másik felére, ahol gondolván a sok, lépcsőmászástól kinyúlt látogatóra, a tetőn (!!) komplett WC-blokk működött, meg falikút, ahol mosakodni, inni lehetett. Ott is pihentünk egy keveset, majd a lefelé tartó lifttel lementünk a Bazilika belsejébe. Én már voltam bent, „B” csak most szembesült azzal a hatalmas térrel, meg az egész épület jelentőségével, ott állsz, ahol a mindenkori pápa misézik, és ahol Szent Péter sírja van. Ott van az egyik legszebb Michelangelo szobor: a Pieta, üvegfal mögött, mert valami idióta magyar sok-sok évvel ezelőtt kővel meghajigálta… No comment… Tény viszont, hogy ezt a szobrot „B” sem vitatta, hogy csodálatos…
A tömeg itt is irdatlan, de a térben szépen szétoszlik… Szent Péter ülő szobra előtt kígyózó sor, a hülye turista birka módon járul a szobor elé, hogy valami zarádok hagyomány alapján megsimogassa a lábfejét, ami ettől szépen ki is van fényesedve… Sosem vettünk részt semmi ilyen témában, ha már Jucika megsimogatta, akkor nekem is meg kell, mert akkor arról nem lehet dicsekedni itthon..:) Megértem, ha valaki hívő zarándok, és ettől vár valami megváltást, de pontosan tudjuk, hogy a többség nem az....
Megcsodáljuk a Szent Péter sírja fölé emelt baldachint, a sír jócskán a föld alatti kripta részben van, oda nem lehet, csak különleges engedéllyel lemenni.. Az oltár hatalmas, gyönyörű, megint annyi a látnivaló, hogy befogadhatatlan, egy oldalkápolnában egy kedves arcú bíboros bácsi tart valami előadást csókos vendégeknek, kordonnal elválasztva. Bevsszük magunkat a kincstárba, ha már ott vagyunk, ne hagyjuk ki… Felbecsülhetetlen értékek, és valszeg a valódi mennyiség icipici töredékei, hogy lásson valamit a nép, ha már fizet a belépésért… A kincstár előtt a sekrestyében (erre mindig azt hittem, csak falusi kistemplomokban van olyan,de nem..:) Van egy márványtábla a falon, az összes eddigi hivatalban lévő pápa névsorával, uralkodásának dátumával, kezdve Szent Péterrel…
100 és 400-as évek között volt egy majd 250 éves luk, amikor nincs megnevezve pápa, ami „B”-nek nagyon izgatta a fantáziáját, hogy akkor nem voltak pápák, vagy mi? Itthon utána is nézett, és azt találta, hogy a római kori keresztényüldözések és a rengeteg vértanú miatt szinte hetente-havonta váltakoztak a pápák, attól függően éppen kit vetettek az oroszlánok elé… Így ebben az időszakban szinte követhetetlen volt a trónutódlás…
Egyszóval a Bazilikában is eltöltöttünk rengeteg időt, majd kifelé menet rátaláltam egy olyan helyes kis gárdista srácra, hogy nem hagyhattam ki fotó nélkül, de elég nehéz dolgom volt, mert lógtak rajta a turista csajok, hogy egy fényképen legyenek vele, úgy meg marha nehéz szóló képet készíteni, visongó idegeneket meg nem akartam hazahozni, meglepinek a kollégacsajoknak..:) „B” dörmögött is, hogy látja már, hogy le lesz cserélve a laptopomon a képe, na ezt gyorsan ki is kértem magamnak, mert Őt soha senkire és semmiért sem..:)
Bóklásztunk még egy sort a téren, aztán megkerestük a metrót, és haza indultunk..:) Pár nappal előbb találtunk a metrómegálló közelében egy kis bisztró féleséget, ahol gyönyörűséges gyros vigyorgott az állványon, nameg friss saláták, meg mindenféle finomság, így beültünk oda vacsizni, és nem bántuk meg, mert egyrészt irtó finom volt, másrészt 17 euróból innivalóval együtt dudára kajáltuk magunkat..:) Kár hogy nem korábban fedeztük fel, de tény, hogy nem is utoljára ettünk ott..:) Vacsi után még egy isteni olasz fagyi, aztán séta haza, és kinyúlás, mert másnap irány a Vezúv, Pompeii és a meglepi, amire legalább 17 éve készültem, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer is összejön..:)
