Erdély No.2
Harmadnap a Gyilkos-tó, Békás szoros felé indultunk, az előző nap kimaradt Korond felé, mert én onnan csupor nélkül nem jöhetek haza..:) Aranyos nénikék árulgatják a családi fazekasműhely remekeit, tényleg csodákat, az egész falu ezzel foglalkozik. Sajna rengeteg gagyi vackot is árulgatnak a kis pavilonjaikban, ami kicsit lelombozó, de ettől függetlenül egy autentikusan szép kis kerámiával lettem gazdagabb, aztán usgyi tovább.
Meredek hegyek között, az isten háta mögött az egyik kanyarban találtunk egy erdélyi „Üvegtigris”-t, lángos sütő lakókocsit, ahol ebédeltünk fejenként 2-2 isteni fokhagymás-tejfölös-sajtos lángost, kis”B” mellette még benevezett egy csokisra is, ami állítólag tök finom..:) A hegytetőn, messze minden lakott vidéktől megálltunk kicsit pihenni, nézelődni, majd arra kaptuk fel a fejünket, hogy csilingel valami az erdőben. Mi a fene ez? Egyre közelebbről hallatszott, mondjuk nem gondoltuk, hogy egy medve lesz kezében a karácsonyi csengettyűvel, de arra sem számítottunk, hogy a hatalmas fenyőfák közül előbóklászik egy darab tehén nyakában egy kisebb kolomppal…:D:D:D Mint mondtam, közel-távol lakott helyet, házat nem láttunk, a fene tudja, kié volt az állat, és hogyan keveredett oda, de rohadtul nem zavartatta magát, békésen legelészett, meg rakosgatta az aknáit..:D
A Gyilkos tóról azt hittem, valami őskori képződmény, a benne ácsorgó famaradványok is valami ősrégi dolgok, mint Bükkábrányban a mocsári ciprusok, így kisebb csalódás volt megtudni, hogy alig 200 éves az egész, és egy földrengés következménye. Tele volt vadkacsákkal, akikkel viszont „B”-közép („B” középső csemetéje, a nagyobbik leányzó) kellemesen eltársalgott, és még hallgattak is rá. Lassan elhisszük, hogy érti az állatok nyelvét..:) Mivel közel van a Békás szoros, így gyalog indultunk el, de egy jókora és meredek lefelé tartó szerpentint nem voltam hajlandó gyalog véghez vinni, így a legkisebbel visszamentünk a kocsiért, és megelőzve „B”-éket, előre zúztunk a hatalmas sziklák alkotta átjáróig, amihez hasonlót még sosem láttam. Tényleg lenyűgöző, ahogy az útikönyvben olvastam, 1000 méter feletti sziklák között éppenhogy két autónyi helyen lehet elférni, közlekedni, sétálni, persze itt is tele vackokat áruló pavilonokkal, meg kirándulókkal, de azért akadt két sziklamászó is, akiket kisebb tömeg bámult, miként birkóznak meg a szinte függőleges falakkal. „B” meg két nagyobb gyerkőc is lemásztak egy nyaktörő helyen a Békás patakhoz, a víz levert tőle, de szerencsére épp bőrrel megúszták. Ez a hely tetszett a legjobban az egész útban..:) Visszafelé más irányban mentünk, Zeteváralja felé kerülve, szép kis út, nameg egy jókora víztározó a hegyek között. Errefelé is találtunk gombaárusokat, így vettünk is pár vargányát, meg egy jókora pohár áfonyát, „B”-ék teljesen le voltak döbbenve az árus cigány srácon, milyen nyugodt volt a hangja, és milyen szépen beszélte a magyart.
Este sütöttünk is egy hatalmas adag gombás tojásrántottát, isteni volt, bár arra számítottunk, hogy az erdei gombának sokkal aromásabb íze lesz, de alapjáraton nem tűnt túl különlegesnek, ettől függetlenül istenit vacsiztunk belőle..:)
Kedden Segesvárra mentünk, amiről azt hittem, ez is magyar város, de nem, mert szász. Nem is nagyon beszéltek magyarul, pedig azt gondoltuk, hogy ahol Petőfi elhagyta ezt a világot, csak van némi magyar vonatkozás, de szinte semmi. Szép középkori városrészben bóklásztunk, megmásztuk az óratornyot, a környező utcácskákat, megnéztük az egyetlne Drakulára utaló emléket, a házat, ahol történetesen Vlad Tepes, akiről a Drakula-legenda szólt, született, és megmásztunk egy irdatlan hosszú, viszont az 1600 években épült, és azóta is „működő” lépcsősort, a Diáklépcsőt, amitől „B”-ék majdnem kiköpték a lelküket, majd közölte velem, hogy nekem biztos volt zerge a családomban, mert a legkisebbel viszonylag egész gyorsan lezavartuk:) Annyira belefáradtunk a sok mászkálásba, hogy a Petőfi emlékházra nem maradt erőnk.
Szerdán nyakunkba vettük a térképet, és irány Brassó, mert fejünkbe vettük, hogy mi a Drakula-várat is meg szeretnénk nézni, ami viszont nem volt közel, de ráértünk:) Útközben találtunk egy kis tisztáson két nagyobb lovat, meg egy kiscsikót, békésen legelésztek..:) Mondanom sem kell, a két lányt nem lehetett visszatartani attól, hogy ne álljunk meg, és ne menjenek oda megsimogatni őket, szerencsére tényleg tök békés és jámbor jószágok voltak, a csajszik meg boldogok..:)
Brassó is szász város, nagyon szép, kicsit Krakkóra emlékeztet, tele túristákkal, a tereken teraszokkal, kávézókkal, kellemes hangulattal. Innen már nem volt messze Brad vára, amiről a legenda úgy szól, ez az a bizonyos Drakula-kastély. Aztán elolvastam az útikönyvet, amiből kiderült: semmi köze a legendához sem, a sok hülye amerikai találta ki, hogy ez AZ a kastély. Kicsit lelombozó infó volt, viszont a kastély tényleg bűbáj, egy szikla tetején, vadregényes, zegzugos, baromira aranyos hely, kiderült, valójában az egyik román királyné kedvenc kastélya volt.
Hazafelé megint más irányban mentünk, a térképen kiszúrva egy viszonylag jobb minőségű útnak jelzett vonalon, mondván arra szép magas hegyek is vannak. No, se hegyek, néhol utak sem!! Én még az életben ilyen borzalmas minőségű úttal nem találkoztam, és nem ám pár kilométeren, hanem egész hosszú távon egyszerűen lépésben sem lehetett autózni, és nem túlzok azzal, hogy volt nem egy szakasz, ahol ténylegesen nem volt út, csak a helye. Egy helyen láttunk olyat is, hogy egy teherautó kaviccsal megrakott vontatója alatt szakadt be az aszfalt, amit ki sem tudtak onnan húzni, és egyszerűen otthagyták az út szélén a beszakadt vontatót, rajta a tonnányi kaviccsal. Azt hittük, sosem érünk haza, iszonyúan lepusztult falvakon keresztül bóklásztunk, ahol elég érdekesen néztek ránk a lakosok, mit keresünk mi arrafelé. Az alig 150 km-es utat laza 3 óra alatt tettük meg, ritka eset volt, ha hármasba lehetett kapcsolni a kocsit, és még sosem vágytunk annyira arra, hogy hazaérjünk, mint akkor..:))))) Az altatással megint nem voltak problémák..:)
Az utolsó teljes napunkat megint otthon töltöttük, azt terveztük, hogy húst sütünk a kerti sütőben, meg összeszedjük az erőnket a másnapi hazaúthoz. Ismét beszereztünk egy hatalmas adag erdei gombát, most éppen rókagombát, egy vödörnyi áfonyát, amikből ajándékba is hoztunk haza, de maradt vacsira is megint gombás rántottához..:) Pár nappal előbb egyik hajnalban „B” kint cigizett-kávézott a teraszon, amikor is megjelent a semmiből egy nagyon szép cirmos kismacska, szájában egy döglött egérrel..:) Amikor azonban az egér nem mutatott hajlandóságot arra, hogy játékba bocsátkozzon a macsekkal, az inkább hízelgett egy sort B”-nek, majd az egeret a terasz közepén hagyva, ment az útjára. Később még előkerült, a lányok nagy örömére, így lehetett macskát dögönyözni, meg sült hússal etetni, bár elég öntörvényű kis jószág volt, amiből azt gondoltuk, hogy a maga ura, gazdi nélkül..:) Ennek ellenére azért alaposan kiélvezte a vendégség előnyeit, a gyerekek meg jól elvoltak vele..:)
Utolsó délután ránk szakadt az ég egy hatalmas vihar képében, amit képesek voltunk a teraszon ülve élvezni, ahogy a fenyőerdők felett kavargott az egész..:) Nagyon izgi volt, de a két leányzó nem élvezte annyira, mert zsigerből rettegnek a vihartól, meg a dörgés-villámlástól, ellenben egy ideig hősiesen kitartottak a teraszon ők is..:D Mígnem egy hatalmas villámtól „B”-középke annyira megijedt, hogy hátán a takaróval, fülét befogva, válla közé kapva a nyakát, becsukott szemmel, magas térdemelésekkel körbe-körbe ugrálva a terasz közepén, visítozott, hogy hova bújjak, hova bújjak, szegény annyira vicces volt, hogy halálra röhögtük magunkat, pedig tényleg nagyon félt szegényke..:D Ráadásul az egyik villám a közelben csapott le, ami akkorát dörrent,hogy beriasztotta a házat, amit meg nem tudtunk kikapcsolni, a háziakat nem tudtuk elérni mobilon, így ott ültünk az erdő közepén, szakadó esőben, egy szirénázó ház teraszán, és vártuk, hátha jönnek a rendőrök, és visznek minket, mint betörőket..:))) Aztán idővel a riasztó elhallgatott, az eső még esett egy darabig, alaposan felduzzasztva a ház előtt zúgó patakot, „B” legnagyobb örömére, aki képes volt 5 percenként lemenni a patakhoz megnézni a vízállást..:) Tényleg fura volt, hogy pillanatok alatt hatalmasra duzzadt a víz, irdatlan sodrással vitt mindent, ami az útjába került, és bár nem öntött ki, de meglehetősen izgi látvány volt. Estére csillapodott alább kissé, alaposan lehűtötte a levegőt, így utoljára még egy jót aludtunk, majd másnap reggel összepakolásztunk, elköszöntünk a nagyon kedves házigazdáinktól, meg a kismacskától, ökörszemektől, és ismét más útvonalon, Arad felé elindultunk haza.
Hát mit ne mondjak, Arad sem a legszebb hely a földön, és megint ahhoz képest, hogy a 13 vértanú városa, semmi utalás erre, csak betonkolosszusok, egyedül a vasútállomás épülete, ami szép. Jó volt hazaérni, igaz baromi fáradtak voltunk, és este volt, mire megérkeztünk, de mindig jó hazaérni..:) Erdély jó volt, valóban látni kellett, lehetett volna több program, meg látnivaló is, de ennyi fért bele. Voltak nagyon jó dolgok, és voltak kevésbé jó dolgok, ami tagadhatatlan, de ez annak ellenére, hogy nem írok róla, nem léphetem át. Ezt mi tudjuk, mi is oldjuk meg, ennyi szót érdemel, nem többet.
Itthon még a hétvégén lehetett pihenni, vasárnap azonban jöttem vissza, kemény egy hetet dolgozni, hogy utána megint eltűnjek két hét szabira. Több okból kifolyólag lemondtam a két hétből az első heti Balatont, nem is jött ki jól a lépés, meg nem most és nem ekkor volt a helye egy újabb utazásnak, amit végül nem is bántuk meg, mert nem volt valami jó idő sem. Az egy hetes munkahetem rettenet volt, azt hittem nem élem túl, hétvégén jött Peti-Nóra keresztelője is, amire egyedül mentem, mert „B” nem tudott jönni.
Öcskösék nem akartak nagy felhajtást, legyen meg a ceremónia, utána kis családi összeröffenés a kertben Nóra szülinapi köszöntésével összekötve, de azért így is volt nagy főzőcskézés, meg tortasütés, kiöltözés:) Én, mint kétszeres leendő keresztanya, álltam a pap előtt, kezemben Peti keze, anyjuk karjában Nóra, mellettünk még két család a szintén keresztelésre váró gyerekeikkel..:) Tartottunk tőle, hogy Nóra majd elhajtja a papot lazán, hogy „hess innen csúnya bácsi”, de meglepő módon olyan csodásan viselkedett a két kicsi, hogy le a kalappal:) És Ők voltak a legcsinibbek is, Peti mint egy kis gróf, hosszúnadrág-mellényke, ing-nyakkendő, nagyon kis elegáns volt, Nórának meg anyu csináltatott kis hófehér ruhácskát, fehér szandival, fehér zoknival, haja két oldalt csurkába fogva, mint valami vadóc kis angyalka..:) Kellő módon meg is volt illetődve mindkettő, de szerencsére nem is tartott sokáig az egész..:) Utána kellemes kis kerti ebéd, Nórának katicabogaras torta, déltuán jöttem vissza Pestre, másnap még dolgom volt a TB-nél, (válás után12 évvel végre lecseréltettem a TB kártyámat, amin még a férjezett nevem volt..:), aztán délután nekivágtam Orosházának, hogy két hétig ne is kerüljek munkaközelbe..:)
