Ezer éve nem írtam… Ezer év alatt pedig rengeteg minden történik. Jó is, rossz is… Nekünk mindkettőből kijutott bőven, így meglehetősen széles spektrumban léteztünk az elmúlt hetekben…Megjártuk a csúcsokat is, de a pokol legmélyebb bugyraiban is fuldokoltunk… Nem akarok részleteket, azt mi ketten tudjuk, másra meg nem tartozik…Így csak a jó dolgokról akarok írni…
Ott hagytam abba, hogy kis „B” szülinapi ajándékát titkoltuk ezerrel, nameg bedöglött a kocsi egy róka jóvoltából… A szülinapi ajándék egy osztrák raftingtúra volt, amire eredetileg csak ketten akartunk menni, de mivel én egyetlen hideg vizű témába bele nem dugom a lábam, így kitaláltuk, vigyük kis „B”-t is, legyen ez az ajándék, ellesznek ők ketten a vízen szépen, én meg vihogok majd a legújabb neoprén divaton, ahogy áll majd rajtuk..:) Jómagam harmadszor voltam részese ennek, mint szárazföldi patkány, „B”-ék még szüzek voltak a témában, így csak remélni mertem, hogy tetszeni fog nekik a vadvíz.. A kocsi azonban alaposan keresztbetette az egészet, az, hogy forrt a víz, nem tette túl biztonságossá az indulást. Így maradt a szervízben, mi pedig kölcsönkértük „B” apukájának kocsiját, ami azonban benzines, de legalább gurult, és biztonságos volt. A megbeszéltek szerint Ferike barátom és egy kisebb női társaság becsatlakozik hozzánk péntek délután, mikor végzek a melóval, és együtt megyünk neki az osztrák hegyeknek. A csajokkal 5 perc alatt megértettem, hogy titkos a küldetés, a pasik azonban mindezt 5 perc alatt elkotyogták, így már Budaörsön kiderült, mi az ajándék, és az uticél, ami miatt kicsit morcos voltam, de legalább láttam kis „B”-n hogy tényleg meglepődött és örül..:) Tikokról ennyit, irány Lassing, útba ejtve a győri TESCO-t, meg egy vacsorát abban az osztrák étteremben, ahol mindig eszünk ilyenkor, és ahol „B” kiakasztotta a pincércsajt, amikor 500 eurós bankjeggyel akart fizetni..:) A csajnak fennakadt a szeme, hogy most mi lesz, mert mint Ausztriában dolgozó Zsoltika haverunktól megtudtuk, 500 euróst még Ő sem látott egyben az elmúlt két évben, és az osztrákok sem igazán, mert ez nem nagyon fordul elő közkézen, max banki forgalomban. Így viszont maradt a kártyás fizetés, meg a fejtörés, hogy hol is fogjuk tudni felváltani az 500-ast, ha ez ekkora gond..
Késő este, sötétben érkeztünk a szállásra, ami nem az előző két verzió volt, hanem egy teljesen más, azonban a sötétség miatt csak annyit láttunk belőle, amennyit a ház engedett, az viszont kellemes volt. Elosztottuk a ágyakat, hajnali 2-ig vihogtunk becsiccsentve a többiekkel, és én örültem, hogy „B” jól érzi magát a barátaimmal, kis „B” bár kicsit visszafogottabb volt, azért talán ő sem érezte rosszul magát, szóval jól indult az egész..:)
Reggel fél 8-kor ébresztő, persze a többiek még javában aludtak, mikor „B” megkutyulta első kávéját, de én se tudtam tovább aludni. Kimentünk a ház elé a teraszra, és földbe gyökerezett a lábunk, mert ilyen látvány még egyik túrán sem fogadott, mint itt, és én azt mondtam: nem megyek haza, itt maradok, és letelepszem, mert ilyen hely nincs még egy az tuti..:) Körben hegyek, kristálytiszta levegő, a házunk egy völgyben, lehetetlenül zöld minden, a kerítés alatt zúgó patak, a kertben két pisztráng nevelde vadkacsákkal, és körben fenyvesek, és még a kertitörpe is ízléses volt, ami nálam nagy szó… Az osztrákok különösen értenek hozzá, hogy kell maximálisan együtt élni a saját környezetükkel úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. És a hihetetlen nyugalom… Nem bírtunk betelni vele..
Aztán a népek is összekapták magukat, egy másik tanyán reggelit kaptunk, majd következett a túravezetőktől kapott oktatás. Mivel én már harmadszor hallgattam végig, nagyjából tudtam, mi vár a két emberkémre, de kis „B”-n láttam némi feszkót, míg az apja teljes erőbedobással készült a hideg vízre, pedig Ő volt a nehezebb eset a vasalt lábával, amit nem lehet 90 foknál jobban behajlítani, ami egy raftingcsónakban nem túl szerencsés. És eldöntötték: márpedig Ők egy csónakban akarnak nekivágni… Páran belekotyogtunk, hogy ezt nem kéne, mert két szűz egy csónakban még akár veszélyes is lehet, de majd Ők megoldják.. OK… Mondjuk első körben kapásból kifordítva vették fel a neoprén szerkót, nem kis derültségre, így kétszer szenvedtek meg a felhúzásával, ami cipőkanál, meg vazelin nélkül nem is olyan egyszerű….:))) Aztán kocsiba be, indulópontra le, jó messzire, ahol még én sem voltam, nameg elvinni a mikrobuszt a végpontra, onnan visszahozni a túravezető srácot, szóval nekem is kijutott a kocsikázásból…
Addigra a két „B” a többiekkel együtt megbarátkozott a jéghideg alpesi patak vizével, nekem elég a lábujjamat beledugni, hogy sose akarjak raftingolni..:) Csónakok vízre, két ’B’-m bele, evező, indulás. Én a kocsival, meg a többi szárazföldivel indulás az első pihenőhöz, alig értünk oda már jöttek is… Láttam, valami nem sima… Ezek ketten mint két viharvert hajótörött, vonszolták ki magukat a partra, ahol lerogytak, és azonnal közölték: ezt soha többet… Jesszus… Mitől lettek így letörve, mi az ami nem jött be nekik egy olyan dologban, amit még gyerekek is végigcsinálnak, hiszen nem egy csoport nyomult a vízen, ahol 8-10 éves srácok is ültek a csónakban, mi történhetett?? Eddig még mindenki csak áradozott erről, ezek meg itt ki vannak borulva… Kiderült, az első 10 méteren 3x borultak, egyszer „B”-t neki is vágta a sodrás egy sziklának, alaposan bezúzta vele a bordáit, ettől meg kis „B” ijedt halálra, szóval a pánik szélén álltak, mire valamelyik túravezetőnek eszébe jutott szétültetni Őket, mint a suliban.::) Így jártak a két kezdő egy csónakban felállással, de miután kaptak két tapasztaltabb társat, már ment minden, mint a karikacsapás, bár engem a frász tört ki attól, hogy basszus, egy nagy élményt akartam ajándékozni, és nem jön be..:( De aztán a második pihenőnél már vigyorogtak, na akkor megnyugodtam, hogy csak nincs akkora probléma, „B” még egy 6 méteres magasságban lógó hídmaradványról is le mert ugrani, bár végigfutott az agyamon mi lesz, ha a vízbe érkezés feltolja a lábát a nyakába, de nem lett semmi baj, én meg megnyugodtam, hogy lesz ebből még nagy szerelem..:) Lett is..:) A végpontnál már úgy jöttek ki a vízből, hogy annak ellenére, hogy csak szombaton terveztünk egy napos evezést, mennének vasárnap is, annyira belejöttek, és meg örültem ezerrel, hogy mégiscsak jól sült el a szülinapi ajándék, kis „B” nem is győzte köszöngetni.:)
Este a túravezetőktől isteni babgulyásvacsit kaptunk, hosszú asztalokon a fák árnyékában, fantasztikus panorámával, tehenekkel a hegyoldalban, jó társasággal, jó hangulattal, kiborított levesestányérokkal, és bokorról szedegetett ribizlivel…:) Sötétedés után még üldögéltünk a szállás teraszán, etetgettünk egy, a sziklakertből előbújó kisegeret, és jókat röhögtünk a vadkacsák nem kicsit szexuális indíttatású és vad hápogással tarkított rohangászásán a pisztrángos partján.
Reggel már rutinból reggeli, beöltözés, indulás, indulópont, végpont, vissza autó, vízre szállás, első pihenőnél randi.. Na, ott kénytelen voltam átgázolni a jéghideg patakokon (több is volt), mert nem ott kötöttek ki ahol én vártam őket, hanem picit feljebb, így kénytelen voltam kékre fagyasztani a lábaimat, viszont vissza már csónakban vittek, így elmondhatom: 5 perc erejéig én is vízre szálltam.:) „B” mindenáron meg akart ölelgetni a jéghideg ruhájában, amit kategorikus, de annál szeretetteljesebb „hozzám ne érj” mondattal utasítottam vissza, mire a többiek persze jót röhögtek, hogy, na dúl a szerelem.:) Pedig dúlt ám, de rendesen..:) Elmentem a végpontig, bevártam őket, a két, élményektől ájult emberkémet, és örültem, hogy örülnek. A fene akart hazajönni, ezzel mindig megszenvedek, mert ott baromira tudnék élni, a hegyek között, abban a megnyugtató, mégsem merev rendben, amiről süt a harmónia… De haza kellett jönni, várt még egy hét meló az erdélyi túra előtt, de ez a hétvége eddig mindent vitt.. És annak ellenére, hogy a kocsi megadta magát, és meglehetősen sokáig nem lett még jó, az eddigi életem legboldogabb hetét tudtam akkor magam mögött a szigetvárról éjszaka érkező és mellém bújó „B”-vel kezdve a raftingról való hazaérkezésig… Mindenkinek azt kívánom: egyszer az életben legyen legalább egy hasonló hete… Sajna, tudom, mennyire keveseknek adatik ez meg, és már azt is: mennyire sérülékeny tud lenni ez az állapot…
Folyt.köv..:)
