5..:)
Kicsit morcos vagyok… Hetek óta az olasz időjós oldalon dekkolok, és szuggerálom beléjük a jövő heti jó időt… Erre pont arra az időre írnak esőket, meg záporokat, mikor a legmenősebb napjaink lesznek, most már csak azon rimánkodok, hogy akkor essen, mikor mi tető alatt vagyunk..:(
2 éve Firenzében, meg csatolt részein olyan csodás időnk volt, hogy csuda, most sem kívánok mást, csak egy kis napsütést, meg esőmentességet, de nem biztos, hogy összejön..
Nóra szellemeket lát…Olvastam erről a neten, hogy vannak „látó” gyerekek, akik egészen kicsi koruk óta érzékelik a körülöttünk lévő entitásokat, szellemeket. A pszichiáterek képzelt barátoknak titulálják ezeket, meg hogy a gyerekek élénk fantáziája hozza létre, amivel semmi különösebb gond nem lenne, ha a gyerek ezeket a képzelt barátokat mindenhol kezelné. Vagyis a két nagyszülőnél, vagy a kórházban, ahol a szeme miatt feküdt pár napot. De nem. Nóra csakis és kizárólag otthon, a lakásukban lát két férfit, az egyik Lali bácsi, a másik Kolos bácsi. 2 éves gyerek nem hoz létre magától olyan nevű képzelt barátot, hogy Kolos. Egyetlen ismerősünk, barátunk, szomszédunk sem rendelkezik ezzel a névvel. Nóra viszont minden félelem nélkül érzékeli ezt a két bácsit, akik elmondása szerint fent (gondolom az „égben”) élnek, de a házban dolgoznak. Az egyiknek kalapja is van, és Nóra nagy haverjai..:) Amikor elkezdte emlegetni Őket, sógornőm rákérdezett, hogy kik ezek, és a gyerek elmesélte, amit írtam, amivel nem kicsit hozta a frászt az anyjára, de a kölök halálos lelki nyugalommal közölte, hogy ne félj anya, szeretnek engem, nem bántanak…
Anyu is érzékelte a gyerek viselkedésén, hogy hintázás közben nézett valamit az udvaron, de simán látszott a gyerek arcán, hogy nem, teszem azt a szilvafát nézi, hanem valami teljesen mást. Anyu rákérdezett, és említette neki is, hogy Kolos bácsit nézi, aki az udvaron dolgozik. Meg esténként, elalvás előtt beszélget velük… Fura módon anyu kapott nem infarktust, bár tény, hogy neki vannak ilyen ezoterikus beütései néha.. Simán hisz a földönkívüliekben, így Ő szinte meg sem lepődött.. Múltkor Peti megfűzte az apját, hogy csempésszen már ki neki a hűtőből egy TúróRudit, de úgy, hogy Nóra ne lássa, mert a kiscsaj éppen vacsorázott..:) Apja meg is oldotta, kivette a hűtőből úgy a cuccot, hogy semmilyen formában nem izgatták fel vele Nórit, azonban mikor visszament a konyhába, a gyerek megszólalt, hogy Ő is kér TúróRudit.. Apja csak lesett, mondván, kislányom, honnan tudod, hogy TúróRudit vettem ki a hűtőből? „Kolos bácsi mondta”.. Öcsém lezsibbadt, majd megkérdezte, hol van Kolos bácsi? „A hátad mögött a konyhában”… Öcskös frászt kapott, a kölök meg TúróRudit, szóval nagy cinkoskodások mennek a szülők háta mögött..:) Utánaolvastunk a neten, rengeteg gyerek rendelkezik ilyen képességekkel, állítólag születésüktől fogva, de mivel csak 2 éves koruk körül kezdenek beszélni róla, így ez addig fel sem tűnik… Petinek nem volt ilyen, viszont „B” legkisebbje is látott egy kislányt, akivel mindig jókat játszott és Tudikának hívták. És Ő is csak otthon látta Tudikát, sehol máshol… Aztán 4-5 éves korában Tudika kórházba ment és onnantól nem jelentkezett többet. Ahogy olvastuk, az ilyen gyerekeknél pont 4-5 éves koruk körül múlik el végérvényesen és magától ez a „látás”, de akkor is valahol kicsit hátborzongató… Tudtuk, hogy Nóra nem hétköznapi gyerek, de ez azért nem volt bekalkulálva..:) A lényeg, hogy nem fél, sőt…:)
Ezzel együtt nem kicsit volt zsufi a hétvégénk, pénteken húztam haza, másnap jöttek „B” és apukája, akit most ismertettünk össze anyuékkal. Anyu napok óta transzban, szombat délelőtt már teljes parában volt a kaját illetőleg, ami természetesen neki semmilyen formában nem volt elég jó, az egész délelőttünk arra ment el apuval, hogy győzködtük, miszerint a húslevesnek semmi baja, a sajtos süti nem égett oda, és a fokhagymás husi is finom.
„B”-ék 11 körül érkeztek, apukája apámmal rögtön egymásra talált, ugyanis mindkettő rajong a II. világháborúért, így volt téma bőven. Beestek öcsémék is a gyerekekkel, szóval volt zsongás ezerrel, de jól bírtuk a gyűrődést minden téren, anyu is megnyugodott kissé, hogy fogy az ebéd rendesen..:) Kaja után indultunk is, mert vártak minket „B” nagybátyjáék, fent Aggtelek közelében laknak egy hegyek közötti icipici zsákfaluban, ahova egy út megy, és ugyanaz az út jön ki, vagyis onnan már sehova tovább. A faluban van vagy 10-12 ház, és alig lakják már, pedig hihetetlen nyugi és csend van arrafelé. Körben hegyek, erdők, lehet gombát, csipkebogyót szedni, állatokat tartani. Iszonyat csend, semmi forgalom, autó egy, max kettő egész nap. Nagyon szép, nagyon nyugis, de szerintem pár nap alatt megvesznék ott, annyira nem vagyok hozzászokva a nyugihoz..:) Mondanom sem kell, szombat estétől itt is kajamaraton, ahogy anyuéknál, itt is az dívik, hogy a jó házigazda halálra eteti a vendégeit, és nincs de..:)
Vasárnap délután még „B”-ék lehoztak Füzeasbonyig, hogy onnan jöhessek vissza Pestre IC-vel, ami szokás szerint nem ment simán, mert most meg felsővezetékszakadás miatt csúsztak a vonatok, sőt volt, amelyiket Vác felé el is terelték. Már teljes lelki nyugalommal konstatáltam, hogy estére sem fogok hazaérni, de az én vonatom szerencsére időben jött, és csak fél órát késtünk.. Már ennek is örülni kell, pedig még „B” is hamarabb hazaért, amire eddig sosem volt példa.
Most meg már megint hétfő, nekem csak testem létezik a melóban, jeleztem is, hogy ezen a héten halmozottan zizi leszek, úgyhogy bocs…
És sajna tapasztalat, miszerint: …” A boldog napokra várni sokkal tovább tart, mint megélni azokat”…
A francba..:)
