Hétfő... Rohadtul nincs kedvem semmihez, dolgozni pláne... Különösen mikor még tesznek is róla, hogy szar kedvem legyen...
Imádom az olyan embereket, akik látatlanban, ismeretlenül, részinfók alapján ítélik meg az én (!!!) kapcsolatomat „B"-vel, és kárognak, hogy Ők már látják a végét.. Most tök mindegy, ki és milyen formában kapirgálja a dolgokat, a lényeg, hogy kapirgálja... Piszok módon felhúztam magam ezen. Milyen alapon ugatnak bele a dolgomba?? Milyen alapon alkotnak véleményt, pláne szabnak határidőket úgy, hogy sem gőzük, sem közük nincs ahhoz, én kit és miért választottam, kit szeretek, hogyan élem meg, és hogyan élek benne, annak minden szépségével, és problémáival együtt, immáron két éve. Az dühít a legjobban, hogy olyan valaki „akar nekem jót" (persze), aki, mióta ismerem, egyetlen épeszű kapcsolatot nem volt képes felmutatni. Éppen elegen akarják a vesztünket körön kívül (legalábbis az én körömön kívül), amiket tudnom kell intelligensen és kellő mértékű diplomáciával kezelni, kurvára nem hiányzik, hogy a saját baráti (??) körömből kezdjen neki valaki megingatni az alapjaimat. Mondom, pláne olyan ember, aki még alapot sem tud felmutatni, nemhogy felépítményt...
Joggal mondhatnák okos emberek, hogy akkor miért pont ezen húzom fel magam, hiszen józan ésszel élve egyszerűen le kellene pöckölnöm magamról az ilyesmit.... Leginkább azért vagyok dühös, mert értetlenül állok a dolgok előtt.. Mi a francot akar az illető elérni azzal, hogy fúr? Miért hiszi egyáltalán azt, hogy nekem ettől jobb lesz? Miért akar nekem „jó" címszó alatt rosszat? Sosem ártottam neki, ezek után sem fogok, szimplán annyit léptem rá, hogy visszavágtam a választ, miszerint jobban teszi, ha nem kezdi meg a kapcsolatomat, és ha jót kíván nekem, akkor lesz szíves valóban a NEKEM jót kívánni, ami viszont köszönőviszonyban sincs azzal, amibe belekezdett... Ha valaki a barátomnak vallja magát, mi abban neki a jó, ha nekem rosszat tesz vele? Eszemben sincs a kapcsolatomban kételkedni, legfőképpen „B"-ben nincs, 2 év alatt mindketten tettünk le annyit ezért, meg feccöltünk bele rohadt sok érzelmet, energiát, megoldásokat, kompromisszumokat mindkét (!!) oldalról, azért, hogy ott tartsunk, ahol tartunk. 40 feletti értelmes, normális emberek vagyunk, pontosan el tudjuk dönteni, hogy mire van szükségünk és mit akarunk. Nem vagyunk már gyerekek, akiknek meg kell mondani, hogy mi lesz, hogy lesz. Ha valaki ezt utánunk csinálja, és úgy csinálja utánunk, ahogy mi, akiknek az elmúlt baromira nem egyszerű két évünk után is vannak nem kis tartalékai ahhoz, hogy feltöltse a másikat, támogassa, szeresse, megnyugtassa, annak érdekében, hogy haladjunk előre, és úgy haladjunk, hogy az nemcsak nekünk, de másoknak is jó legyen, na azelőtt megemelem a kalapom. És sok sikert fogok kívánni, és nem pedig károgni a végen...
Lepöckölöm én, nem erről van szó... Csak az embertől esik rosszul... Jellemző rám, hogy időnként kiselejtezek egyeseket magam körül, és a legtöbben saját maguk tesznek róla, hogy a kukába kerüljenek.. Szar érzés, de muszáj meglépni, én ilyen embereket nem akarok magam körül tudni... Utálok csalódni....
Egyébként a hétvégén tök klassz volt, és nem trompfként a fentiekre, hanem mert valóban így van: „B"-nél figyelmesebb pasi a földön nincs.. Tökéjre fejlesztette a marhahúsleves-főzési tudományát, aminek az a titka, hogy a husit, és a velős csontot reggel 8 körül odateszi főni. Igenám, de a csontot szét kell darabolni, ami nem kicsi zaj.. Ő ezt előző nap megteszi, hogy ne reggel zajongjon, mikor én hajlamos vagyok 9-ig húzni a lóbőrt. Namármost: hány olyan pasi van, aki isteni marhahúslevest főz a családjának? Hány olyan pasi van, aki odafigyel arra, hogy reggel ne ébresszen fel? Hány olyan pasi van, aki egyáltalán odateszi a levest a párja helyett? Nekem már csak a második fogást kell összeraknom, ami hihetetlen segítség, mert így egyikünk sem tölti a konyhában a fél életét... „B" megbeszélte legnagyobb fiacskájával, hogy a vasárnapi zenekari próbát (a tetőtérben szoktak alkotni a barátaival, a szomszédok nem kis örömére..:)) se kezdjék el reggel 9 előtt, mert hagy aludjak... Amikor Ő a szokásos hajnali körei (5-6 órakor ébredés, két bögre kávé, x darab cigi, pár óra munka) után képes visszabújni mellém az ágyba 9-kor, hogy lustizzunk még fél 11-ig, és megkérdezi, hogy kérek-e kávét az ágyba, na az a pasi főnyeremény... Aki pontosan emlékszik arra, hogy két éve szeptember 12.-én akadtam rá a neten, és a legelső kérdésem hozzá az volt, hogy „...Te tényleg 43 éves vagy?..." Ugyanis drágám mesélte, hogy Ő már látott engem korábban, és tetszettem is neki, csak mivel az adatlapomon 38 év volt a legfelső korhatár pasikat illetőleg, így Ő ezt magára nézve szigorúan betartotta, és nem kezdeményezett... Szegényt azóta is cukkolom ezzel, mert talán Ő volt az egyetlen, aki ezt figyelembe vette, hiszen a neten kódorgó pasik tojnak arra, hogy mik a paraméterek, a 19 éve taknyostól kezdve a nagyapákig próbálkoztak, hiába írtam vissza nekik, hogy tanuljanak már meg olvasni, és esetleg szöveget értelmezni. Így „B" esetében nekem kellett eldobni a paraméterkönyvet, de hát a szabályok engem tekintve is azért vannak, hogy fel lehessen rúgni őket. És „B"-ért fel kellett rúgnom őket, és bejött. Kockázat nélkül nincs nyereség.. De eszembe sem jutott volna, hogy emlékezni fog a dátumra, és az akkori mondataimra.. Hihetetlenül jól esett.. Mázlista vagyok, hogy akkor és ott voltam, ahol Ő, és beleszaladtam. Az első lépést én tettem, a többihez Ő rakta hozzá magát.. Mert nekem sosem kellett mást adnom magamon kívül. És nem győzök elág hálás lenni azért, hogy itthon tartott.. Mert ha Ő akkor nem lép be a képbe, már elmentem volna abból az országból, ahol évek óta képtelenség volt egy tisztaszívű, érző, és végtelenül jó embert találni... Társnak...
Képes a mai napig megviccelni, általában a legspontánabb helyzeteket használja ki, pl. mikor szombaton egy hihetetlenül szar mozi (Becstelen Briganty-k, lö Tarantino) után beültem a kocsiba, míg Ő elszívta a cigijét, és rám zárta az ajtót, aztán azt figyelte, én milyen hülyén nézek körbe-körbe, hogy most akkor mi van a kocsival..:) És tudja, hogy az ilyesmin sosem sértődök meg, hanem vele együtt röhögök, ezt már az elején letesztelte a kocsirádiós poénjával, amit most nem részletezek, de azóta is ezen vihog..:) Köszönhetően a kormányon található hangerőszabályozónak..:))
Szombat éjjel legnagyobb kölök kicsit felöntött a garatra (22 éves felnőtt ember, megteheti) Alvin és a Mókusok koncerten, így hangyányit víg kedéllyel esett haza éjfél tájban, és az első lépése az volt, hogy egy óvatlan, vagy koordinálatlan mozdulattal a földre küldte a 10 literes zománcozott, orosz eredetű levesfőző fazekat..:) Namármost elképzelhető, hogy mindez a padlólappal burkolt meglehetősen tágas, ettől kicsit visszhangzó konyhában előadva konkrétan a város végi temetőből a holtakat kiugrasztotta a sírból, engem meg sem rettentett..:) Ugyanis én még nem aludtam, és hallottam, ahogy megindul a fazék a mosogatóból, és tudtam: ebből zuhanás és következtében bazi nagy csörömpölés lesz.. „B" viszont szegényem már aludt, így Ő egy röpke szívinfarktus kíséretében félálomban kiugrott az ágyból, mert Ő rögtön arra gondolt, hogy valaki legurult a lépcsőn.. Kikóválygott a konyhába, ahol harsányan vihogó gyermekei kíséretében konstatálta, hogy mindenki egyben van, csak éppen kicsit szét vannak hullva, de a fazekat leszámítva senki sem került padlóra..:) És még a fazék is megúszta, egy hajszálnyi zománc sem pattant le róla..:D:D:D:D És a drága gyerek másnap tőlem kért bocsánatot a zaj miatt..
Szóval ezt tőlem senki ne akarja elvenni.. Még gondolati síkon sem...
