Szerda… Vatikán, Vatikáni Múzeum, azon belül egyik nagy álmom: a Sixtus-kápolna..
Isten áldja meg az internetet, újra, meg újra… Nem győzöm hangoztatni, hogy mekkora kényelmetlenségektől kíméli meg az embert. Szállásfoglalás, útvonaltervezés, költségkalkuláció, belépők megrendelése. A Vatikáni múzeumot évekkel ezelőtt már exférjemmel becéloztuk, akkor reggel 6 órára odamentünk, de olyan brutális sor állt a pénztár előtt, hogy ott rögtön feladtuk, na ezt nem. Azóta fájt a szívem utána… Mióta apu fiatal korában erre járt, és mesélte a csodákat, azóta vágytam megnézni. Most a tutira mentem, ahogy mindig. Addig-addig keresgéltem a neten, míg találtam olyan oldalt, ahol időpontra élesben be lehetett foglalni és kifizetni a belépőket. Tény, hogy dupla annyiba került, de erre nem sajnáltuk. Nem is bántuk meg. Fél 10-re regisztráltattam magunkat, korrekt módon vissza is igazoltak, térképet küldtek, hol kell jelentkezni a csoporthoz. Le a kalappal… Kinyomtattam mindent, vittük magunkkal, reggel korán keltünk, reggeli, metró, ami a közelben tesz le, majd a szokásos elrettenés a majd 300 méter hosszú kígyózó soron, ami megint csak ott szobrozik a múzeum előtt, és kígyózik végig a magas kőfal mentén végig az utcán, és még az utca végén befordulva is. A biztonság kedvéért beállítom a sorba „B”-t, mert sosem lehet tudni, várj meg megkeresem a találkozási pontot, és intézem, amit kell. Akkor láttam az irdatlan sort, és hogy oda mi normális úton reggelig nem jutunk be, így végigrohantam a bejárat közelében megjelölt találkozási pontig, ahol szó szerint becsekkoltam a csoport vezetőjénél, majd kaptunk két kártyát, hogy igyekezzünk, mert perceken belül indul a csoportunk..:) Jesszus, „B”-t meg több 100 méterrel odébb hagytam, telefon nuku, jobban mondva a „B” hátán dekkoló hátizsákban, így reggeli tornaként visszasprintelem a sort, jobbára az úttest szélén, mert a sorban nyomorgó tömeg mellett lehetetlen volt haladni.
Lehetőség szerint rohanás vissza, éppen elcsíptük a csoportunkat, és már mentünk is be, SORON kívül, haladtunk, mint állat, és nem túlzok: 5 perc alatt bent voltunk. Isten áldja meg az internetet! Ott a csopvez csajszi kiváltotta a megrendelt belépőinket a névsora alapján, felvitt minket a kiinduló pontig, elmondott pár tudnivalót, és elköszönt. Ennyi elég is volt, onnan miénk volt a pálya, amit kapásból a kávézóban kezdtünk, mert minek ez a rohanás, időnk rengeteg, konkrétan az egész nap erre van szánva. Itt már isteni volt az idő, hét ágra sütött a nap, viszont rengeteg volt az ember… Nemhiába, az október a főszezon Rómában. Csoportok, egyéniek, diákok tömkelege, az elmaradhatatlan lángosképű japánok sem maradhattak ki, szóval nem rohantunk.. Az első pár terem ókori római szobrok tömegével tele, köztük a 2 éve Firenzében felfedezett Laokoon csoport, de rájöttünk, valszeg akkor restauráláson voltak az Uffiziben. Hihetetlen mennyiségű szobor, érték, teremről teremre, be sem fogadható a rettenetes tömegű érték. „B”-nek egy hosszú, gyönyörű freskókkal kifestett térképterem tetszett nagyon, Itália minden része térképileg a falakon volt, más termek tele Raffaello műveivel, és csak mentünk, fotóztunk, bámészkodtunk, sokszor azt se tudtuk merre lehetünk, csak követtük a nyilakat, ami egyenesen a Sixtus-kápolnához vezettek Több órát bóklásztunk így, az olaszok azonban jó üzleti érzékkel a kápolna előtti épületrészben üzemeltettek egy kis kávézót, hogy az ember erőt gyűjthessen egy nem mindennapi élményhez. Naná, hogy „B” itt is bekávézott, aztán belevetettük magunkat a sodródó tömegbe. Nekem ez olyan volt, mint egy zarándoklat. Nem vagyok vallásos, de apu nekem a művészetek terén elég jó irányt mutatott, és őt követve mindig is rajongtam Michelangelo-ért, Leonardo-ért és Raffaelo-ért. Na ez a 3 művész itt egyszerre dolgozott, és manapság felfoghatatlan erőfeszítéssel hozták létre azt, ami ma a keresztény világ egyik legfontosabb helye: a pápaválasztásé… Ugyan ki állna neki ma hanyatt fekve, nedves meszelt falon kipingálni egy mérhetetlenül hatalmas plafont bibliából vett részletekkel gazdagon, úgy, hogy egy centi fehér falfelülelt sem maradt. A Teremtés, a Kiűzetés a Paradicsomból, az Özönvíz képeivel, mindezt úgy, hogy többször levált a falról a felfestett kép. Megbolondultam volna az tuti, hiába fizettek érte iszonyat pénzeket az éppen aktuális pápák… Az oldalfalakat Rafaello és Leonardo festette, aminek az lett az eredménye, hogy rohadtul nem tűnt fel, hogy az oldalfalakat borító kárpit is festett, simán bevettem, hogy valódi… Annak tűnt..:) "B" meg vihogott rajtam jókat.:) Az egyik főfalon az Utolsó ítélet… Érdekes egy Vatikánban, ott is a legfontosabb helyen a Pokol ábrázolása, de tudom, hogy ennek is megvan a maga sztorija, de nem jut most az eszembe. Ott álltam a tömeg közepén, kifacsart nyakkal bámultam Michelangelo plafonját, és próbáltam befogadni, és az agyamba égetni a látottakat. Ez van minden könyvben, TV-ben, filmeken, ott állok, ahol pápákat választanak több 100 éve, és ez felfoghatatlan. „B” nem igazán van elalélva Michelangelo-tól, tény, hogy az arányérzéke kicsit másabb mint Leonardo-é volt, akiért viszont Ő rajong, így Ő nem volt annyira hasra esve, mint én..:) Őrült biztonsági feltételek mellett eszetlen mennyiségű embertömeg, az őrök folyamatosan kiabálnak, hogy csendet kérnek és tilos fotózni. Nem vagyok rá büszke, de nem mehettem el innen fotó nélkül, így a hasamról felfelé irányítva a gépet vakon ellőttem néhány kattintást, olyan lesz, amilyen, nem érdekel, most nem fogadok szót. Különben sem vakuzott, és legfőképpen a vaku károsítja ezeket a képeket, nameg a rengeteg ember kilélegzett CO2-ja.
Vannak, akik képesek egy ilyen helyen hosszú órákig szemlélődni. Mi nem vagyunk ilyenek, végignézzük, befogadjuk, én még meg is hatódok, fejet hajtok a nagyság előtt, amit létrehoztak, de nem dekkolok egy ilyen helyen órákig, mert azzal nem lesz nagyobb az élmény, és egyébként sem lehet többet látni, mint ami ott van. Élveztem, hogy ott lehetek, hogy apu után én is láthattam mindezt, letaglóz a művészet, de tovább kell menni. Életre szóló élmény, és nekem sokat jelentett, de nagyon nagyon fárasztó ez tömény befogadás. „B” azon nem bírt túllépni, hogy milyen irdatlan értékeket halmoztak fel egy helyen, és belegondolt, hogy ezeket honnan és milyen „indokkal” hordták össze pápák, bíborosok, és társaik a középkorban, mert akkor volt jellemző ez a fajta „értékfelhalmozás”.
A kápolna után már csak lézengeni bírtunk, igaz már nem is volt sok hátra a múzeumból, de tényleg befogadhatatlan a rengeteg látnivaló. Még az ajándékboltos szekció is egy töményen freskókkal díszített folyosón volt. Szédelegve és hullafáradtan estünk ki a múzeumi részből, tény, hogy úgy van összeállítva, hogy egy percig se unatkozz. Még a kijárat is egy olyan csigalépcső lefelé (!!), ami domborművekkel vastagon díszített vaskorláttal is külön művészi élmény volt..:) A levegőn azért kicsit összeszedtük magunkat, konstatáltuk, hogy a sor azon része, ahova beállítottam reggel „B”-t, talán most ér be a pénztárakhoz, de mi akkor már a Szent Péter Bazilika felé vettük az irányt..:) A téren újabb sokk. Hatalmas, Bernini által tervezett szabályos ellipszis alakú téren a főbejárattal szembeni legtávolabbi ponton állt a sor vége… Jesszus… Ezt márpedig végig kell állni, mert ide ingyenes a belépés, itt nem lehet akciózni soron kívüliséggel, bár egy-két lángosképű pofátlan japán megpróbált elénk tuszakolódni a sorban, de „B”-vel már rutinból zártuk a szöget. „B” közben elküldött fotózni, ő meg vígan süttette magát a nappal a sorban, le is sült megint, ahogy szokott pillanatok alatt..:) Fene a szerencsés irháját..:) Én meg elkezdtem keresgélni azokat az érdekességeket, amit TV-ből, innen-onnan hallottam a térről. Pl. azt a fekete pontot a burkolatban, amire ha ráállsz, akkor a félelmetes 4 soros oszlopcsarnok a ponton állva minden a tér azon azonos oldalán csak egyetlen sor oszlopot láttat. A többi takarásban van..:) Nagyon fura, de jópofa szórakozás..:) A szökőkutak, a szobrok, a gyönyörű hangú harangok, a rengeteg pap és apáca, a fess kis svájci gárdisták, és egyebek, volt téma bőven. Közben a sor is haladt, mert 4 beléptetőkapun nyomták befelé a tömeget, így elég hamar letudtuk a sort, de azon belül már öltönyös biztonsági emberek küldték vissza azokat, akik miniben, vagy rövid gatyában, fedetlen vállal próbáltak bejutni, mert azt nem lehet.
A Bazlika szomszédságában vettük észre, hogy fel lehet menni a kupolába. Menjünk? Aha..:) kétféle jegy volt: egy darabig liftes, vagy csurig gyalog..:) „B”: menjünk gyalog. Egy francokat, Prágából tanulva addig megyünk lifttel, amíg csak lehet, majd onnan mászunk ha muszáj..:) Jó ötlet volt, ezt később „B” is beismerte..:) Az élmény viszont hatalmas…:))
Folyt.köv..:)
