Azért a MÁV is szépen rárakott a szülinapomra, hogy rágná szét a rozsda... Kitaláltam (én se vagyok normális), hogy mivel egy héten belül harmadszor kellett volna a Pest-Orosháza buszutat megjárni, az most kicsit sok lett volna. Így gondoltam, vasárnapra megfűzöm „B"-t, vigyen át Békéscsabára, ahonnan IC-vel vissza tudok jönni, egy órát nyerek is az úton, meg némi kis változatosság.. OK, meg is vettem a jegyem, vasárnap „B" szegény még a gyerek tanévnyitója előtt átrohant velem Bcsabára, majd ott szembesültünk a ténnyel, hogy a 16,12-re kiírt IC már vígan egy órás késésben van.. Az ideg majd szétvágott, „B"-t hazaküldtem, én meg dekkoltam egy órát az állomáson... Ráadásul olyan helyjegy van, amit köteles vagy megváltani, de nem konkrét helyre szól, hanem oda ülsz, ahova akarsz.. Pénztároscsaj megnyugtatott, szokott elég hely lenni, nyugi.. OK.. Egy óra késéssel bezuhant az IC, a két órás utat laza 60-70 km/h-s sebességgel „rohantuk" végig, full klímában fagyott le a lában, kellemes kis másfél órás késéssel beestünk a Keletibe, ahol is fapofával közli velem az ottani pénztáros, hogy jah, az ilyen helyjegyet nem váltják vissza, csak ami konkrét helyre szól.. Na itt pattant el a húr, leordítottam a csaj fejét, hogy rohadjon rájuk az a 400 Ft, és ne zavartassák magukat a másfél órás késésért.. Baromira nem a 400 Ft hiányzott, de nehogy már a zsebükben hagyjam.. És naná, hogy gondoskodnak róla, hogy benne maradjon.. Kötelező megvenni, de visszaváltani már nem... Költsék gyógyszerre...
Ma anyuékhoz megyünk haza, most hétvégén lesz az össznépi szülinap (anyu-apu-én), meg anyuék 41. házassági évfordulója, komplett vendégeskedéssel... A hátam közepére se hiányzik, sosem kedveltem a vendégjárást, se pro, se kontra... Lehet, hogy antiszoci vagyok, de gyerekkorom óta rühellek társaságban „viselkedni". Alapból semmi gond a viselkedéssel, hanem a kötelező jellegen van a hangsúly, mert ilyenkor „muszáj"... Ha csak öcskösék vannak ott, az sirály, a gyerekekkel meg tesóékkal jól elvagyok, de most lesznek mások is, és az már feszélyez...
Egy hónap múlva két évesek leszünk..:) Mennyi minden történt ebben a két évben, és hányszor fordult fel fenekestül minden! Komolyan mondom, néha az az érzésem, hogy ebben a két évben annak ellenére sokkal változatosabban éltünk, mint sok, évek óta együtt élő páros.. És mi csak nem is élünk (még) együtt..:) Készülünk egy jó kis hétvégére, valahol egy szép városban, pár nap nyugi, legalábbis remélem..:) Nagyon várom..:) Mert megérdemeljük..:)
A héten kisebb fajta sokk ért... Annyira jól esett, hogy egy csomó emberke felköszöntött, és ilyenkor mindig bánt, hogy jómagam képtelen vagyok ezeknek az emberkéknek a szüli- és névnapját nyomon követni, pláne fejben tartani... Innen is masszív bocsánat mindenkitől, tudjátok be, hogy olyan zűrös az életem, hogy olykor a saját dolgaimat nem tudom követni, nemhogy mást.. Ezen az úton kívánok jó előre, vagy visszafelé, akikkel elmaradtam, minden barátomnak, kollégámnak, ismerősnek boldog névnapot és boldog születésnapot, minden szépet és jót, meg egyebek..:)
Na, a sokk nem ez, hanem a köszöntők között volt 14-18 éves korom egyik vezető emberkéje, akivel alapból akkoriban nem voltunk túl közvetlen viszonyban, és úgy éreztem azóta sem.. Most felköszöntött szülinapomon, és a következő bekezdésben kicsit kiöntötte a lelkét... Gyógyulófélben van egy pánikbetegségből, gyógyszert szed, és közben házassági válsággal küzd, feltűnt egy harmadik, aki fiatalabb nála, és nem tudja, mit és hogyan lépjen, stb... Mikor olvastam a sorait, köpni-nyelni se, egyrészt soha az életben nem gondoltam, hogy hozzám fordul a gondjával, másrészt most erre mit...??? Mindezek mellett fura az érzés, hogy ha valaki 22 év után egy ilyen jellegű, nem kicsit bizalmi problémával engem talál meg, akkor az a földöntúli érzés kap el, hogy ezek szerint nyomot hagytam... OK, az is igaz, hogy egy pánikbetegségből lábadozó ember hajlamos onnan segítséget kérni, ahonnan csak tud, bár nem feltételezem, hogy ebben a témában szétkürtölné a problémáit.. És nem érzem magam semmilyen téren „mindenhatónak", de akkor is vegyes érzéseim voltak.. És néha megfogalmazódik bennem, hogy rossz szakmában dolgozom... Lelkisegélyszolgálatot kellene üzemeltetnem, és magamra tetováltatnom, hogy „Teréz anya"...
