Baromira nincs kedvem dolgozni.. Semmihez sincs kedvem... Nagy valószínűséggel az elmúlt hónapok (évek?) esztelen hajtásába teljesen belefáradtam, és kiégtem... Az sem motívál, hogy viszonylag jó a fizetésem, de mindent megtesznek azért, hogy ne kapjam meg a teljes bért, hiszen annak egy része mozgóbér, ami legtöbbször szubjektív ítélet kérdése. És a vezetők fantáziája határtalan annak érdekében, hogy bért spóroljanak meg a cégnek. Mindehhez társul a lassan állandósuló kötelező túlóra, a szinte minden napra kijutó, és leggyakrabban ész nélküli „kötelező, mert ha nem így csinálod, akkor fuccs a 100 %-odnak" frázisok, amiből nemhogy motíváció nem marad az emberben, hanem egy idő után leszarja az egészet... És mint írtam, legtöbbször olyan dolgok miatt vonnak le, aminek semmi de semmi értelme, de ki kell találni valamit, amivel kezüket széttartva nyugodt szívvel mondhassák azt: mi megmondtuk, nem csináltátok, nincs fizu.. Az, hogy figya, jól csináltál valamit, ezért kapsz plusz 2%-ot, az nem. Sajna rossz a pedagógia, pedig ezzel többre menne a társaság, bár mondjuk már az sem hat meg, hogy szót emeljek, mint egyszemélyes szakszervezet, ahogy eddig azért mertem ugatni, most viszont hidegen hagy.. Tény: kiégés, semmi kétség... Alig várom a nap végét, ami közelebb hozza a hétvégét, és azzal együtt „B"-t is. És persze pont ilyenkor megy csigaléptekben a munkaidő, és vele együtt a hét is. Bezzeg a hétvége... Az csak annyi, mint egy pillanat, hiszen majd két napba próbálunk bezsúfolni mindent, amit egész héten nem tehetünk meg...
Néha már nekem van lelkifurdalásom, úgy érzem, én vagyok a hibás, mert 200 km van köztünk, és nem sokat tudok tenni egyelőre azért, hogy ez változzon... Jár az agyam, egész álló nap azon töröm a fejem, hogyan lehetne ezt megoldani úgy, hogy nyakunkon a válság, „B" házát lehetetlen eladni, kintlévőségei vannak, ami csak azt nem zavarja, aki tartozik neki, munkalehetőségek sehol, hogy valami hasonlót, de mobilabbat találjak, mint ez, feladni biztonságos háttér nélkül nem merem, sőt őrültség lenne, így mindketten vívjuk a magunk harcait... Egyedül... „B"-nek ehhez még betársul a gyerek ellátása, spékelve egy lassan egy hónapos csatával, amit a cigiről való leszokással vív. Minden elismerésem. Szegényem olykor egész jól viseli, de olykor határtalanul ideges, a texas-i láncfűrészes gyilkos kedélyállapota hozzá képest csendes ötórai teadélután...
OK, hozzáteszem, hogy mindehhez a depis hangulathoz valószínűleg hozzájárul az is, hogy a tavasz végképp nem akar kitörni, a nyári szabik egyelőre rohadt messzinek tűnnek, és hihetetlenül el vagyunk fáradva. Múltkor „B" 130-nál elaludt az autópályán, arra riadt fel, hogy az elválasztó korlát mellett húz a füvön.. Isteni szerencse, hogy nem lett belőle komolyabb galiba. Ettől függetlenül a víz kivert... Mindezekhez még kitört rajtunk a családomtól összenyalt vírus, „B" két hete, én több mint egy hete masszívan, izomból köhögünk, szakad szét a torkunk, és szűnni az istennek sem akar. A legkisebb gyereken hányásos-lázas móka tört ki, emiatt a múlt héten a doktornő a biztonság kedvéért beutalta a kórházba, mondván nehogy kiszáradjon. A kórház meg kapva kapott rajta, így hétvégére sem engedték ki, „B" szerint mert így több pénzt tudnak lehúzni a TB-ről, holott a gyerek már péntekre teljesen jól volt. Akár otthon is lehetett volna gyógyszerezni, meg itatni.
És közben ezerrel zajlik is minden.. Április legvégén anyuéknál voltunk, „B" osztálybulizott, és a legkisebb gyerkőccel meg anyuékkal Peti szülinapi kertipartiján vártuk a másnapos atyát..:) A legkisebb is itt lett felköszöntve, mert egy napon születtek Petivel..:) Pillanatok alatt egymásra is találtak, mentek cicát, meg kutyát ajnározni a szomszédba, egész jól elvolt a két gyerek. Ezt követő héten tört ki „B"-n a köhögőfrász, hétvégén a Fertő-tóhoz készültünk kollégákkal, hát az utsó pillanatig kérdéses volt, hogy el tudunk-e indulni. Aztán végülis csak nekiduráltuk magunkat, teljesen jó kis hétvége kerekedett belőle, miután megjegyeztem, hogy ez a Fertő milyen lapos, és miután „B" észhez tért a nagy vihogásból, hogy miként lehetek olyan hülye, hogy egy tóról feltételezem, hogy az nem lapos, jeleztem, hogy nem a vízre értettem, hanem nekem a hegyek hiányoznak a partról.. Úgy mint a Balaton, meg a Duna mellett ott vannak a hegyek, de a Fertő lapos volt, mint a deszka... Sajna éjszakánként „B" szegény eléggé köhögött, hajnalban mocorgott, így nem sokat pihentünk, ráadásul társaságban ezt nem is nagyon lehet. Szombaton délután össznépileg elmentünk vacsizni, utána még elcibáltam szegényemet az évek óta nem látott barátnőmhöz, aki már nagyon várt minket, szóval csórikám már a 2. hétvégén nem pihent semmit... Ennek, meg a betegségnek volt a következménye az autópályán elalvás... Viszont mindenki, aki most megismerte a társaságomból, egyszemélyben imádja, nekem meg dagad a mellem a büszkeségtől..:)
Sajna múlt hétre rajtam is kitört a köhögéses franc, múlt hétfőn még hőemelkedésem is volt, ami nálam egyenlő a nagyhalállal, mert 10 évben egyszer vagyok lázas. A csontjaim szét akartak szakadni és még a hajam is fájt, pedig csak 37,6 fok voltam, mi lett volna, ha történetesen tényleg lázas vagyok? Ott pusztulok meg. Ráadásul semmilyen gyógyszer nem segít, hiába no, masszív a vírus, és gyenge az ember. Most hétvégén én mentem Orosházára, az otthon lévő 6 emberből 3 masszívan fuldoklott, mert középső leányka barátja is haldoklott, úgyhogy szép kis társaság voltunk.::) Éjjel vagy mi ketten nyomtuk sztereóban, vagy a másik szobában Ricsi akart megszakadni a köhögéstől.. Sajna szerintem a többiek sem fogják megúszni.. Kizárt ebben a fertőtömegben, amit hétvégén a körzetbe nyomtunk, mindezek mellett ugye a legkisebb meg a kórházban.. Lehet ott volt a legjobb helyen szegény, nem köhögtük rá a sok bacit...
Kolléganőm férje meghalt.. Pénteken délben hívták fel, hogy menjen haza, mert a férjére rádőlt a fa, aminek a kivágásával foglalkozott, és nem élte túl.. Le is döbbent az egész osztály, csak néztük hitetlenül, hogy jesszus, ez milyen durva... Reggel még beszélgetsz a másikkal, kávét főzöl neki, tervezitek a hétvégét, és délben jön egy telefon.. Kolléganőm ott maradt fiatalon (nálam fiatalabb), két viszonylag már nagy fiúgyerekkel, egy kertes ház minden nyűgével és egyetlen keresettel- egyedül.... És ilyenkor az ember mindig beleretten, hogy basszus, ennyi...:(
